Egy ismerősöm megszervezett számomra egy felolvasóestet. (Nem, félreértés ne essék, nem a Tudományos akadémiára, vagy az Írószövetség pazar termeibe voltam hivatalos, hanem egy VIII. kerületi kiskocsma adott otthont a bizarr kísérletnek).
De nemcsak maga a helyszín, a miliő, meg a hangulat érdemelte ki a "sajátos" jelzőt, hanem a házigazda (moderátor) személye, az est, a publikum és az egész úgy ahogy van. (Minden bizonnyal benne jómagam is.) Már ott úgy éreztem, ilyen csakis Közép-Európában történhet meg. Találtam egy fényképet, mely kifejezi az est leglényegét.
Az élmény úgy fellelkesített, hogy hatására belekezdtem "A felolvasóest" c. elbeszélés papírra vetéséhez.
"Amikor beléptem a Fabódé ajtaján, rögtön éreztem, hogy valami nincs rendjén. A disszonancia érzete valósággal arcul csapott. A megszokott valóság arányai oly mértékben eltolódtak, hogy ösztönösen kétszer tettem be magam mögött az ajtót - a kilincset jó erősen, kétszer is lenyomva -, hogy a biztonság és állandóság érzetét kissé helyrebillentsem.
Amint alaposabban körülnéztem, meg is leltem a jelenség okát.
A sarokban, szokott karosszékében Mihály úr robosztus alakja képviselte az állandóságot, mint a vörös-ezüst sávozású címer a vármegyeház ősi homlokzatán, a mellette duruzsoló táskarádió is egy patak csobogására, tehát a dolgok változatlan, örök rendjére emlékeztetett, ám az ablak melletti varrógép lapjára könyökölve - egy félig üres korsó fölött - új, eddig ismeretlen testtömeg tornyosult.
Hosszú, rendezetlen szakálla félig belelógott italába, szemeit lecsukta, s csak alkalmankénti horkantásai jelezték, hogy még életben van.
Olyan mértékben töltötte ki a teret, hogy nem csodálkoztam, amiért Mihály úron, meg rajta kívül senki nem tartózkodott a helyiségben. Én is alig fértem be."
(Ha az Úristen a segedelmemre van, a Keskeny Károly élete és kora" következő kiadásában olvasható lesz.)
