2017. szeptember 6., szerda

Oh, Yeah!




Téblábolok a boltban a süteményes részlegnél, amikor egyszer csak megszólít egy néni. Nénit írtam, pedig tudom, hogy ebben van némi tiszteletlenség, és a tenyerem viszket, amikor hallom, hogy idős embereket bácsiznak, meg néniznek, lévén ebben mindig van valami leereszkedés, haverkodás - ezt a szót is ki kéne irtani a közbeszédből, nem magyar -, de ide most nem illik más. Ha egy idős nő kendőben, virágos otthonkában, gurulós kocsit húzva matat a leértékelt áruk közt, az sajnos néni.

- Lehetséges, hogy ez a torta kétszáz forint? - szólít meg. Már elszoktam attól, hogy idegenektől a köszönést elvárjam, így nem fortyantam fel az illemszabályok megsértése miatt. Megnéztem a kezében tartott tárgyat. Sárga fecni az oldalára ragasztva. Ezernégyszáz áthúzva, alatta hétszáz.
- Nem, kezicsókolom. - mondom neki udvariasan. - Hétszáz, nem kettő. Tessék csak megnézni figyelmesen. A néni közel hajol, motyog, majd felém fordul.
- Tényleg. Megvenném ennyiért is - folytatja csevegve - de nem tudom, az unokámnak vajon ízlik-e?
- Ebben sajnos nem tudok segíteni - mondom, s nem teszem szóvá, hogy amennyiben kettőszáz forint lenne, honnan lehetne tudni, hogy ízlik-e az unokának? Vagy az már a „teljesen mindegy, legfeljebb kidobjuk” kategória?
- Sok sikert a válogatáshoz - mondom, s indulnék tovább, mire ennyit mond: „Köszcsike.”
- Tessék? - fordulok meg.
- Csak azt mondtam köszcsike - oktat, mint holmi zöldfülűt. - Megköszöntem.
- Ja, értem - így én. - Van erre egy kifejezés. Köszönöm. Olyan szép a magyar nyelv, ne gyalázzuk feleslegesen.
 Nénike sértődötten elfordult, s ügetett tovább, gurulós szatyorral, virágos szoknyában, sütemény nélkül.

Én meg azon töprengtem a pénztár előtti sorban várakozván, hogy borzasztó a világ. Egy hetven körüli néni nem tud beszélni, s én oktatom a tiszta beszédre.
S még valami. 
Eszembe villant, még az is jobb lett volna, s az is több elégedettséget váltott volna ki, s közelebb állt volna a normalitáshoz, ha mindössze ennyit mond: Oh, yeah!

(illusztráció: Rottmann  Mozart (1874-1960))

1 megjegyzés:

  1. Jó írás, de a "néni" szóval nem igazán értem, mi a baj? Mifelénk ez teljesen elfogadott és egyáltalán nem leereszkedő és legkevésbé sem "haverkodó". A tiszteletlenségről meg csak a régi irodalomtanárom jutott eszembe, akinek a "magázás" szúrta a szemét középiskolában és folyton rám szólt. Lévén, hogy nálunk teljesen megszokott volt, így a városban is használtam. Ki is irtotta belőlem, mostanában tudatosan kezdem használni ismét, és az sem zavar, ha "parasztnak" néznek miatta. Van olyan ember, akitől a "bunkónak nézés" még jól is esik. Mindegy, nem vagyok nyelvész, csak egy falusi ember. Nekem nem tűnik fel. Városban lehet már kapcsoltak hozzá valami másodlagos jelentést is (mint ahogy a magázáshoz is szerintem).

    VálaszTörlés