Pozsonyi Ádám

Megbizonyosodás a modernizmus hátrányairól

2012-02-06T21:27:00.000-08:00

Tisztelt olvasók, irodalombarátok, derék egyenlőtlenségpártiak, becsületes, régimódi reakciósok! Ahogy azt Göre Gábor mint filozófus c. kis munkámban is kifejtettem, a tudomány, a technikai haladás csakis bajt hoz az emberre. Ennek élő, kézzelfogható példája volt a mostani hétvége, mikor is levelezőrendszeremből eltűnt több elektronikus üzenet. (Ez a postagalamb-szisztéma alkalmazásával elkerülhető lett volna). Így, akinek esetleg nem tudtam válaszolni, kérem tegye meg, hogy ismét eljuttatja részemre az üzenetét. Köszönöm.

Pozsonyi Ádám Szigethalmon

2012-01-31T03:33:00.000-08:00

Közhírré tétetik!

A magyar géniusz február 3-án (pénteken) 17 órakor tart felolvasóestet Szigethalmon, a szabadkai utcai Szent István Általános Iskolában.

A megjelenés fővesztés terhe mellett kötelező!

Raptor

2012-01-17T09:54:00.000-08:00

Mindig tudtam, hogy a tudomány, mint olyan, felesleges. Ezt régóta hirdetem. Mert nézzük, mire is oly büszke a tudomány? Adva van egy csomó betegség, természeti katasztrófa és társadalmi nyavalya, melyek a nagybetűs „haladás” nélkül nem is léteznének. Erre jön a büszke tudomány, s végtelen szenvedések, és erőfeszítések árán megtalálja a gyógyírt – amivel persze újabb nyavalyákat zúdít a világ nyakába.

Tovább...

Oktatás

2012-01-09T04:21:00.000-08:00

Keskeny Károly a modern oktatásról beszélt...

Tovább...

Ünnepi gondolatok

2011-12-30T07:08:00.000-08:00

Ki az a hülye, aki Parti-Nagy Lajost olvas? Ez járt a fejemben, amint a 7-es busz megállójában ácsorogtam, rövid könyvesbolti megborzongást követően. Nem lehet kérem, ezt elolvasni. Európai agynak, kultúrembernek, magyarnak borzalmas, ahogy ezek írnak.

Tovább...

Szórakozás

2011-12-29T09:31:00.000-08:00

A polgárember – ha finom, cizellált és európai – sokféle szórakozásnak hódolhat. Köztereken állva zuhogó esőben lelkesen élteti a királyt, vasútállomások peronján tülekedve integet zsebkendőjével hadba induló huszárok vagonja után, kövekkel töri be az idegenszívű kereskedők boltjának ablakait, kalodába csukások s nyilvános botozások alkalmával ujjong pirosló arccal – ezekben sajnos satnya korunkban ritkán van része a derék és felvilágosult magyarnak –, vagy esetleg színházba megy.

Tovább...

Dicsfény

2011-12-22T10:44:00.000-08:00

Mióta az Indexen felvirágzott a „Pozsonyi Ádám, a magyar újságírás szégyene" topic, egyre több tisztelet övez. Nem viccelek. Minden bizonnyal erre az is rátesz, hogy az antiszemitizmus. hu ismét idézgetni kezdett. A városban jártomban-keltemben mindenhol érzem a tisztelet, a megbecsülés, s az irántam érzett szeretet jeleit.

Tovább...

Magyar Hírlap: Pozsonyi Ádám politikailag nem korrekt könyvet írt

2011-12-12T07:55:00.000-08:00

Mint annyi minden mást, az újságírók ma már humoreszket, karcolatot is alig-alig írnak, a mindennapok derűjét nem óhajtják ilyen formába csomagolni (talán nem is tudják). Pedig a csattanós, rövid terjedelmű, ütős írásmódnak nagy a hagyománya mifelénk, legjobb íróink előszeretettel művelték.

Tovább...

Csakis ezért

2011-12-10T03:56:00.000-08:00

Abba már rég beletörődtem, hogy díjakat meg efféléket én nem kapok. Hogy is kapnék? Ha az ember többet tesz le az asztalra, mint aki a díjat adja – s legfőképp odaítéli –, úgy elég nehéz. Úgy csak akkor adják, ha az illető már reszketeg, s szellemi termékeinek éle a letűnt hatalmasságok érdekeit sérti, az elmúlt korok szemétdombkukorékainak csőrét karistolta.

Tovább...

Hadrendbe sorakozás az emberi ostobaság ellen

2011-12-07T05:34:00.000-08:00

A napokban jelent meg Harcra fel! címmel Pozsonyi Ádám új szatíragyűjteménye, mely az eddigi legteljesebb képet adja a szerző munkásságából. 15 év terméséből válogat, s az írásokat saját rajzai díszítik. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel.

Tovább...

Csak ennyi

2011-12-07T05:00:00.000-08:00

Férfiember mindig döbbent ámulattal pislog, ha az asszonyok szokásaival szembesül. A fürdőszobában nyolcféle tusfürdő - egy kék, két sárga, rózsaszín, fehér, piros, zöld, meg valami meghatározhatatlan – holott elég lenne egy darab szappan. Átlag hímnemű nem is tart többet, max. még egy másikfajtát, plusz arcszesz, aztán jó napot. Ha nem így van, ott a nemi identitás felettébb kétséges.

Tovább...

Decemberi dedikálások Budapesten

2011-11-27T11:22:00.000-08:00

December hó folyamán az alábbi Szkítia boltokban találkozhatnak a szerzővel azok, akik dedikáltatni szeretnének:

dec. 01. (csütörtök) 17 óra: Ménesi út 1/A. (XI. ker.)
dec. 08. (csütörtök) 17 óra: Városház utca 16. (V. ker.)
dec. 15. (csütörtök) 17 óra: Krisztina krt. 79-81. (I. ker.)
dec. 22. (csütörtök) 17 óra: Böszörményi út 19/a. XII. ker.

Irodalmi élet

2011-11-17T13:47:00.000-08:00

Keskeny Károly Mókus-béli fogadóóráin olykor megjelentek ifjú rajongók is, akik végtelen tisztelettel, kalapjukat levéve, alázatos hangon járultak elé. Mindegyik hozta a maga kis irományát, hogy bemutassa a „mesternek", s tanácsáért folyamodjon. Keskeny ezeket végighallgatta, s általában mondott is valamit, de ha az illető nem volt szimpatikus, egy kézlegyintéssel elzavarta.

Tovább...

Könyvégetés, inkvizíció, és irodalom

2011-11-08T09:23:00.000-08:00

Az ellenforradalmat – mind művészi, mind szellemtörténeti értelemben – el kell juttatni az emberek közé! Meg kell mutatni a tömegeknek! Kedvet kell csinálni hozzá! Hogy ráérezzenek az ízére. Egy évszázad forradalmi agymosása után ideje, hogy kéjes vadsággal vessék rá magukat a normalitásra, s ráébredjenek: irodalom az, amit olvasás közben nem lehet letenni, s nem pedig az, amit erőlködve, iszonyú erőfeszítések árán sem lehet végigszenvedni!

A „Harcra fel!” kötet erényeit épp ezért meg kell ismertetni a néppel! Ez Budapesten az EMI-klubban (VI. ker. Bajcsi-Zsilinszky út 59.) fog megtörténni nov. 16-án 18 órakor, ill. nov. 19-én Szentesen, 16 órai kezdéssel a Tiszti Klub éttermében. A felolvasóesten szó lesz könyvégetésről, inkvizícióról, és természetesen irodalomról.

(A belépés díjtalan)

Az izgatottságnak most vége (A kötet megjelent)!

2011-10-29T11:23:00.000-07:00

Tisztelt reakciós hölgyek és urak! Íme, így fest most megjelent - politikailag szigorúan inkorrekt - szatíragyűjteményem. Az utóbbi hetekben, meg kell hogy valljam, alig volt nyugodalmam. Levélküldeményekkel zaklattak a vármegyéből, a Székesfővárosból, de még a Szörényi és Macsói Bánságok vidékéről is, sőt, egy idős úr, az örökös tartományok messzeségéből jelentkezett izgatottan. S a kötet még nem volt sehol! De ennek az állapotnak most vége! A kedves érdeklődőknek így hát azt tanácsolom, egy pillanatra szorítsák háttérbe elveiket, s alkalmazzák ez esetben a sátáni modernizmust - írjanak nekem emailt. A kötet ára (amennyiben tőlem rendelik) 2500 Ft postaköltséggel együtt. (A kereskedők bóttyában 2600 Ft-ért kapkodható postaköltség nélkül!).

"Harcra fel!" (Megjelenés előtt!)

2011-10-18T13:37:00.000-07:00

"Harcra Fel!" címmel hamarosan megjelenik Pozsonyi Ádám legfrissebb kötete, melyben - politikailag szigorúan nem korrekt - humoreszkjeit, szatíráit, groteszk hangulatú elbeszéléseit gyűjtötte egybe.

Az öt különálló fejezetre osztott gyűjtemény az elmúlt 15 év terméséből válogat, s jó részük nemhogy kötetbe gyűjtve, de sehol nem volt még korábban olvasható.

Tovább...

A tudomány hiábavalóságáról

2011-10-12T12:26:00.000-07:00

A minap az alábbi levelet kaptam villanypostával. Így a modernizmus kapcsán: "A tudomány gyakorlatilag semmiféle dologra nem alkalmas". Hát kedves Pozsonyi úr, erre én és az esetem élő példa.

Tovább...

Megkerült a feje!

2011-10-06T08:07:00.000-07:00

Hűséges olvasóim – különös előszeretettel azok, akiknek birtokában van a „Czímeres ökrök panoptikuma c. kötet, (boltban nem kapható, s csak tőlem szerezhető be) – már találkozhattak a „Bártfai vigyorog” címet viselő kis írással, melyben aggodalmaimat fejezem ki egy bizonyos Bártfai Gergely nevezetű firkász tevékenysége miatt. Bártfai a humanizmus nevében – mi más nevében? - akarta szétbombázni Iránt, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy amikor válogattam az anyagot, nem találtam semmiféle képet a fejéről. (A kötetben tudniillik mindegyik élősködőhöz mellékeltem egy kis frappáns karikatúrát). Így aztán a mű a Bártfai fizimiskája nélkül került a nagyérdemű elé, s ez az állapot minden bizonnyal véglegesnek is bizonyult volna, ha nincsenek jó ízléssel megáldott olvasóim. Szerencsére vannak! Egy művelt úriember egy hajnali, unalmas órában kikutatta nekem a Bártfait, s villanypostával eljuttatta a címemre, így most megoszthatom a nagyérdeművel. Tessék, íme, ő a Bártfai. Ugye szép?

Isten kiküszöbölve

2011-10-02T09:10:00.000-07:00

Nagy lépés történt a férfiak kiküszöbölése felé – lelkendezett az egyik internetes lap. Majd a következőképp folytatta: „Brit kutatóknak sikerült emberi hímivarsejteket előállítani nőnemű embrionális őssejtekből. Az egyik lehetséges következmény: a leszbikus pároknak is lehet majd saját, vér szerinti gyerekük a jövőben.”

Tovább...

"Ami új, az rossz!" felolvasó-est a Székesfővárosban

2011-09-14T04:44:00.000-07:00

"Az embernek mindig a belső fejlődését kell elősegítenie, a belső útján kell “haladnia”. De a modern ember a könnyebbik utat választva kizárólag a külvilágot piszkálgatja. Ott újít, ott reformálgat. Belső hibáit, konfliktusait nem oldja meg, s csodálkozik, hogy a benzinmeghajtású automobil, a hangosfilm, a levespor, vagy akár az internet nem ad választ az anyósával, a szomszéd goromba unokaöccsével, a közelgő öregséggel vagy az épp fennálló hatalommal való problémáira." (Pozsonyi Ádám: Göre Gábor mint filozófus)

A szerző a Prohászka Ottokár Népfőiskola meghívására - e hét vasárnapján - élőben fejti ki gondolatait a haladásról, a tudomány hiábavalóságáról, az emancipációról, s a mai emberről általában.

Időpont: 2011 szeptember 18. 18 óra.

Helyszín: Budapest, VI. ker. Bajcsi-Zsilinszky út 59.

A belépés díjtalan!

(A szerző kötetei a helyszínen kedvezményes áron megvásárolhatók.)

A Szent Korona előtt

2011-09-08T01:39:00.000-07:00

A modern világ nem más, mint egy hatalmas félreértés. Szinte alig hihető, hogy még egyáltalán áll. Mert azok az elvek, amelyekre épül, nem a valóságból táplálkoznak.

Tovább...

Unni azért szabad?

2011-09-04T00:41:00.000-07:00

Már mindnyájan együtt voltunk a Mókusban, de Keskeny Károly még nem volt sehol. Ezt különösnek találtuk, mert rendszerint ő volt az első, s közülünk bárki belépett a kerthelyiségbe, ő már ott ült, kezében újsággal, előtte tea - vagy ritkább esetben sör -, s cinikus mosollyal ajkán, leereszkedőn mérte végig az érkezőt.

Tovább...

Kis segítség az egyenlőtlenségért folytatott küzdelemben

2011-08-30T11:23:00.000-07:00

Kedves reakciós hölgyek és urak, tisztelt olvasók, kik a szent eszmékért - a kirekesztésért, a megkülönböztetésért és az emberek közti egyenlőtlenségért – harcolnak, s elveik miatt áldozatokat hoznak nap, mint nap.

Igen, áldozatokat, hisz már eleve az áldozat, hogy pluszmunkát kell beléfeccölni a szellemi táplálék megszerzésébe, hisz tudjuk, hogy minden korszakban egy kicsivel kevesebbet hagynak meg a tervezők az emberiségnek a valóságból, ellenben az információ felhígított verzióját egyre gigantikusabb mértékben ömlesztik a tömeg nyakába. (Nem mintha az tudna vele mit kezdeni).

Ám aki szeretne az álvalóság mögé kukucskálni egy kicsit, annak talán segítség, hogy Pozsonyi Ádám kötetei mostantól Szegeden, az SZTE Jegyzetboltban, - akár jegyzettámogatásból - is beszerezhetők.

Harcra fel! (A megvalósulás kapujában)

2011-08-25T06:34:00.000-07:00

Kedves reakciós hölgyek és urak! Már készülnek a rajzok a "Harcra Fel!" kötethez. Az új szatíragyűjtemény öt fejezetre oszlik majd (Harcra fel!, Pitiáner világ, Tanácsok az életre, Borzalmas közállapotok, Van remény), s mindegyikben számos olyan elbeszélés, illetve humoreszk található, melyek sehol nem láttak eddig napvilágot.

Tovább...

Ügyfélkapu

2011-08-23T02:50:00.000-07:00

Mikszáth hőse, gróf Pongrátz mindig közel állt a szívemhez, de korábban úgy véltem, ez a fajta hozzáállás túlzás. (Ez az úr az, aki elbújik várában a modern világ elől, s a normalitás maradékival veszi körül magát, lásd: pallosjog, pedig még hol voltak a koedukált osztálytermek és papírlemezből készült bútorok.) De mióta az okmányirodában jártam, s igénybe vettem az Ügyfélkapu szolgáltatást, fejet hajtok Pongrátz uram emléke előtt.

Tovább...

Temetőben

2011-08-20T02:01:00.000-07:00

Most már tényleg ki kellett menni Zebegénybe az apám sírjához. Halottak napján se voltam kint – ágynak dőltem, betegség miatt –, sőt, ha jól emlékszem, egész múlt év folyamán nem jártam én arra. Amikor az ember kiballag a temetőbe, üldögél egy kicsit. Keres egy padot, megpihen, nézelődik, elmélkedik kissé, hát ezt tettem én is, és közben rájöttem, miért is jó ott, miért is érzem magam biztonságban, ott, abban a temetőben.

Tovább...

Harcra fel! (Az ötlet megszületik)

2011-08-14T02:24:00.000-07:00

Azon gondolkodtam a hétvégén, helyes-e, jó-e, pontosabban normális-e az az állapot, hogy számos kemény és politikailag nem korrekt kiváló elbeszélés ott hever a fiókban. Ezek egy részét eddig azért nem rendeztem kötetbe, mert úgy éreztem, nem egy közülük kissé „erős”.
Tovább...

Én már évekkel ezelőtt megmondtam...

2011-08-12T11:41:00.000-07:00

Az alábbi cikk 5 évvel ezelőtt jelent meg a Demokratában, a párizsi események kapcsán. Mindössze Franciaországot és Párizst kell Angliára és Londonra cserélni, Sarkozy nevét Theresa May-ére (nő a belügyminisztérium élén? csoda, hogy nincs rend?), és persze a guillotine-t halberd-re. A világ nem változik.

Tovább...

Levél a bizonytalanokhoz

2011-07-31T04:50:00.000-07:00

Eleget vacillált. A sötétség erői már a határokon állnak. A keresztes had indulásra kész. Mindenki már csak az Ön részvételét várja. Vagy netán ki akar maradni a szent háborúból? Azt akarja, hogy gyermeke egy nap letegye a kisautót/ avagy félrehajítsa a babát? (Nem kívánt törlendő.) S a szeme közé nézve így szóljon? „Ó Édesanyám/Ó Édesapám (nem kívánt törlendő), te kimaradtál a hősi küzdelemből.” Ugye nem hozza gyermekét ilyen kínos helyzetbe? Ne tétovázzon tovább, csatlakozzon most, (és rendeljen egy kötetet)!

Bővebb szájbarágásért kattintson az alábbi linkre:

Keresztes háború az idegen szellemi métely ellen

Az elektromosság a sátántól származik

2011-07-22T01:28:00.000-07:00

Kiötlöttem egy bölcs gondolatot: „Amiben elektromosság van, az a Sátántól származik.” Egyik előadásomnak volt ez jelmondata, irományaimban eddig nem szerepelt. Hát ne kallódjon el, túl jól sikerült mondat ez! Mert, kérem, az elektromosság – de maga az egész technikai civilizáció – az élet ellensége, és mint ilyen, szembemenetel a normalitással. Az isteni renddel.

Tovább...

Hetero

2011-07-08T02:44:00.000-07:00

A melegfelvonulás mellett én betiltanám többek közt a heteroszexuális kitétel alkalmazását is. (A meleg jelző alkalmazását nem kell, felesleges, azt a gyakorlatban, a valós életben úgysem alkalmazza senki, hiába is erőltetik). Mert sértő rám nézve. Hazug. Erőltetett. A rend és a valóság megerőszakolása. Mert egy normális világban ilyen szó nincs. Az ilyesmire nem találnak kis szavakat. S nem is alakul ki magától.

Tovább...

Tudósítás a harctérről

2011-06-26T12:28:00.000-07:00

Kedves Olvasók, kedves látogatók, kedves reakciós barátaim! Örömmel jelenthetem be, hogy a Keresztes Had tábori szakácsához megérkeztek az első hozzájárulások. A legbuzgóbb katolikusok Pest Vármegyéből járultak hozzá az idegen szellemi métely elpusztításához – melynek hatására megkezdődött az első Könyv-kommandó felállítása és felfegyverzése -, de érkeztek csapatok a Felvidékről, sőt, még a déli hűbéres vajdaságok területéről is. Köszönöm az eddigieket, s ahogy mondani szoktam volt: Harcra fel!

(A hadjárat folytatódik).

Keresztes háború az idegen szellemi métely ellen

2011-06-24T01:15:00.000-07:00

Helyszín: Magyarországnak vármegyéi, valamint a szabad kerületek és a határőrző regementek vidékei

A nemzeti érzület az értékek felmutatása, és a keresztény szellemű hazaszeretet mindig az idegen érdeket kiszolgálók, hazaárulók céltáblája volt. Koronként és eszközönként változott a módszer, amivel a magyarság szellemi kiválóságait megfélemlítették. Hol a Hét toronyba zárták a kiváló elméket, később az államvédelmi hatóság bolsevik írástudatlanjai zaklatták a toll nemes mestereit, míg korunkban a multinacionális leányvállalatok hazai kiszolgálói sújtják áramszámlákkal, fűtésdíjakkal és közös költségekkel a poétát, s postaládájába csempészett zsarolóleveleikkel kizökkentik a tollforgatót az alkotó folyamatokból.

Meddig tűrjük még? Ha Ön is egyetért a nemzet szabadságharcával, melyet a megszálló erőkkel vív, úgy Önnek nem kell egy teljes zászlóaljat csatasorba állítania, egy lovaskatona páncélzatát sem kell anyagilag finanszírozni,elég, ha egy kötetet megrendel a szellem harcosától, ki Ön helyett is küzd a magyarság megmaradásának frontján. Maga a háború e nyáron indul, és augusztus 31-ig tart. Ha ezalatt az idő alatt könyvet rendel, úgy még nemcsak hogy a zablára,kengyelre és a keresztes lobogóra nincs gondja,de még postaköltséget sem kell fizetnie.

Elérhető kötetek:

Hogyan pukkasszunk liberálisokat? (1800 Ft)
Göre Gábor mint filozófus (1700 Ft)
Jönnek a kispolgárok (2200)
Rebellió (2800 Ft)
Czímeres ökrök panoptikuma (2000 Ft)

A könyvek a pozsonyiadam@freemail.hu címen rendelhetők meg.

Nem volt egy jó csendőr, plébános vagy néptanító!

2011-06-05T09:35:00.000-07:00

Így könyvhét elmúltával érdemes összegzést készíteni. A legfontosabb tapasztalat – amit már eddig is tudott az ember, s most csak megerősödött eme tudományában -, hogy a hivatalos irodalom pocsék (s a kutyának se kell). Érdekes látnivaló volt a sok tehetségtelen hülye azon a kis pulpituson...

Tovább...

Pozsonyi Ádám a könyvhéten

2011-05-27T00:12:00.000-07:00

Kedves reakciós barátaim!

A könyvhét már évtizedek óta a balliberális csürhe öntetszelgésének színtere, ám a hazaárulók dömpingjében itt-ott még előbukkan egy-két aranyrög, mely a nemzeti önvédelem szellemi frontjának továbbélését bizonyítja. Itt nem elsősorban magamra gondolok, bár ha már így szóba került ( mert jobb példát igazán nem mondhatok), jómagam is ott fogok üldögélni az egyik félreeső asztalkánál, s lenéző pillantással szemlélem a futtatott percemberkék vergődését. Úgyhogy ha valaki úgy gondolja, hogy szívesen részt venne a liberális senkik lenézésének szertartásában, úgy bátran csatlakozzon hozzám, feltéve, ha az előttem lévő kis asztalkára kitett kötetekből vásárol is egy-egy darabot (frissen megjelent kötetem, a Czímeres ökrök panoptikuma is ott díszeleg majd a dedikálandó kötetek közt).

Helyszín: Vörösmarty tér, a Magyar Ház pavilonja

június 02. csütörtök, 17:00
június 03. péntek, 14:00
június 04. szombat, 14:00
június 05. vasárnap, 14:00

Lépjen most!

2011-05-19T09:20:00.000-07:00

Már nyomdában az új Pozsonyi-kötet, a Czímeres ökrök panoptikuma. Mivel a kiadvány a Pozsonyi Ádám Olvasói Egylet gondozásában, kis példányszámban kerül kiadásra, így kevés bolt fogja forgalmazni, leginkább a szerzőtől lehet majd megrendelni.

Ezért ha Önt érdekli a kötet, úgy ne habozzon, és máris jegyezze elő a pozsonyiadam@freemail.hu címen. Ára (postaköltséggel együtt) 1990 Ft. Lépjen most, mert majd elfogy, és nem lesz!

Czímeres ökrök panoptikuma

2011-04-19T01:37:00.000-07:00

Sokan nyaggattak már vele, hogy miért nem rendezem kötetbe és adom ki azokat az írásokat, amikben tisztességesen leteremtem a magyar szellemi élet kártevőit. Mert, hogy ezeket sokan kedvelik.

No, ez megtörtént.

A közeljövőben kiadásra kerül egy kis kötet, melyben az elmúlt 10 év terméséből válogattam. A címe pedig ez lett: Czímeres ökrök panoptikuma.

Tovább...

Pozsonyi Ádám eszperantó nyelven

2011-03-24T04:20:00.000-07:00

Pozsonyi Ádám gondolatai ezentúl eszperantóul is olvashatóak a Konsiderej Progresantoj (Fontolva Haladó) című, nemrégiben indított eszperantó nyelvű oldalon. A fordítás Dr. Nagy Csaba keze munkáját dicséri. Ezúton is köszönet érte.

Adamo Pozsonyi, pensoj de la pretera hungaruja konservema Pensanto

Részlet A Lenin-szobor helyén bombatölcsér tátong készülő 3. kiadásából

2011-01-30T10:43:00.000-08:00

"Rácz Misi, a Második Látás készítője akkor az Örs-vezér téren dolgozott, a Sugár üzletközpont második emeletén. Ott ült egy könyves stand mögött, és könyveket árult. Hogy mi volt a beosztása, miért árul, kinek a könyveit, mennyiért? Ezek nem nagyon érdekeltek, csak annyi volt fontos, hogy van egy ürge a Sugárban, aki a Látást készíti, és be lehet hozzá menni beszélgetni."

Tovább...

Partizánkodás

2011-01-25T07:10:00.000-08:00

A Partizáninfo roppant sajátos egy képződmény. (A témakörben netán járatlanok kedvéért: a fentebb említett bizarr kis internetes oldal egy olyan valami, ahol lelkes szolgalelkűek összegyülekezvének, és – a Népbíróság elbájoló (pre)polkorrekt stílusában, mint holmi seregnyi, plecsnijét frissiben kézhez kapó, lelkesen járőröző, pattanásos arcú lakótelepi önkéntesrendőr – tetemre hívnak magánszemélyeket, kik merészeltek gondolatbűnözni és nem azonos véleményen lenni a fennálló és idegen érdekeket kiszolgáló hatalommal.

Tovább...

Vissza a szent hagyományokhoz!

2011-01-19T06:14:00.000-08:00

A hagyományok roppant fontosak egy nép, egy nemzet életében. Nélkülük a puszta fennmaradás is kétséges. Ezt tanítja a múlt, a történelem, amelynek mélységes kútjába tekinteni hasznos, dicséretes, főleg, ha a jelen eretnekségei oly pimasz agresszivitással dörömbölnek ajtónkon.

Tovább...

Délutáni gondolatok

2011-01-19T06:08:00.000-08:00

Érdekes élményben volt részem a minap. Bevittem az antikvárba Günter Grasst, és körberöhögtek. A Kálvin tér és az Astoria közt sorban van vagy öt – de az is lehet, hogy hat – darab antikvárium. Öszvissz egy helyen méltatták annyira a művet (A hal, Európa, 1988), hogy megnézzék, s azt mondják: nem kell. Ott áll két éve.

Az egyik helyen simán kijelentették, modern irodalmat nem tárolunk. Csak így, kerek-perec. Kedves, bajuszos úr volt az illető, szivarozott. Jó érzéssel hagytam el apró kis boltját. Ide még visszatérek.

Tovább...

Kalimpálni a sziklán

2011-01-12T06:30:00.000-08:00

Mit keres az ott? Minek mászik fel oda? – rendszerint ez az első, mi eszembe jut, ha meglátok egy fickót holmi kiugró szirtfokokon, éktelen mélységek fölött, eszelős magasságban kalimpálni. Mért nem jó neki ott, ahol eddig is volt? S ha máshová akar menni, miért nem egyszerűbb és veszélytelenebb módját választja a migrációnak? S ha már életét kockára téve felment (lement, megmászta, leereszkedett, felugrott – nem kívánt törlendő) oda, ahol voltaképp semmi dolga nincs, mégis mit remélt, mit fog majd találni?

Tovább...

Egy politikailag korrekt ember töprengéseiből

2011-01-06T14:49:00.000-08:00

Kétségbe vagyok esve. Ezt be kell, most valljam. Én kérem, mindig igyekszem politikailag korrekt lenni, de higgyék el, nem könnyű feladat.

Tovább...

Nem hálás korán jönni

2011-01-06T14:38:00.000-08:00

Meghalt Captain Beefheart. Az esemény nem érte veszteségként a művészvilágot – poprajongók, szubkultúrák kutatói és egyéb kisgyerekek kedvéért: rock-életet –, mert a mester már évtizedek óta nem készített lemezeket. Bár minden elmúlás fájdalmas, engem mégis az életútjában megmutatkozó emberi sors késztetett töprengésre.

Tovább...

Válasz Novák Elődnek

2011-01-06T14:30:00.000-08:00

Mivel meguntam kissé az egymillió fős munkatábor tervrajzának tökéletesítését, a hétvégét ismét szelektálással töltöttem. Nemcsak a könyvtáram megtisztítása, a felesleges és lelket mérgező modern irodalomtól való megszabadulás vágya hajtott – azt úgy szoktam, hogy a kidobásra ítélt világpolgár-mocskot előbb az antikvárra próbálom rásózni, és ha már ott sem adnak érte egy lukas garast se, nyílt színen tépem szét, holmi egyszemélyes performance keretében –, hanem a számítógépemen található fölös dokumentumok, fájlok és egyéb helyet foglaló kacatok kiiktatását is óhajtottam. Az egyik mappa almappájában találtam a következőt: „Novák Előd, interjú". Csak lestem. Aztán eszembe jutott, hogy annak idején a Novák, amikor még megközelítőleg sem volt olyan fontos ember, mint most, valamelyik radikális lap számára akart velem holmi interjút készíteni.

Tovább...

Iván és az ő szűrője

2011-01-05T14:09:00.000-08:00

Rettegett Iván levelezését olvasgattam a hét végén, amit egy volt főemberével folytatott. Andrej Kurbszkij herceg (1528–1583) a szmolenszki-jarovszlavli fejedelmi dinasztiából származott, s magas pozíciót töltött be az ország vezetésében (1560-ban a Livóniában harcoló seregek főparancsnoka volt). Amikor megtudta, hogy az udvarban folyó cselszövények nyomán veszélybe került élete, átszökött az ellenséghez, s mint II. Zsigmond Ákos alattvalója írta meg első levelét volt urának.

Tovább...

Egyszerű Kovács Lászlók

2010-12-26T16:28:00.000-08:00

„Letépték a plakátokat, leverték a zászlót. Csak az emberek maradtak, egyszerű Kovács Lászlók. Élünk és meghalunk, azt hiszem ez minden. Minden igényt kielégít ez a betondzsungel.” A múlt évszázad végén, 1984-ben, a 88-as csoport nevezetű szegedi underground együttes ezzel a dalszövegrészletével írta be magát a kedvenceim (és a rendszer kegyeltjei) közé. A hétvégi pakolásnál akadt kezembe a szalag, s míg a felszínen tompa, recsegő és borzalmas minőségű, ám valójában éppen hogy minőségi tartalommal bíró felvételt hallgattam, eltöprengtem kissé az érték és a minőség fogalmának viszonylagos voltán, már csak a januártól életbe lépő média-törvény kapcsán is.

Tovább...

Decemberi dedikálások Budapesten

2010-12-15T02:35:00.000-08:00

A szerző az alábbi időpontokban és helyszíneken dedikál a Szkítia-könyvesboltokban:

December 16. 17 óra (Bp., V. Városház utca 16.)
December 21. 17 óra (Bp., XI. Ménesi út 1/a.)
December 23. 17 óra (Bp., XII. Böszörményi út 19/a.)

Az örök emberi

2010-12-15T02:30:00.001-08:00

Azon gondolkodtam a hétvégén, miért van az, hogy a kultúra rovat minden sajtóterméknél valahol hátul, a futottak még kategóriában foglal helyet.

Tovább...

Képek a szegedi író-olvasó találkozóról

2010-12-15T02:15:00.000-08:00

ITT

Néhány gondolat a szittya bizniszről

2010-12-07T05:38:00.000-08:00

Az önmagát regős-kobzos ősszittya lófőtáltosnak kikiáltó kis fura kecskeszakállas fiatalember ájtatosan lehunyta a szemét, majd harsányan dalra fakadt. Felsőtestén az előírás szerinti fehér gyolcsing feszült, rajta egy avar-turáni pitykével díszített csángó mellény, oldalán szkíta motívumokkal felruházott veretes tarsolylemez, méretes kitűzőjén a „Vesszen Trianon!" felirat, nyakában pedig egy Atilla király arcképét ábrázoló, rovásírással ékesített bőrmedál virított. Az összeállítást egy kissé viseltes, kuruc korabelinek szánt poros csizma, egy hetykén az övbe tűzött fából faragott fokos, egy első világháborús lovassági szablya valamint egy köpenyszerűen hátravetett, hatalmas nemzetiszínű zászló tette teljessé.

Mindenki gyönyörködve nézte.

Tovább...

Verset írtak hozzám

2010-12-06T11:27:00.000-08:00

Balázs Gyula: Circulus vitiosus

Pozsonyi Ádámnak

Gázlámpákat szeretnék a pesti utcákon!
Kandelábereket, melyek alatt kalapos
Polgárok sétálnak elmélázva, sétabottal.
És megállván néha, zsakettjükből
Szertartásosan veszik elő ezüst zsebórájuk’,
Hogy azzal az ódon eleganciával és
Kimért gondossággal tekintsék meg az időt,
Oly módon, ahogy a kétszáz éves könyvekben megírva vagyon.

Tovább...

„Királyságpárti úgy lesz az ember, hogy felnő”

2010-11-24T08:28:00.000-08:00

Pozsonyi Ádám és Pánczél Hegedűs János baráti beszélgetése a királyság témakörében

ITT OLVASHATÓ

Lóf..., avagy az igazság diadalmaskodik

2010-11-15T12:39:00.000-08:00

Nézze meg az ember! – füstölgök gyakran magamban, amint szép fővárosunk utcáit tereit járva tekintetem megakad a házfalakat manapság oly éktelenül elcsúfító krikszkrakszokat, falfirkákat nézve.

A haladók ezt „graffiti"-nek nevezik, és ezzel véleményünk gyökeres különbözőséget, úgy is mondhatnám „másságot" képvisel, ugyanis szerintem az ilyesmi egyszerűen bunkóság.

Ha jól tudom, holmi acid- techno akármiket képviselnek ezek a szörnyűséges krikszkrakszok, s amint egy-egy ilyen förmedvényre pillantok, gyakran eszembe jut egy régi történet.

1988-ban Csillaghegyen próbáltunk. Amint ballagtunk hangszereinkkel felszerelkezve a próbahely irányába, tekintetünk néha jólesően megpihent az egyik tűzfalon, melyen öles betűkkel mindössze ennyi állt: Lófasz.

Azért ez már nem semmi! Milyen vad lelkiállapot szükségeltetik ahhoz, hogy valaki az általa vásárolt neolux szprével pedánsan, akkurátusan, ezt a tömör kinyilatkozást, a lelkében lezajló ezernyi folyamat eme végső eredőjét, ilyen őszintén feltárja, s miféle szomjas, mohó vágy, hogy meg is ossza mindenkivel.

A felirat heteken át díszelgett, mígnem az egyik nap hűlt helyét találtuk, s csupán az elütő színű vastag festékréteg mutatta a helyet, ahol azelőtt virított.

Lefestették!

Komoran ballagtunk. Aznap a próba sem ment jól. A hatalom beleszól a szabad véleménynyilvánításba. Diktatúra van! – összegeztük végül is.

Később valahányszor arra jártunk, egy röpke pillantás erejéig mindannyiszor megemlékeztünk az ominózus kiírás hűlt helyéről, míg az egyik hétvégén legnagyobb örömünkre, már messziről virított az ismételten kiírt lényeg:

Lófasz.

Hát igen, az igazságot nem lehet elkendőzni.

Szóval mindig erre az esetre gondolok, ha látom ezeket a teljesen értelmetlen és kaotikus rap-acid-techno krikszkrakszokat.

Hát, már annyi fantázia sincs a mai bunkókban, hogy – ha már barbárul összerondít festékszórójával egy esetleg százötven éves házat – legalább egyetlen értelmes szót próbáljon kiírni. Nem kell egy egész mondatot! Legalább ennyit: lófasz.

De ez a mai modern fiatalság még ehhez is ostoba!

(Bombahír)

Ott állnak árván s gyámoltalanul...

2010-11-09T02:11:00.000-08:00

Európa ma már nagyon keveset tud az áldozat és hűség ama tisztaságáról, mely mindent odaad és semmit sem kér. A nyugati „egyenjogúsítás" a pestisnél gyorsabban fertőzte meg az egész világot. Ma a nő szenved. Az egyetemen, a munkahelyen és otthon. Szenved a nő, és szenved a férfi is. A problémát kimondani könnyű, ám a megoldás egy évszázad homályába vész...

A tradicionális nő – amikor odaadta magát – nem önmagáért élt. Egy másik lény számára akart a mindenség lenni. Kiteljesedett, elvégezte feladatát, és pontosan a teljes önfeláldozással – a családra való odafigyeléssel, gyermekszüléssel, a gyermekek felnevelésével – vált magasabb rendűvé a közönséges férfinál. Boldog volt.

A modern nő, amikor nem akar önmaga lenni, amikor nem akarja „feladni" magát, tönkremegy. A feministák által fennen hirdetett „személyiség" megfosztja őt mindenfajta személyiségtől. A nő kizárólag nőként valósítja meg önmagát, és akkor emelkedik ugyanazon szintre, mint a harcos, vagy aszkéta férfi, ha szerető és anya.

A nőnek el kell magában sorvasztania mindazt, ami férfi, és a férfiban mindazt, ami nő: ez a nemek hagyományos törvénye. Míg az emberiség utolsó szabad korszakában, a középkorban, egy tizenhat éves fiú már harcosnak, komoly férfinak, férjjelöltnek számított, a mai harmincasok még mindig a számítógépes játékokat, fesztiválokat, kretén együttesek számainak tanulmányozását és a barátokkal való sörözést tekintik fő céljuknak az életben.

Azért, hogy a folyamat idáig jutott – ne tagadjuk – legfőképp a férfiak a hibásak. Az úgynevezett értelmiség azért, mert bedőlt a bomlasztó, szabadkőműves tanoknak, a hatalom, amiért nem állította azonnal falhoz a széplelkű álmodozókat, s a teljes férfinem, mert eltűrték, hogy a nők a fejükre nőjenek.

Másrészt persze hibásak a nők, a feminizmus, meg a szüfrazsett-mozgalom. Mert ugye, „könnyű Katit táncba vinni". És most, 2010-ben, szegény nők ott állnak árván, gyámoltalanul. S legfőképp csalódottan. Letörték a férfi férfiasságát, s nem értik, hogy a szegény, megalázott férfi miért kisfiú.

(Bombahír)

Mózes úr álma

2010-11-09T02:05:00.000-08:00

Tisztelt Európai Unió, tisztelt ombudsman úr, kedves demokratikus charta s a világ valamennyi demokratikus, haladó szellemű állampolgára! Szeretném felhívni a közvélemény figyelmét egy súlyos visszaélésre.

Bár az emberi jogok terén az utóbbi időben történt előrelépés – például egyre több országban kerül bevezetésre a homoszexuálisok házassága –, azonban ez még kevés. Van tudniillik egy témakör, melyről soha senki nem beszél. Melyet mindenki kínosan kerül. Amelyről mindenütt mélyen hallgatnak.

Ez pedig nem más, mint a hazai zsidóság helyzete.

A zsidóság üldöztetése – el nem tudom képzelni, hogyan kerülhette el mindez honi emberjogi aktivistáink figyelmét –, azt kell, hogy mondjam, még ma is folyamatban van. Vannak az életnek ugyanis olyan területei, ahová egész egyszerűen nem engedik be őket. Ahol nem tudnak kellő levegőhöz jutni. Ahol sorozatos kirekesztés és diszkrimináció az osztályrészük.

Az elmúlt hétvégét a könyvtárban töltöttem, s a kezembe került egy kimutatás. Egy statisztika. Azt tanulmányozva rá kellett döbbenjek: a honi zsidóság szinte teljesen kiszorul egyes foglalkozási ágakból. Elképedve állapítottam meg például, hogy a vájárok közt a zsidók számaránya nem éri el a 0, 5 százalékot sem! Nem akartam hinni a szememnek! De a kazánkovácsok és az aratók közt még rosszabb a helyzet. Ott a statisztika még 0, 2 százalékos részvételt sem tud kimutatni. Sokan közülük így kénytelenek a banki szférában elhelyezkedni. Egyedül a cserzővargák közt tomboló rasszizmus áll egy fokkal közelebb a fejlett európai normákhoz, ott ugyanis a zsidók számaránya megközelíti az 1,1 százalékot.

Meddig tűrjük még? Ez a megkülönböztetés az égre kiállt! Haladéktalanul el kell indítani egy programot – akár uniós pénzből is –, melynek célja a hátrányos megkülönböztetés teljes felszámolása lenne. Törvénybe kell iktatni, hogy egy cégnél nem lehet addig alkalmazni senkit, amíg a zsidóság számarányának megfelelő módon nem képviselteti magát.

Tudjuk, semmilyen ügy nem vihető sikerre propaganda nélkül. Ezért plakátkampányt is kell majd indítani. Akár ezzel a szöveggel: „Mózes úr álma, hogy csillét tologasson. Megfosztaná tőle?” Bízom benne, hogy javaslatom végre eljut a magasabb körökhöz, s hozzájárul egy megkülönböztetéstől mentes, szebb világ létrejöttéhez.

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

(Bombahír)

Rendet!

2010-11-02T11:14:00.000-07:00

Ami új az rossz. Épp ezért a régi slágerek az igaziak. Egy 10 éves klasszikushoz most készült klip. Nézze, élvezze, okosodjon!

A Tekintetes Úr kategorikusan tagadja a mai kor kötelező jellegű értékeit. A zenekar ezenkívül még szorgalmazza a kultúr-rendőrség felállítását, a kultúra-adóbevezetését - "aki nagyon buta, sok adót fizet" -, azonkívül küzd a nők választójogának eltörléséért, s felemeli szavát a nemzetköziség, s egyáltalán az emberek állandó jövése-menése ellen.

"Az emberek ne utazzanak. Mindenki maradjon a fenekén. Teljesen feleslegesek az országutak, a vasút, a légiközlekedés. Az én filozófiám az, aki Szakályhögyészen született, ott is haljon meg. Ne menjen ki a faluból. Minek?" - hangoztatja Pozsonyi Ádám, a zenekar vezetője, majd általában még hozzáteszi."Vesszen a haladás! Vesszen a modernség! Vesszen a nyugat!"

A videó megtekintéséhez ide kattintson!

Az együttes immáron tízéves múltra tekinthet vissza, mely idõ alatt eddig két megjelent hangzóanyaggal dicsekedhet (Úgy megvagyok hatva a franczia forradalomtól,1996; ill. Seregesen senkik jönnek, 2000), melyeket a pozsonyiadam@freemail.hu címen lehet megrendelni. A csapat művészi világára a 70-es, 80-as évek art-punk formációi(Fall, Swell Maps, Stranglers, Rudimentary Peni, A. E. Bizottság stb.) hatottak leginkább, illetve a szellem azon emberei, mint pl. Hasek, Mikszáth, Ady, Mrozek vagy Chesterton, de nem hagyhatjuk említés nélkül a Judas Priest, Páger Antal, vagy Kabos Gyula nevét sem. A Tekintetes Úr zenekar elsőszámú művészi alapelve, melyet büszkén hangoztat mellesleg a következőképpen hangzik: "Az igazán jó punk-zene halkan is idegesítő."

A plebs megismeri a demokráciát meg mindent

2010-11-01T02:21:00.000-07:00

Egy kedves úriember (bizonyos Szubotaj Bagatur) fölöttébb sok szabadidővel rendelkezik és ezt - kissé érthetetlen módon - arra használta fel, hogy az egyik sátáni modernizmus (facebook) oldalára, a munkásságomból kiindulva holmi alkalmazást eszkábáljon össze. A különcség Napi Pozsonyi névre hallgat. Nos, ez végül is dicséretes dolog, korunkban az emberek ennél sokkal feleslegesebb dolgokkal is múlatják idejüket. Ha valakinek szintén van fölös ideje, úgy kattintson bátran az alábbi linkre, s úgy sok okosságnak lesz ezáltal birtokosa, bár a készítőnek javasolnám, hogy korábbi gondolataimból is merítsen bátran, ne csak ezen oldal archívumából másolgasson.

http://apps.facebook.com/myphrases/apps/?id=598626&stream_cl=1&ref=mf

Szegedi előadóest

2010-10-18T12:17:00.000-07:00

2010. november 10-én 20:00 órakor, Szegeden tart előadást Pozsonyi Ádám, ahol dedikálja nemrég megjelent Rebellió c. regényét.

Az est mottója: "Amiben elektromosság van, az a sátántól származik"(Avagy "ami új, az rossz!").

Helyszín: SZTE-age (Kölcsey u. 4)

A belépés ingyenes!

Szerencselánc

2010-10-13T03:15:00.001-07:00

Ez a lánc eddig már négyszer körbejárta a világot, és most Önhöz is eljutott. Egy olyan levél, mely megváltoztatja életét. Kattintson a következő linkre, és csodálatos dolgok fognak Önnel történni! (www.pozsonyiadam.blogspot.com) Ezzel a varázskóddal egy új világ nyílik ki Ön előtt! Ne hagyja elúszni a szerencséjét! Új, eddig ismeretlen tudás birtokába juthat! Olyan titkos információknak lesz tulajdonosa, melyek megváltoztatják az életét!

Ez egy ajándék, mely csak Önnek szól. Csak most. Teljesen ingyen. Használja ki ezt a lehetőséget! Ha beírja számítógépének keresőmezőjébe, vagy billentyűzetének tabulátorait kopogtatva begépeli, megnyílik egy kapu, melyen betekintve rácsodálkozhat az univerzum rejtett összefüggéseire, ezen felül még hihetetlenül gazdag, szép, és egészséges fogsorú is lesz. Küldje tovább száz példányban, és szerencséje még az eddigieket is túl fogja szárnyalni!

Azokkal, akik továbbküldték, csodálatosnál csodálatosabb események történtek. Ám nem mindenki volt ily előrelátó. Akadt, aki megszakította a láncot. Glücksbaum Manó New Yorki médiaszakértő nem vette komolyan, elmulasztotta továbbküldeni, s a bár-micvója napján szörnyethalt. Lévy Benjamin kitörlte a kapott fájlt, és rá két hét múlva a lánya hozzáment egy gojhoz. Koppány Taksony Bendegúz, a vámosmikolai Lehel kürtje Önvédelmi Liga Főkopjása csak két példányban küldte tovább, és egy hét múlva négerek költöztek a szomszédságába.

Akik azonban továbbküldték - s még könyvet is rendeltek -, páratlan, sőt hihetetlen szerencsében részesültek.

Müller Anna Ráhel, jó nevű kisebbségszakértő továbbküldte a láncot, sőt még könyvet is rendelt. Másnap mindjárt kiderült, hogy van egy Dachauban elhunyt nagynénikéje, s kapott egymillió dollárt. Idősb. Kovács Elemér, nyugállományú levélkézbesítő - a nyergesepiripócsi MIÉP-alapszervezet utolsó, még életben lévő tagja - minden kötetből rendelt, s rá egy hétre a villamoson utazva arra lett figyelmes, hogy a szemben lévő ülésen Csurka István mosolyog rá.

Ne hagyja veszni a szerencséjét! Használja ki a lehetőséget!

(Demokrata)

Sétafika

2010-10-02T14:10:00.000-07:00

Hétvégén a budai várban jártunk. Ez nálam nagy szó, mert – mint köztudott – ritkán mozdulok ki a könyvtárszobámból, ahol is legnemesebb kéjérzeteim egyike a fölös, haladó szellemű limlom selejtezése. De a nőnemű olyan, hogy sosem hagyja a férfit alkotni, töprengni, elvonulni. Nem érti miért is kiváló program szombat délután Kafkán kacarászni, Sartre-t tépkedni elégedett arccal, Hemingwayt a szemetesbe dobni. – „Én ezt a sok vackot be sem szereztem volna” - mondja. – „Inkább olvassa Jókait, abból nem lehet baj. Vagy ott az, mit legutóbb hoztam, a boszorkányégetések üdvös voltáról. Az erkölcsös és világosságra nevel. Induljunk!”

„Az Úri utcába indulok, az öcsémhez.” Major Tamás evvel fogadja jó Sinkovics Imrét a Tizedes meg a többiek című, korszakos műben. „Nem mész sehová. Az Úri utca lövöldözés miatt zárva” Sinkovics imígyen felel a bolsevik érzelmű, ám tehetséges színésznek, s benyomul a házba, arrébb tolva őt a patinás ajtószegletből. Nos, épp ily veretes ajtókkal és kopogtatókkal van teli az egész negyed. Középkorból itt maradt, ősi templommaradványok, súlyos kandeláberek, félezer éves házak, táblák és sarokkövek. Ezeket – felteszem - mindenki tudja, nem hiszem, hogy újat mondanék vele, de ami a leginkább elgondolkoztató, az emberek is holmi másik korból ottmaradt muzeális tárgyaknak tűnnek. Panoptikumi díszleteknek. A megállóban polgárok állnak. Polgárok, piercingek, tetoválások, és trágár beszédkultúra nélkül. A buszmegálló táblája firkálás mentes. Sehol egy grafitti, egy elhajított szemét. A népek köszönnek, sétálnak, és újságot olvasnak. Az ember szinte el sem hiszi, hogy Budapesten ilyen is létezik.

Aztán le a Moszkva térre, s az első benyomás egy beszélgetésrészlet, mit egy részeg világpolgár egy hasonló beállítottságú hajléktalanhoz intéz ordítva: „Gizda köcsög!”

Keleti pályaudvar, Blaha Lujza-tér, Nyugati és környéke – a sort még hosszan lehetne citálni. Oly gyönyörű lenne, oly mesébe illő, csak a lakosság egy részét kéne internálni. Mert egyedül az van útban, a falak még úgy ahogy állnak.

Ferde forma

2010-09-14T04:21:00.000-07:00

G. K. Chestertonnak (1874-1936) van egy zseniális elbeszélése a Pater Brown sorozatból – megjegyzem, az angol író egész életműve zseniális, bár kétségkívül nem az átlagembernek való -, amelyben a kis katolikus pap úgy oldja meg az egyik bűnügyi rejtélyt, hogy ránéz az áldozat íróasztalán lévő papírfecnire, amelyen az illető a saját öngyilkosságáról vall, s megállapítja, ferde a formája.

Ferde forma. Ránézünk, rácsodálkozunk az univerzumra, s ha meglátjuk valahol, hogy valami torz, valami ferde, valami nem rendeltetésszerű, valami ellenkezik a teremtés rendjével, akkor ott gyaníthatóan bűn esete forog fenn.

Kezemben két papírdarab, pontosabban az egyik inkább kötegnek mondható. „Adja ajánlószelvényét az LMP-nek!” - Hirdeti a zöld-sárga brosúra, s mindjárt az elején látható egy vigyorgó arc. Egy fekete, göndör vigyorgó pofa. „Cake Olivio vagyok, 30 éves, demokráciafejlesztéssel foglalkozom. Polgármesterjelöltként a Hunyadi tér és a csarnok felújítási munkálatainak…” No, hát innentől nem érdekes, innen már a rizsa, az ígéretek, de a lényeg már úgyis elhangzott. Itt egy félig angol, félig olasz nevű fekete férfi – már innentől ferde -, aki komolyan gondolja, hogy magyar polgármesternek jelölteti magát. És akinek foglalkozása saját bevallása szerint: demokráciafejlesztő. Ferde. Ferde a forma. A lehető legferdébb.

A másik papíros – pontosabban kis papíros köteg, egy Olcsó Könyvtári kiadás, még a Kádári időkből: Virginia Woolf: Orlando. „Virginia Woolf, akinek különös tehetségével mindmáig birkózik a kritika” – olvasható a fülszövegen, értsd: nehéz megmagyarázni a makacsul és továbbra is élményekre áhítozó tömegnek, hogy miért nagyszerű az, ami pocsék, ám én mindössze egyetlen mondatot emelnék ki az írónő önvallomásából: „Akárhol telepszem is meg, mindenütt száműzöttnek érzem magam.”. Ferde. Nagyon is ferde.

Ennyi elferdüléssel az ember nem mérgezi magát. Mindkettő ment is a szemetesbe.

Köztük nők s gyerekek...

2010-08-27T03:50:00.000-07:00

Ülök a fotelben, tétován, kócos arccal, s kissé elbizonytalanodva nézek magam elé. Lelkemben némi bűntudattal is. Lehet, hogy voltaképp velem van a baj? Hogy lehet az, hogy csak engem zavar ez az egész? Senki másnak nem bántja a fülét?

Hogy miről is van szó? Reggelente – bár mint köztudott, undorom van a médiától – a kávé mellé mindig hallgatok egy kis Kossuthot. Az olyan megnyugtató. Kedvencem a vízállásjelentés, no de erről bővebben majd máskor.

S ahogy ott ülök, s bámulok ki az ablakon – szinte minden áldott reggel –, elhangzik a következő mondat: „a robbantásban meghalt ennyi és ennyi ember, köztük nők és gyerekek”. És itt, ennél a pontnál mindig megrázkódom kissé. Miért? – teszem fel magamban a kérdést – a férfiért nem kár? Az pusztulhat? Az ma már nem hír? Hová lehet még lerúgni trónusáról a férfit? Miféle alsóbb régiókba? Mert a haladás mindent elkövet, hogy rugdossa lefelé. Minél lejjebb, minél alantasabb pozícióba. A hagyományos családmodell – a normalitás – szerint ugyanis a család feje a férfi. Fölötte csak Isten van. Ha aláaknázzuk a férfi tekintélyét, maga a család válik életképtelenné. S a cél voltaképp ez.

Korunk férfiideálja ugyanis az Al Bundy-típus. Tudják, az a hájfejű cipőárus. Ő ma a prototípus. Gyerekei kiröhögik, neje kihasználja, tekintélye nulla. „A hülye férfi”. Az idióta. A lúzer. Érte nem kár. Ő akár fel is robbanhat. Nem számít. A média ezt sugallja nap mint nap: a férfi erőszakos, mosdatlan, trehány és idegesítő. Egy selejt. Nem borotválkozik, az ágyban önző, issza a sört és böfög.

„Köztük nők és gyerekek.” A propaganda mindössze egyetlen esetben tesz némi kivételt. A Nagy Testvér a terrorizmus elleni harc, meg persze az emberi jogok és a humanizmus nevében, a minap a földdel tett egyenlővé Irakban egy falut. Nem én találtam ki, a rádió mondta. Eredmény: 18 halott. Köztük szép számmal „nők és gyerekek”.

De ezt most a bukott amerikai akció kitervelői cinikus közönnyel mondták, mivel hála az újabb haladásnak, még a „nők és gyerekek” se számítanak, csak a harc a „másik” terrorizmusa ellen.

A demokrácia életképtelensége

2010-08-13T11:59:00.000-07:00

Ím, ismét bebizonyosodott, hogyha a plebs megkapja a szabad megnyilvánulás lehetőségét, visszaél vele, ezért a tömeget - saját érdekében - korlátozni kell. Oldalamon a beirkálási lehetőséget ezennel megszüntetem. Fájdalom, így az intelligens kultúremberek észrevételeiről is le kell mondanom mind nekem, mind az oldal látogatóinak. Sajnos a normalitásért végzett harc áldozatokkal jár. Leveleiket továbbra is várom a pozsonyiadam@freemail.hu címre.

Fentről le

2010-08-10T05:26:00.000-07:00

Nincs bajom a Fankadelivel. (Uram, Teremtőm, de elegem van már, hogy mindig mindenhol rákényszerül az ember az elhatárolódásra vagy a felsorakozásra, különben nem kap tagságit a gittegyletben). Jó szándékú srác. A szöveg is úgy-ahogy megáll. De valamit ki kell mondani. Persze megint nekem.

Volt egy pillanat. Egy pillanat, amikor talán gátat lehetett volna vetni az egész jelenségnek. Megállítani. Vagy ha nem is gátat vetni, hát legalább jelképesen tenni ellene. Valami szimbolikusat. Ami erkölcsileg felmutat valamit. Mint amikor Zrinyi kirohant a halálba, még ha maga is tudta, hogy látszólag felesleges az egész. Igen, azt a pofont akkor le kellett volna kenni.

1964 (hónap, napot nem tudom), amikor a kis trónörökös Károly herceg, annyira belelkesült a lentről felbuzduló proli bomlasztáshullám – a beat mozgalom – „nagyszerűségén”, hogy haját behódolása jeléül gombaformára vágatta. És az uralkodó, a ma is „trónon” lévő II. Erzsébet, ahelyett, hogy akkora pofont kent volna le neki, hogy a fal adja a másikat, a négy gombafejűt lovaggá ütötte. Ezzel a lovagi cím értékét is devalválta, és kinyilvánította a világ feje tetejére állításának elismerését.

Egész a huszadik századik az volt a rend – a világ és az univerzum rendje – hogy az alsó kaszt másolja a felette lévőt. Hozzá idomul. Azt próbálja utánozni. Az alacsonyabb rendű, a kezdetlegesebb, a magasabbhoz, a felette állóhoz. A nagypolgár másolta az arisztokráciát – innen a sznob kifejezés eredete – a kispolgár a nagypolgárt, a proli a kispolgárt. Az Andrássy úti villák mind a nemesi kúriák koppintásai. Butított verziók. De a pofon nem csattant el. A pápa ma popdalokat gügyög, az iskolában a hülyéhez, a lemaradthoz igazodik a többség, az egészséges alkalmazkodik a hátrányoshoz, s egy fehér, közép-európai magyar gyerek a fekete, amerikai gettó-bűnözők formanyelvét vallja s teszi magáévá. És ezért lelkesednek. És nincs senki, aki felfogná, hogy ez beteg és életveszélyes folyamat.

Hej, az a pofon. Az nagyon kellett volna. Félek, most már késő.

Az éves mérleg, avagy az utóvédharcok méltósága

2010-07-31T09:00:00.000-07:00

Keskeny Károly élete és kora címen készül Pozsonyi Ádám új regénye, melyben az utolsó hazai ködlovag (és hivatásos reakciós) életét követhetjük nyomon.

Keskeny teát fogyasztott – ezen csodálkoztam -, ami ott gőzölgött az asztal sarkában, egy kis porcelán alátéten. Mellette egy kopott gerincű kötet, benne könyvjelző. Lovik Károly: A kertelő agár. Rendeltem magamnak egy sört.

- Min dolgozik mester?

A megszólítás automatikusan csúszott ki a számon, és attól fogva ez már így is maradt.

Keskeny fürkészőn vizsgálgatott, mint aki mérlegel.

- Csak ezek miatt gondolom – mutattam a papírosok felé -, feltéve, ha nem titok.

Ismét szemrevételeztem a terepet, és felfedeztem még valamit. A Lovik-kötet mellett apró kis zsebszámológép hevert.

A pincérnő jött oda hozzánk, s letette elém a sört. Barátságosan ránk mosolygott, mire Keskeny rosszkedvűen elfordította a fejét, és türelmetlenül dobolt az ujjaival, amíg ismét hallótávolságon kívülre nem került. Én ellenben utána fordultam, s figyeltem járását, ahogy hullámzó mozgással ringatja idomait. Csinos. Határozottan csinos.

Mire visszafordultam, Keskeny már ismét elmerült a papírjaiban. Sercegett a tolla, és nyomkodta a számológépet. Kezdtem kínosan érezni magam.

- Százhuszonnégyezer nyolcszáz – mondta nem sokkal később, majd írt még valamit az egyik papírlapra.

Köhécseltem egyet.

- Ne zavarj - nézett rám, s először váltott tegezésre. - Számolok. De mindjárt végzek, Ott egy kortárs irodalmi lap – bökött ujjával az egyik félreeső asztal felé. – addig olvasgasd azt.

Hamar eluntam a száraz betűhalmazt, s jobb híján barátom – bíztam benne, hogy immáron nevezhetem így – arcát figyeltem.

Noteszában lapozgatott, kipipált dolgokat, majd a térdén szétterülő papírlapra jegyzetelt, ahol precízen egymás alá írt számoszlopok sorakoztak. Kisvártatva letette a tollat.

- Majdnem félmillió forint! – jelentette ki, s arcáról sugárzott az elégedettség.

Az a szó, hogy kíváncsiság, úgy érzem, nem fedte pontosan, nem fejezte ki kellőképp a lelkiállapotomat.

Keskeny nem várta meg, hogy faggatózni kezdjek, s magától kezdett magyarázatba.

- A felvilágosodás teljes mértékben tönkretette a nőket. – dőlt hátra, s míg beszélt, lassú, komótos mozdulatokkal kavargatta a teát.

– A nő egykor értékes volt. Létezése elengedhetetlen a férfiember számára, sőt, elengedhetetlen volt magának az univerzumnak a kiteljesedéséhez is. A nő ugyanis képes valamire, tud valamit, amit a férfi nem: utódot szülni. Ezzel a képességével illeszkedik a Teremtés rendjébe. A férfi tudniillik szellemi síkon teremt, a nő pediglen biológiain. Ezzel válik mindkét nem hasonlatossá Urához, Teremtőjéhez. „Teremtsünk embert a mi képünkhöz és hasonlatosságunkhoz” - ahogy az Írás mondja. Na, most az eredeti elgondolás szerint – remélem az Úristen, megbocsátja, hogy szándékait firtatom, elemzés tárgyává teszem, s a nevében teszek kinyilatkoztatást -, a nő igazodási pontja a férfi, a férfié pedig maga a világmindenség. De mióta a nőt úgymond „felszabadították”, a nő már nem a férfit tekinti igazodási pontnak, hanem ő is a világmindenséget lesi. És ő is orvos akar lenni, mérnök, feltaláló, drámákat meg zenét akar szerezni, valamint államfői babérokra tör. Pontosabban fogalmazva: megpróbálja. De mivel az Isteni Rend szerint nem ez a rendeltetése, hát nem is megy neki.

- Figyeld csak meg – dőlt előre Keskeny, s ragadta meg hirtelen a galléromat -, egyetlen jelentős női író, költő, zeneszerző vagy filozófus sincs. És nem csak az antik világban, vagy a sötét középkorban. Az elmúlt pár száz év alatt sem született egyetlen darab sem! Egyetlen egy sem! Pedig az elmúlt párszáz évben mindent elkövettek, hogy kitermeljék ezt a fából vaskarikát. Mindent beleadtak, hogy fel tudják mutatni. És nem megy, nem, ha beledöglenek se. A női nemnek a szellemtörténetben egész egyszerűen nincs semmi szerepe. Persze, magyarázgatják – engedte el végre a kabátom, s nyúlt a teáscsészéért -, hivatkoznak minden ostobaságra, legfőképp, az unásig ismételt híres elnyomásra, pedig két pont közt a legrövidebb út az egyenes. Egy jelenség vizsgálatánál mindig a legegyszerűbb magyarázat a legkézenfekvőbb, az áll legközelebb az igazsághoz, jelesül az, hogy a nő ezekre a dolgokra egész egyszerűen nem képes, mégpedig azért, mert nem az a szerepe, nem az a feladata, nem úgy lett megteremtve. Ellenben figyeld csak meg, mióta a nő férfi akar lenni – mert ezt a folyamatot másképp nem nevezhetjük – a saját feladatát elhanyagolja. Azt, amiben lekörözi a férfit, azt, amiben világelső, amit egyedül csak ő tud, amire csakis és kizárólag ő van feljogosítva: az utódnemzést, és az arról való gondoskodást. Minél „felvilágosultabb” egy társadalom, annál kevesebb utód születik. Összefoglalva tehát: a mai nők görcsösen erőlködnek valaminek az elérésével, amire alkalmatlanok, és félredobják azt, amihez csakis ők értenek. Értékes-e ez az élőlény? Tehetjük fel immáron a kérdést. Szüksége van-e rá a férfinak? Szüksége van-e rá a világmindenségnek? Élhet-e szimbiózisban a férfi egy ilyen elférfiasodott nővel? Aligha, pontosabban csakis azon az áron, ha „cserébe” a férfi elnőiesedik. És ennek már látjuk jeleit. Két egyforma töltésű részecske köztudottan taszítja egymást. Csakis az ellenkező töltésűek kapcsolódhatnak egybe.

Keskeny itt kis szünetet tartott, mert köhögés jött rá. Kihűlt teájáért nyúlt, szájához emelte és lassan kortyolgatta.

Lopva a pincérnő felé néztem. Vajon elhallatszik füléhez ez az eszmefuttatás? S ha igen, mit szólhat hozzá? Személye, neme, méltósága elleni támadásnak érezheti-e, vagy homályos válaszokat lelhet meg bennük, egyes lelkében kavargó, soha fel nem tett, soha meg nem fogalmazott kínzó kételyekre?

- De az univerzumban rend van – folytatta Keskeny, s az üres teáscsészét félretolta. - Ha a mérleg egyik serpenyőjéből elveszel valamit, el kell venned a másikból is. Vagy ha ide felhalmozol, amoda is pakolni kell. Különben billen a mérleg. Mert mi másnak magyarázhatjuk a régi korok bigott udvariassági formuláit, merevnek titulált, lenézett illemszabályait, ha nem az egyensúly fenntartásának? Vajh, miért alakultak ki egyáltalán? A rend és az egyensúly miatt. A férfinél az erő, a jog, a törvény, de cserébe a nőnek előnyöket ad. Segíti, eltartja, támogatja, előreengedi, feladja rá a kabátot, és persze nem üti meg. De a mai nő a férfi jogait elbirtokolja, ám az előnyökről nem mond le. A nő tudniillik ma a régiből meg az újból is az előnyt akarja. Hogy egy mondatba sűrítsem a lényeget: Én, mint férfi, úr már nem vagyok, de a cehhet azt fizessem. Ez ellen harcolok én – ütött most a mellére Keskeny. Ez erkölcsi kötelességem, mely az igazság, és az Isten teremtette rend iránti alázatomból fakad. S a harcnak, a nemes küzdelemnek zárszámadását ott láthatod – mutatott a faljegyzések felé.

Felírom egy kis noteszban, hogy különféle nők hol, mikor akartak kihasználni, s ezen alkalmakkor, mekkora mértékű kiadást spóroltam meg. Másképpen szólva, feljegyzem, hogy mi azaz összeg, amit nem költöttem nőkre.

Ez már kissé sok volt.

- Igazán nem kéne ennyire irigynek lenned – jegyeztem meg halkan.

- Hát nem érted? – horkant fel barátom, s a hangja megemelkedett. – Ez a legkisebb, amivel tartozom! Ez a minimum! S ezt a te érdekedben is teszem – nézett rám szúrós tekintettel. Helyetted is. Ha már te ilyen pipogya vagy – tette még hozzá.

-Akkor vétenék a szent ideák ellen, ha a minap felsegítettem volna a kabátját egy bizonyos Lilla nevű hölgyismerősömre, és Emőkének átadtam volna a helyemet a buszon. Bár néha én is elgyengülök – jegyezte meg – Adrienn nevezetű, közeli ismerősömnek múlt hó közepe táján nem adtam meg azt a nyaklevest, ami már régen kijárt volna. Megvallom, az eset után hetekig kínzott a lelkiismeret. Szinte azt is mondhatnám, morális válságba kerültem. Forgolódtam ágyamban, s alig vacsoráltam. Az írás sem menet jól.

- Mindegy – legyintett Keskeny –, többet ilyen nem fordul elő, ezt ígérem neked.

- Egy ízben Arankát otthagytam a számlával. Láttam már egy ideje, mire megy ki a játék, mi is az aktuális játszma. Aranka igényt tart hiúságának kielégítésére, bezsebeli azt a kéjes érzést, hogy ő márpedig kell, de adni azt nem szándékozik semmit. S ezt a színjátékot persze én finanszírozzam. „Pardon, ki kell mennem”, mondtam neki, majd kiosontam a hátsó bejáraton, s otthagytam a fizetetlen számlával. Nem adott és nem kapott semmit. Tiszta játék. Mondhatni becsületes.

- A legnagyobb veszteségek nem anyagi szinten mérhetők – próbálkoztam ismét.

- Maga itt ne harsonázza a friss híreket, fiatalember! – tolt egy mozdulattal a korlát túloldalára Keskeny. - Azt drága barátom, én nagyon is jól tudom. - De odáig én már el sem jutok. Azt a frontot én már nem nyitom meg. Azaz idő elmúlt! – intett fölényesen. - Bár néha azért elgondolkodok, vajon felfogják-e ezek, hogy az embert lelkileg belerángatni valamibe, majd benne hagyni, ugyan annyit tesz, mintha egy férfi a móka után, veszi a kalapját, s cím nélkül távozik. Ő meg bajlódjon egyedül a szerelmi gyümölccsel.

- Gyere – ragadott karon. – Induljunk.

Felkászálódtunk a székből. Keskeny összeszedte a papírjait, s gondosan ellenőrizte, nem felejtett-e valamit ott.

- S van ennek értelme? – néztem mélyen a szeme közé, míg a pultra tettem a pénzt.

Keskeny Károly már csak az utcán válaszolt. Néhány sarokkal odébb. Kint eközben beesteledett, a felhőkön átderengett a hold, úgy rémlett, elhaladtunk holmi kerítések és ugató kutyák mellett, s most valami ósdi villanyoszlop tövében álltunk.

Éreztem, hogy feltámadt a szél, s a félhomályban alig láttam barátom arcát. Csak a szeme világított, szinte izzott a sötétben. Ahogy a hangja is.

- Miért, annak mi értelme volt, hogy Zrínyi kirohant a biztos halálba? Erre válaszolj nekem! Vagy mást mondok. Ott az öreg Prónay esete. Mit tudsz te a vén katona végnapjairól? Na, te is szép kis reakciós vagy. Bon Scott, meg Sid Vicious halálát, azt bezzeg tudod! Nem, ne is próbálj köntörfalazni – fojtotta belém a szót Keskeny. – Tudom, hogy hallottál ezekről az idiótákról, és persze jól meg is jegyezted. Ezekre bezzeg odafigyelsz. Meg a kretén Jim Morrison. Ezeknek a lelki sérült magamutogatóknak bezzeg fejben tartja a világ a kimúlásukat. Nem tűnt még fel mellesleg, hogy a modern ember végső percei mind szégyenletesek? Megvetésre méltók és szánalmasak? Mert eltávozni a világból méltósággal kell. Bokát összecsapva. Sarkantyút pengetve. Hogy aki itt maradt, megsüvegelje a produkciót. De erre a mai ember már nem képes. Csak a régi, becsületes reakciósok.

Hányásból feltápászkodva kopogtatni a túlvilág kapuján. Okádékszagú, pecsétes ingben, szaros alsógatyában tántorogni Szent Péter előtt, nos, ez megy. Ez megy nektek! Erre tanít a zacskós leves, a villamosság meg az emberi jogok nyilatkozata. Bezzeg a Prónay meg a Babocsai Pál!

- Jövő héten beszámolsz nekem a Babocsai viselt dolgairól – ragadta meg ismét a felöltőmet Keskeny -, különben nem állok többet szóba veled. De alaposan, mert kikérdezlek!

- Na szóval, Prónay – indultunk meg a félhomályban, s a sáros kis utcákon ballagtunk, látszólag értelmetlenül. Keskeny halkabbra vette a tónust, hangja egyenletesen, szinte álmosítóan duruzsolt. Olyan volt, mintha egy mesét adna elő.

-A Lajta-bánság létrehozásában, meg az osztrák határ melletti hősi akciókban betöltött szerepét bizonyára tudod. Ezt azért feltételezem. Mert ez a minimum. Mármint erkölcsi értelemben. Mert aki ezzel nincs tisztában, ellenben egy évnél fiatalabb mobiltelefonja van, az rongy ember. És amikor ’45-ben az oroszok elérték Pestet, ez az öregember, ez az idős katonatiszt, lábára húzta a bakancsot, fejébe nyomta kopott sisakját, és beállt harcolni. Hetvenegy évesen. Nem berendelték, magától ment. Ennek mi értelme volt? Szerinted mennyi esélyt látott a győzelemre? Vagy akár a túlélésre? Mi volt ebben az ésszerűség? A nagybetűs logika? Pontosan annyi, amennyi az én utóvédharcomban. Mert az utóvédharcokat is tartással kell megvívni, és aztán elesni a fronton. Majdnem félmillió forint! Ez egy ostrom esetében már egy fél bástya, de legalábbis három sarokház visszavétele.

Nem állhattam meg, hogy ismét közbe ne szóljak.

- Teljesen reménytelen az ügy? Elképzelhetetlen, hogy valaki korunkban mégis találkozik egy értékes, arra méltó nőszeméllyel?

Keskeny hosszasan nézett maga elé. Majd elfordult, belebámult az éjszakába, és sokáig nem válaszolt.

- Nos, ha látsz ilyet, vagy találkozol vele – szólalt meg végül -, mindenképp szólj, vagy értesíts. Mégpedig jó előre.

- Miért? – csúszott ki a számon.

- Hogy ki tudjam vasalni az ingem. Meg kipucoljam a cipőm.

- És szerezzek valahonnan egy csokor virágot. – tette még hozzá, majd biccentett, s eltűnt az éjszakában.

Pozsonyi Ádám: Hogyan csajoztam be a hétvégén? - Választási történet

2010-07-26T08:29:00.000-07:00

Gyere, menjünk a Grinzingibe! - mondta a haverom a telefonba. Hangjában egy hajdanvolt népnevelő lelkesedése izzott.

- Pompás ötlet! - bólintottam, bár ezt ő a vonal túlsó végén aligha láthatta.

- Legurítunk pár sört, aztán majd meglátjuk. Szólj a Gézának is!

- Oké! - lendült bele a haverom, mint politikailag korrekt képviselő az elhatárolódásba -, a múltkor is benéztem egy percre, s tele volt a terem bigével. Ott ültek, és egynek sem volt pasija. Képzeld!

Hátradőltem a fotelben, és míg a szemben lévő pompás, új bevásárlóközpont ragyogó fényein legeltettem tekintetem, elkezdtem magam elé képzelni az imént felvázolt jelenetsort.

Tetszett a dolog.

A haverom is valami hasonló foglalatossággal tölthette idejét az elkövetkező néhány percben, ugyanis mondatainak eleven lüktetésébe váratlan szünet állt be, s csak holmi ábrándos szuszogás hallatszott a messzi XX. kerület irányából.

Szerény személyem tért vissza előbb a realitások mezejére.

- No, akkor, nyolckor a Ferenciek terén. Hozd a Gézát is!

- A Géza nem jön! Az a barom elment moziba - nyújtotta kezét a barátom, pontban nyolckor a megbeszélt helyen. - De most már mindegy. Mit iszunk?

- Maradjunk a sörnél. Abból nem lehet baj. - javasoltam higgadt tárgyilagossággal, miközben derűs esténk leendő helyszíne felé kormányoztam társam.

Már épp fordultunk volna be a sarkon, amikor szemünkbe ötlött egy gigantikus méretű plakát, s rajta valamelyik MSZP-s jelölt visszataszító képe virított. Felszaladt bennünk a pumpa.

- Undorító! - szólalt meg a haverom.

- Fúj! - fakadtam ki én is.

- Felháborító! - ráncolta a szemöldökét társam.

- Elvetemültség! - egészítettem ki őt.

Nem mehettünk el szó nélkül e súlyos esztétikai kihágás mellett. Nem tűrhettük a jó ízlés e példátlan méretű sárba tiprását. Nem ülhettünk tétlenül, ölbe tett kézzel, míg elvetemült alakok orcátlan módon elcsúfítják a városképet. Cselekednünk kellett. Elvégre tisztesség is van a világon!

Cimborám jött rá először a helyes megoldásra.

- Rajzoljunk neki egy bajuszt - szólt hozzám lelkesen. - Tudod, olyan Hitler félét.

- Á. az a Hitler-bajusz nagyon olcsó poén. - Jegyeztem meg kritikusan.

- Az benne a jó! - ujjongott a haverom, s már csavarta is lefelé a zsebéből előhúzott alkoholos filc kupakját. - Külön ezért vettem - magyarázta ágaskodás közben. - No, mit szólsz, milyen lett?

Félrehajtottam a fejem.

- Nem rossz, de valami még hiányzik - értékeltem a látottakat -, majd határozott mozdulattal kivettem kezéből a tollat.

- A haját is ki kell még egészíteni - tettem hozzá magyarázatképpen. - Így ni! - sóhajtottam később, majd kissé hátrébb lépve alapos vizsgálat alá vettem a műalkotást.

Igen, az oldalra fésült, elválasztott frizura, s a tömzsi kefe bajusz pontosan úgy festett, ahogy azt annak idején maga a Führer megálmodta.

Elégedetten néztünk össze.

Már éppen indultunk volna tovább, hogy minden energiánkat a lányok ill. a sör kérdéskörének szenteljük, amikor döbbenten észleltük, hogy alig párlépésnyire egy másik, hasonló förmedvény borzolja a jóérzésű polgárok idegrendszerét.

Ez már sok volt nekünk.

- Megálljatok csak! - emeltem dolgos öklöm a levegőbe, majd a filctoll után nyúltam, s nem sokkal később a szociális igazságtalanságok elleni harc e büszke és megalkuvást nem tűrő hérosza már helyes kis ördögszarvak alól tekintett a járókelőkre.

A haverom ekkor előállt egy konstruktív javaslattal:

- Szerintem írjunk alá sértéseket is! Az ilyesmi sosem árt.

- Remek ötlet! - bólintottam, azzal nekifogtam, hogy akkurátusan odakörmöljem a következő feliratot: „Maga egy szamár”.

A haverom azonban váratlanul nekiállt akadékoskodni.

- Jó, jó, de ez egy kissé általános. Több konkrétumot kell belevinni az ilyesmibe. Én például a következőt javasolnám: „Maga egy gyilkos kommunista állat!”

Ha már ő ilyen szőrszálhasogató -, gondoltam magamban - akkor én sem adom alább.

- Kihagytad azt, hogy „tolvaj” - csóváltam meg a fejem -, Szerintem ezt a hiányosságot sürgősen pótolni kéne.

Nem sokkal később a Magyar Szocialista Párt képviselőjelöltje már az alábbi jelzők büszke tulajdonosának mondhatta magát: „ökör”, „tetű” , „féreg” , „tolvaj”, „bunkó”, „marha” , „hülye” , „barom” stb. Az egyes kifejezéseket mutatós kis csoportokba rendeztük: pl. „Primitív aljas gonosztevő”, „Pimasz hazaáruló féreg”, vagy „Tolvaj népnyúzó sintér”.

Elégedett arccal csavartam vissza a kupakot, s nyújtottam át hű társamnak, majd jóleső sóhajjal gondoltam jéghideg sörre, meg a csinos lányokra, ám álmodozásomat hangos sikoltás zavarta meg. Oldalt pillantottam, s láttam, amint társam döbbent arckifejezéssel mered az utca végébe, s tekintetét követve felfedeztem, hogy a környék összes fellelhető hirdetőoszlopa tele van biggyesztve effajta ízlésromboló nyomtatványokkal.

- Azért ez már több a soknál! - jegyeztem meg felháborodva. - Ezek a pimasz kommunisták, úgy látszik, nem tudják hol a határ.

Ismét társamra néztem. Láttam, amint izzó szemekkel pásztázza a plakátok erdejét, s tudtam, nemsokára valami radikális ötlettel hozakodik elő.

Így is lett.

- Gyere! - ragadta meg kabátom ujját - menjünk, s firkáljuk tele mindet! Szemében vad tűz lobogott, s a hangja is roppant különösen csengett. - Most nem állhatunk meg félúton! Harcolnunk kell, amíg futja a filctoll! Ezt kívánja a becsületünk!

Éreztem, érvelésében van némi logika, ám - úgy is, mint idősebb -, igyekeztem őt megtartani a józanság, s a realitás mezsgyéjén, valamint - már amennyiben lehetséges -, az illem és a jó modor irányába terelgetni.

- Rendben, de ezentúl alkalmazzunk más taktikát. Az efféle alpári sértegetések egyszer-kétszer még elmennek, de nagytételben már méltatlanok az efféle kultúrált úriemberekhez, mint amilyenek mi vagyunk. Amúgy is - tartottam egy rövid hatásszünetet, s miközben férfiasan megragadtam vállát, mélyen a szemébe néztem -, vizsgáljuk meg, mi is voltaképp a cél. A cél az - emeltem fel a mutatóujjam -, hogy a járókelőket meggyőzzük, az emberi faj eme korcs selejtjei méltatlanok az ő nagylelkű voksaikra. Úgyhogy azt javaslom, fejezzük be a szamárfüleknek meg az efféle bárgyú együgyűségeknek pingálgatását, s helyette mindegyik arcképet akkurátusan húzzuk át, majd írjunk mellé ilyeneket, mint pl. „Sikkasztó”.

Hű társam fontolóra vette javaslatomat, majd némi töprengés után bólintott: - Rendben.

Kisvártatva kendőzetlen igazságok tömkelege harsogott a járókelők felé.

„Ez az ember lop!”, „Ütlegeli nejét, ráadásul hazudós”, „Gyermekének nem ad enni”, „Horkol, s rugdossa nagyanyját”.

Az ominózus kitételek fölé az illető politikus irányába mutató kis nyilakat pingáltunk, hogy az avatatlanokban szemernyi kétség se maradjon afelől, kire is vonatkoznak ezek a tömör felvilágosító információk.

Az utolsó hirdetőoszlop mellett egy telefonfülke állt, melynek ajtaján egy férfi arcképe virított. Egy férfié, kinek fizimiskája oly égbekiáltón ízléstelen volt, hogy láttára bármely kisvárosi segédlelkészben hirtelen fellobbanó, heves vágy ébredt volna arra, hogy vöröslő fejjel rohanjon a zegzugos utcák során, míg élénk gesztusok kíséretében az alábbi szöveget ordítsa: „Rákosi elvtárs nem tévedett. Igenis, Mindszenty áruló volt!”

A fénykép alatt az alábbi szöveg volt olvasható: Szabad Demokraták Szövetsége.

Barátom egy pillantást vetett a látványra, majd dermedten, szinte megbabonázva meredt maga elé. Láttam, most pár percig alkalmatlan lesz a gördülékeny kommunikációra.

Én azonban már tudtam a megoldást!

Fogtam a filcet, s akkurátusan a fénykép alá írtam az alábbi mondatot, azt, mellyel - úgy érzem - feltettük a koronát egész aznapi tevékenységünkre.

„Kertész Imre tehetségtelen”.

- Ugyan nem sikerült egyetlen ifjú hölggyel sem szorosabb kapcsolatba kerülnünk - foglaltam össze a nap eseményeit, miközben kisimult vonásokkal baktatunk a buszmegálló felé -, ám egy férfi számára léteznek más, magasabb szempontok is. Gondoljunk arra, hogy az erkölcs és a jó ízlés oltárán áldoztuk fel ezt a mai estét.

Társam némán bólintott erre.

- Igen. Elvégre erkölcs és jó ízlés is van a világon. - azzal zsebébe rejtette a filctollat, s eltűnt az éjszakában.

(A humoreszk eredetileg megjelent Pozsonyi Ádám – Még néhány ötlet a liberálisok pukkasztásához c. kötetében).

Valaki valamikor mondott valamit (Na és?)

2010-07-25T02:19:00.000-07:00

Az ember csak nézi, nézegeti. Hogy melyik oldalról is fogja meg. Melyik oldalról kapjon bele. Mint, mikor a kimúlt szarvasbika elterül a földön, s az arra sétáló erdész vagy kiránduló lassan járkálja a dögöt körbe-körbe, kapkodja fejét a legyektől, orrát elfacsarja a bűz, s miközben cipőjével imitt-amott belerugdos a tetembe, szívét átjárja valami fájdalmas szomorúság. 2010 július 17-én egy este lépett fel az ETA, a Kretens, a Pink Panthers, a CPg, és a Qss.

A budapesti Gödör-klub nem az a hely, ahol fontos dolgok történnek. Liberális pöcegödrökben sosem történik fontos dolog. Nem is történhet. „De hát Arthur, lázadj csak nyugodtan. Mi megengedjük neked!” Ezt mondja Eugeniusz bácsi Arthurnak, a fiúnak Mrozek Tangó című drámájában. Ezt mondja, vagy valami hasonlót, lusta vagyok leemelni a polcról és átlapozni az egész darabot, de elhangzik benne valahol. És ebben benne van minden.

Liberális pöcegödrökben sosem történik fontos dolog. Nem is történhet. Szabadelvű korunkban mellesleg sehol sem történhet fontos dolog. A rock and roll területén semmiképp. Ezt úgy általában senki nem hajlandó tudomásul venni, felfogni, vagy akár csak beletörődni. Valahol meg is értem. A negyven-ötvenes túlélő azért, mert egész élete ráment erre az egészre, s az átélt élményeken túl semmi kézzelfoghatót nem tud felmutatni. Hogyan is ismerné el? A tizenéves ifjonc pedig agyilag képtelen átlátni a világ jelenségeit, és soha ennyire manipulált nem volt, mint most, másrészt hogyan is vallhatná be önmagának, hogy egész kis szünidei lázadozása, együttes-póló hordása, bakancsozása, illuminált dalszöveg ordibálása az égvilágon senkire nem veszélyes. Senkit nem háborít fel. Senkit sem érdekel.

Sem a hatalmat, sem a rendszert, sem az „idősek” világát, ugyanis már a drága jó anyukája is hullarészegen fetrengett a Fekete Lyukban, az kapta meg, aki akarta, s a matematika tanára a szakközépben is tetoválásokkal karján oktatja a tananyagot.

Pedig nem ártana beletörődni. A rock a huszadik század második felének volt formanyelve. Fél évszázadig fontos volt, hatott a világra – legtöbbször károsan -, de mára éppúgy nincs jelentősége, mint a hangosfilmnek.

Szóval a budapesti Gödör-klub. Már hónapok óta jöttek-mentek a hírek holmi fesztiválról, ahol egybeterelnék a 80-as évek híres pesti punk-együtteseit. Azokat, akik anno, a Kádár-kor utolsó évtizedében jól megmondták a hatalomnak, amelyik ezt nem is túlzottan díjazta, és a három T választékából a tűrt és tiltott határmezsgyéjére tolta a zenekarokat, a CPg tagjait pedig börtönbüntetésre ítélte.

Jó nagy fullasztó hodály a Gödör-klub, a szellőztetés is megoldva, elfér benne a hatalmas tetem. A dög középen elterítve. Járják, járkálják körbe a népek. Rugdossák belé az utolsót. Pedig egy halottba azért nem illene.

Kezd a Pink Panthers. Félek, a fél tagság nem a régi, de hogy az énekes más, az biztos. És hát részben ő volt a lényeg. Az az előadás. Meg persze az a korszak, és a kis kultúrház, Kőbányán, ahol ezek a dalok elhangzottak, 1987-ben.

Az ehhez hasonló produkciókkal az a legfőbb gond, hogyha ugyanazt ugyanúgy csinálnák, annak sem lenne értelme, de sajnos sokkal rosszabbul csinálják. „Arra vagy te hivatva, hogy jól meg legyél szivatva!”

A CPg mindjárt az elején tapos a dögbe. Önnön tetemét rúgja lelkesen. És még csak fel sem fogják. „Erdős Péter a kurva anyád!” Erdős doktor, az MHV hajdani atyaúristene 1989-ben meghalt. Minek? Hogyan? Miért? Ja, hogy híres szám, sláger, meg nosztalgia? Én azt hittem punk-koncerten vagyunk, és nem a Fásy-mulatóban.

Az ETA maga a hullagyalázás. Vajon az Anarchia c. borzalmat is elvijjogják-e? (Anarchéjja, anarchéjja…) - morfondíroztam odafelé. Naná. Még szép. Mi az hogy! Mivel saját számuk nem nagyon van, gyenge feldolgozás estet láthatunk egy pocsék énekessel, mert Czeller Péter valamiért nem került elő, s egy idióta állt a mikrofon mögött. „Mindjárt felmegyek, s jobban eléneklem!” Mondotta mellettem Virág úr, akivel a 90-es évek elején igen kellemeseket söröztünk, de nem váltotta be ígéretét.

Kretens? Jó zenészek, átlagos számokkal, s jól adják elő. ’83-ban talán fontos volt. „Valaki valamikor mondott valamit, na és?” Nem hinném, hogy felfogták volna a párhuzamot. S legvégén jött meglepetésre a QSS, mely az egyetlen produkció volt az est folyamán, ami ütött. Aminek láttán az ember nem szégyenkezett. Helyettük is. Barangó szövegeiben szellemi töltelék van, s ez korokon átívelő hitelességet kölcsönöz a daloknak. „Anyagcsere-zavarunkat új elmélet magyarázza, vezényszóra ürítünk az össznemzeti latrinákra”

Osztálytalálkozókon semmi jelentős nem szokott történni. Az ember letolja a képét, farigcsál a múltnak teteméből, elcsomagolja a darabkákat, és eldiskurál régi, letűnt korokról, amikor még értelme volt ennek az egésznek, s amikor még az ember elhitte, hogy a rock and roll fontos. És benne persze ő maga is. És ezt – lássuk be - általában mindenki szereti.

(Bombahír)

Rózsaablak

2010-07-17T15:16:00.000-07:00

Van egy tizenhét éves lányismerősöm, aki – bármily hihetetlen – normális. Ezt nem én állítom, ő maga mondja. És ebben benne rejtezik a burkolt kijelentés, hogy a többi hasonlókorú nem az. (Az illető mellesleg a Középkori spanyol nevezetű blogot szerkeszti, érdemes belenézni.)

Mivel az állítás nem tőlem származik, nem szükséges az illő mentegetőzés-köröket lefutnom, inkább idézem egy észrevételét: „Amin mi tizenhárom évesen még felháborodtunk, azon a maiak már röhögnek”. S erre mit szóljak én – jegyzem meg -, a negyvenegy évemmel. Aki szemmel követte azt a folyamatos lefelé csúszást, amit az elmúlt húsz év szabadelvűsége, oktatási reformjai, kereskedelmi tévéi, melegfelvonulásai, női magazinjai romboltak az egymást váltó generációk tartásán, úgyhogy most már elértük azt a szintet, hogy egy tizenéves lányt a száz év előtti erkölcsi normák szerint - a falu lelkes helyeslése közben - a saját apja verte volna agyon vasvillával züllött élete miatt.

A generációk lefelé csúszása, meg a folyamatos és egyre gyorsuló korcsosulás mellesleg onnan jutott eszembe, hogy a hétvégén tridenti rítusú szentmisén voltunk – itt találkoztam a tizenhét éves „normális” lánnyal is -, és a templom falán szemembe ötlött egy felirat. (A szertartás, melyben rám a legnagyobb hatást az a hihetetlen középkori miliő gyakorolta, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia területén zajlott, és a lefelé csúszás folyamatához még hozzátenném, hogy legjobb tudomásom szerint az egyház keretein belül is harcokat kell folytatni, hogy egyáltalán bemutathassák ezt a tradicionalista, és a régi, normális, haladásmentes világot idéző liturgiát.)

Gyurcsány takarodj! Ez volt odafirkálva a falra. Ahogy kiléptünk, szemembe ötlött. A templom oldalán egy régi falrész, rózsaablakkal, lehet hatszáz éves, és erre jön a proli, és firkál. Rá, a középkorra. A múltra. A történelemre. A pillanat apró mocskait. Majd hazamegy, és magát jobboldalinak hiszi. Gyurcsány takarodj! Hol van már az a hülye? De a rózsaablak áll, és kitart. Legalábbis reménykedhetünk.

(Demokrata)

Várrom

2010-07-17T15:13:00.000-07:00

Nékem kedves hölgyismerősömtől kaptam levelet – nem holmi elektronikus módon, postán keresztül, ahogy az dukál -, s szeretetteljes gesztusként mellékelt a sorokhoz néhány apróságot. Néhány pénzérmét, aprót, ám, szépet.Nem, semmi egetverően értékes vagy ritka példány nem lapult a boríték mélyén, bár az érték nem mindig egyértelmű mértékegység. Kinek, mi, hol és mikor, ugyebár. Pár apró címletű szlovák fémpénzről beszélek itt - egy, öt, és tíz koronás érme, meg egy vörösréz feles éremdarab.

Meg kell hagyni, szépek. Szebbek, mint pannóniai megfelelői. Jobban képviselik a magyar pénzverés ősi hagyományait, jobban utalnak rá, az ezerszáz éves múltra, mint az itteniek. Ezek magyar pénzek. Az ember csak erre tud gondolni, ha kezébe veszi. Az egykoronás hátlapja a magyar állami címer, illetve az a része, ami az Árpádok pénzverésén már megfigyelhető – hármas halom, kettőskereszt -, ill. az előlapon Mária a gyermek Jézussal.

A Boldogasszony motívum jó hatszáz éves Hungarus hagyomány, Mátyás aranyforintján már szerepel, s a Patrona Hungariae felirattal övezett szimbólum végigvonul a teljes magyar pénzverésen, s ott virít minden dénár, tallér, krajcár és aranyforint hátlapján, egész a késő Habsburgokig.

Az ötkoronáson egy középkori lovag, lóháton, kezében kopja. Kicsi, és elnagyolt, mint egy magyar dénár a XIII. századból, még a hangulata is egyezik, s a tíz koronás a legszebb talán: kereszt, egyenetlen, mintha fából ácsolták volna, s benne a szentháromság motívum. Hátlapon persze címerpajzs, benne a kettőskereszt és hármas halom. A félkoronás előlapján pedig egy sziklaorom látszik, rajta várrom. Valamely ősi, rég kihalt magyar nemesi családé lehetett egykoron. Abáké? Csákoké? Vagy tán a Hunyadiaké? Szép példányok ezek. Egyszerűek, és tiszták. És sokat mesélnek az embernek. Ó, nagyon is sokat.

Én persze megértem őket. Nincs más hagyományuk, csak a miénk. Hát őrzik. Őrzik, védik, és követik – helyettünk is. Vajh, mi miért nem vigyázzuk értékeinket? Engem igazság szerint csak ez érdekel.

(Demokrata)

Kár volt a hangosfilmért, bizony kár

2010-07-13T11:25:00.000-07:00

Baj van. Nagy baj. Mégpedig nem is ott, vagy nem is kizárólag abban, amiben az emberek általában hiszik. A minap egy férfi megelégelte azt, hogy a szomszédban garázdálkodó cigánycsalád évek óta és büntetlenül fosztogatja két keze munkáját, és átbandukolt egy kézi permetezővel, hogy majd ő lepermetezi őket, a teljesen hülye Slota meg eközben mondja, amit szokott, csak most kicsit hangosabban hisztizik. Kár volt feltalálni a hangosfilmet, én mindig mondtam, de félek, most már késő.Nem egy megszokott gyakorlat, hogy egy iromány szerzője rögtön a bevezető után önkritikát gyakorol, és elhatárolódik önnön állításától, ám sorok írója most megteszi. Mert ő olyan.

Slota igazából nem hülye. Sőt, korunkban talán ő az egyetlen, aki még a normalitás talaján áll. Teszi, ami a dolga. Nem utópista ideológiákból indul ki, hanem a valóságból. Teszi, illetve szajkózza azt, amire a több ezer éves emberi történelem megtanította, jelesül, hogy tolerancia nincs (egyenlőség, emberi jogok meg holdrászállás se, ezek csak mesék), és a politikában nincs rendes dolog meg nem rendes dolog, csak célravezető dolog van, illetve bénázás.
Próbálkozik. Ugyanis ő még tudja azt az alapigazságot, hogy ha az ember sokat kér, kap valamit. Ha keveset, vagy szerénykedik, akkor semmit. Esetleg seggbe is rúgják. Mint a magyar politikai vezetést az elmúlt húsz évben.
Ahhoz már primitív a tót atyafi, hogy felfogja, mindez kevés, ekkora falathoz ez túró. Ekkora falathoz gyakorlatilag minden túró. A magyar és tót történelem, illetve a két nép közti kulturális rangkülönbség akkora, hogy ezt a világ legnagyobb arcátlanságával se lehet ellensúlyozni, de teszi a dolgát. Védi népe érdekeit, harcol. Még ha ő is tudja valahol, hogy mindez reménytelen.

(Mi ez a kilencven év? Lengyelországot háromszor osztották fel, s harmadjára szépen meg is szüntették, tokkal-vonóval, aztán most van. A Kárpát-medence összetartozik, történelmileg, kulturálisan, vízrajzilag, és ezek a kisantant utódállamok úgy röhejesek, ahogy vannak. Szlovákia minek van egyáltalán? Meg kéne szüntetni, és elmúlna rögtön ez véres görcsölés. Ez az állandósult idegbajos hiszti. Igazából ők járnának jól.)
Mert ő – mármint a Slota - még nem elég fejlett, haladó, európai, még kevésbé hülyítette el a hangosfilm, a villamosság, meg az emberi jogok nyilatkozata. Ezek ugyanis egytől-egyig hozzájárultak ahhoz, hogy az emberiség – pontosabban az európai fehér ember - életképtelen kretének csordájává változzon.

A magyar félnek kb. azt kéne reagálni, hogy mindent vissza. Kicsit hőbörögnének, hujjogna a nagybetűs nyugat, de csak papíron mert, amúgy igazából tesz ő erre az egész térségre, aztán mindenki megszokná, és örülnének, hogy csak a kettős állampolgárságról van szó, és nem a Csallóköz visszacsatolásáról.

A permetezős ember, kontra cigánycsalád meg hogy jön ide? Úgy, hogy az elv ugyanaz. Megszokták, hogy pofázhatnak, és elszaladt velük a ló. Mert ők is – mivel primitívek – még nem fertőződtek meg a modern elmebajoktól, s pont úgy viselkednek, ahogy azt a történelem és az emberi együttélés örök törvényei diktálják. Mivel megengedik nekik, hát visszaélnek vele. Száz éve a csendőr a töredékéért szájon verte volna, nem is merészelt volna rendetlenkedni. Csücsült volna a cigánysoron, élte volna szokott, évszázados életformáját, és a dögkútból zabálás, az egymás közti házasságok, a tisztálkodás teljes hiánya szépen kiszelektálta volna a populáció kétharmadát, és a tíz darab purdéból nyolc nem élte volna meg a felnőttkort. A maradék meg nem segélyt követelt volna, hanem nagyságos úrnak szólította volna a helyi módos gazdát, és örült volna, hogy egyáltalán megtűrik.

Baj lesz, nagy baj, ha nem kanyarodunk vissza a normalitás felé. Pár hét áramszünet kéne csak, pár hét, és visszaállna rögtön a normális rend. Magától. Az élet. Melynek vannak törvényei, amik nem rosszak és nem jók, nem csúnyák és nem szépek, hanem törvényszerűek.
Kár volt a hangosfilmért, a telegráfért meg a beat-mozgalomért. Bizony, nagy kár.

(első közlés: Bomabahír.hu)

Szatyorban

2010-07-13T11:21:00.000-07:00

Mihály barátommal leveleztem a régi dolgokról. Én már ilyen vagyok, lenézem a jelent, a modernizmust. Az emberiséggel meg úgy látszik képtelenség megértetni, hogy minél többet lehet, annál kevesebb dolognak van értelme. És visszatuszkolni nem lehetséges dolgokat, amiket már kiengedtek a palackból.

Ezért is vagyok kétkedő a királyság kérdéskörével kapcsolatban – bár támogatom -, ugyanis minap egy igencsak harcos, ám felettébb alulművelt illetővel nehezen tudtam csak megértetni, hogy neki, mint prolinak, az eredeti szakrális rend értelmében be kéne fogni a pofáját.

De hát, a tömeggel már megszokatták, hogy véleménye lehet, hogy kinyithatja a száját. Ezt igazából agyonbaltázták a felvilágosodás kezdetekor, és a XX. század a palack lelkes nyitogatásával telt el.
A gyerek-felnőtt, férfi-nő, polgár-proli hierarchiát haza is vágták végleg, s a játékban persze mindenki csak a másik szerepét kárhoztatja, saját szellemi zuhanásával egyetért, s így egy mai nővel képtelenség felfogatni, hogy ha ő nem tiszteli a férfit, a gyereke se tiszteli majd őt.

Szóval, ósdi dolgokról váltottunk szót, s mint lelkes zenegyűjtők – én már csak ilyen őrültek közé járok -, a zeneipar haláláról is, valamint arról, hogy felfogta-e bárki, hogy az ingyen letöltögetés azt eredményezi, hogy senki nem készít majd lemezeket. A Scorpions már be is jelentette, hogy ez volt az utolsó, ilyen körülmények közt többet nem, amit meg is értek.

Meg még arról is csevegtünk a jó Mihállyal, hogy ha az ember egy húzással leszed teljes diszkográfiákat, van-e értelme, súlya az egésznek. Mármint befogadói szinten. Tán el sem hiszi a mai generáció, hogy anno az ember, ha átsétált a lakótelepen egy nejlonszatyorral, melyben ott villogott a Black Sabbath kettes, az mekkora dolog volt. S igazából kár, hogy nem kódexbe körmölöm e sorokat, s köt a terjedelem, mert voltaképp egész másfelé akartam elindulni a cikk legelején, aztán csak ellocsogtam itt az időt. Hiába, nem vagyok egy modern embertípus.

(Demokrata, 2010. május 5)

Lehet MÁS?

2010-07-13T11:17:00.001-07:00

Előttem, van a kép. Szinte látom…

Ül a Schiffer gyerek valamelyik Dob, vagy Király utcai lakásban, s mellette pár humanista. Percek óta nagy a csend. – Mit gondoltok, beszopják? – Mondja épp egy Gödör-klub töltelék, s hízott szemeit a többire emeli. - Á, szerintem kizárt. Ennyire még ők sem hülyék! – legyint fásultan egy másik, s megigazítja Free Tibet kitűzőjét. - De meg kell próbálni, nincs más választásunk. Ha már az öregek így megutáltatták magukat. Végül is nem lehetetlen. „Ezek” annyira balekok.

S lőn! A magyar már megint balek volt, ismét és újra. Az írófajta így nem tehet mást, mint próbálja felnyitogatni a szemeket. Megint, újra, és századszor.

Van egy – zömmel budapesti – dac és érdekszövetség, mely nagyjából a kiegyezés óta mérgezi a magyarság életét.

Nevezte már önmagát ezerféleképp. Volt szabadelvű, mint Jászi, haladó és felvilágosult, és volt szocdem. Járt a Galilei-körbe, támogatta Károlyit, majd később Kun Bélát. Megfordult köztük hadseregszállító, népbiztos és filozófus. Lelkesedett a szovjet bevonulásért, majd lett hithű kommunista, s az eszméért rajongott. Olykor még kevesellte is Kádárt. Maoista izgatásért ült is pár darab belőlük, de jött a 80-as évek, és ők megvilágosodtak. „Demokratikus ellenzék”. Erre cserélték le a táblát, lettek a nagybetűs DE, majd az SZDSZ. Őket már ismerjük. Ávós nagypapa, Szadeszes fiú, LMP-s unoka. Ez a származási és vérvonal.

Hogyan hihette bárki, hogy felállhat parlament, s ők nincsenek ott? Hogy lehetett ennyire balek? Míg a jobboldal egymást szecskázta, ők szépen betelepedtek.

Közös ismertetőjegyük: aggódnak. Mindig és állandóan. A kisebbségekért, az emberi jogokért, a diszkriminációért, a kirekesztésért, a drogosokért, a homokosokért.

Minél idealistább, világmegváltóbb és vadhumanistább szólamokat hangoztatnak, annál inkább róluk van szó. Tökmindegy mi az aktuális paraván, a lényeg ugyanaz. Figyeld, hülye magyar, innen lehet felismerni. „Minden ember egyenlő!” Ezt a baromságot csakis ő mondhatja. Ha így kezdi, megint csak róla van szó.
Rajongnak mindenért, amiben ott szerepel a szó: Más. Aláírást gyűjtenek a grönlandi anarchistákért, a chilei feministákért, a fokföldi alternatívokért.

Egyetlen dologért nem rajonganak: a magyarság. Ezért nem aggódnak. Csak, ha kezd talpra állni. Akkor be vannak tojva, s jő a félelem, a rettegés. A bőrönd bepakolva.
De sajnos mindig maradnak...

Hová köpdösöl Kegyelmes Úr?

2010-07-13T11:05:00.000-07:00

Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke a napokban hallatta a hangját, és bebizonyította, hogy az Egyház háza tájékán még minden a régi. Megjegyzem, már kissé kételkedtünk. El voltunk bizonytalanodva. A jelek ugyanis nem erre utaltak. A pápa popdalokat gajdol, fontos egyházi emberek az iszlám térhódítás hasznosságáról tesznek hitet, toleranciát hirdetnek, meg másságot, s ha már az egyház és környéke sem bigott, ha az sem vaskalapos, akkor hát ki?

De, mint mondottam, megnyugodhattunk. Osztie Zoltán úr „körlevelet” bocsátott ki, melyben kijelentette: aki a Jobbikra szavaz, nem keresztény. Meg szélsőséges, nem európai. És ez elegendő ok a fellélegzésre, a kételyek eloszlatására, mert fent nevezett úr bebizonyította: az egyház (és környéke) a régi. És mint kétezer éve mindig, most is a győzteshez igazodik.

Félreértések elkerülése végett, sorok írója nem a Jobbik védelmében, vagy a Jobbik ellen ragadott billentyűzetet. Tesz ő nagy ívben a percemberek koncháborújára – bár megvan róla a véleménye -, ugyanis, mióta az eszét tudja, értékek, eszmék és világnézetek mentén foglalt állást, határozta meg önmagát, ezekben gondolkodott, s üdvösnek a magyarság, s nem érdekcsoportok felemelkedését tartotta és tartja.

De azért ez a szélsőség témakör egy kissé megütötte a fülét, s úgy véli, nem árt egy-két dolgot a hülyék szájába rágni, úgyhogy sorok írója szeretné halkan felhívni a figyelmet arra a tényre, miszerint olyan fogalom, hogy szélsőség, nincs. Nem létezik. Pontosabban fogalmazva: állandó mozgásban van a megítélése.

Kétezer éve a kereszténység volt a szélsőség. És mást nem is akart, mint lerombolni az akkori hatalmat, az akkori erkölcsöt. az akkori szokásrendet, hierarchiát, hagyományokat, Isteneket, kultúrát. Csak ennyit akart, mást nem - ehhez képest akár a Munkáspárt, akár a Jobbik eléggé kispályás alakulatnak számít -, és persze sem európai, sem szalonképes nem volt.

Európa tudniillik akkor annyit jelentett: Római birodalom. És még nagyon sokáig, amíg Napóleon meg nem szüntette a császárságot, és az impérium fogalmát. Nem a német-rómait (mert ilyet nem ismertek anno, ez későbbi koholmány, mint a finnugrisztika, és még I. Ferenc is római császárnak nevezte magát), hanem a Római birodalmat.

Ezt sorok írója, mint hívő keresztény mondja, s miközben a belét is kiokádja ettől a „Ki tud több mocskot találni az ellenfél múltjában és magánéletében” társasjátéktól, hangos sóhajok kíséretében, mélyen meghajolva emel kalapot a harmincas évek szabad szellemisége előtt, ahol elvileg cenzushoz volt kötve a szavazati jog – minden proli suttyó nem is járulhatott az urnákhoz -, de amelyben még létezett szellemi függetlenség. Melyben virágoztak lapok – lásd: Új idők -, ahol az íróktól csak annyit vártak el, hogy jól írjanak, és azonos értékek mentén tegyenek hitet, s nem azt, hogy éljen X vagy Y párt és annak vezére.

Az utóbbi napokban mintha kissé csapadékos lenne az időjárás. Drága kegyelmes úr, jó Herczeg Ferenc, mond, hová köpdösöl, ha olykor reánk nézel odafentről?

Bűnbeesve

2010-07-13T10:19:00.000-07:00

Köztudott dolog – mert én nem rejtem véka alá a tiszta erkölcsért való szenvedéseimet -, hogy nem hordok bérletet. Pontosabban, nem vásárolok. Elvből.

Tudom, sokan most felszisszennek: Hej, ha én ilyen karakán lehetnék! Hej, ha én ezt meg merném tenni! S ilyenkor a társaságból mindig akad valaki, aki így szól gúnyos hangon: De te nem mered!
Megvallom, engem is olykor megkísért az ördög. Hiába, húsból és vérből vagyok enmagam is. Férfiember, na. És hát, erős a kísértés.
Egyszer majdnem vettem. De aztán mégse. És hű maradtam elveimhez. “Ha már ’90-óta nem veszel Ádám, hát most már ne zülljél le.” És ebben is megmutatkozik a valódi géniusz. Mert mit is jelent ez a kitétel? Valaki, aki már előre meglátja a folyamatokat. A gondolkodó, ki ott ismeri fel a jelenséget, mikor az még csak csírájában leledz.
Hej, hol volt még Hagyó? Hol volt még BKV-botrány? Hol volt az ebből kibontakozó Engedetlenségi Mozgalom?
És én már éreztem. És nem vettem. Már akkor!
Node most a bűn útján járok két teljes hete. Kipróbálom milyen az: zülleni. Milyen az erkölcstelen élet. Milyen engedni elveinkből. Milyen a vad és mohó metrókörutazás. A Határ úttól akár az Újpest Városközpontig.
Buszról le, villamosra föl. Mióta találtam egy érvényes szelvényt, így telnek napjaim. Ej, hát nem érdemlem tán meg? Két évtized szilárd erkölcse után egy kis buja kicsapongás? Egy kis szolid perverzió? Egy kis élveteg hedonizmus?
Ám gyönyöröm nem teljes. Mámoromba belérondít egy dolog. Elmesélem, ha ráérnek kissé.
Battyogok le a metróba, és persze ott a keretlegény. Tartom marcona képe elé – oda sem bagóz. Lengetem kéjes arccal, kicsapongásra készen, és rá sem bandzsít.
Múltkor már nem állhattam meg. “Most nézze barátom, mert pár hét és nem lesz” Semmi hatás. “kivételesen van!” – mondom a Bajza utcánál. Még csak meg sem állít. Semmi ellenőrzés, semmi “Hú, apám!” Vagy akármi. Mintha minden menne a régiben. Mintha még mindig a tiszta erkölcs ösvényeit járnám.
Hát érdemes ezeknek bűnözni egyáltalán?

Olvasói levelekre válaszolva – Pár megjegyzés egy televíziós műsorral kapcsolatban

2010-07-13T10:10:00.000-07:00

A mohó és információra szomjazó olvasóközönség talán már észrevette, hogy az Echo-televízió képernyőjén felbukkant egy műsor, mely a “Demokrata-kör” nevet viseli, és kedd esténként, fél tízkor látható a fent nevezett csatornán. Ebben az adásban Pozsonyi Ádám is szerepel, mint vendég. Ezzel kapcsolatban álljon itt pár mondat.

Pozsonyi Ádám szeretné tájékoztatni NB. híveit, olvasóit, hogy a műsorba nem “szereplési vágyból”, hanem meghívás útján került. Ott alkalmazkodnia kell egy adott “irányvonalhoz”, saját világnézetét ezeken a kereteken belül maradva van csak módjában kifejteni. Értelemszerűen így felelősséget – mármint erkölcsi értelemben -, kizárólag azokért a mondatokért vállalhat, és vállal, amik az Ő szájából hangzanak el.

Új videoklip készül (Rendet!)

2010-07-13T10:07:00.000-07:00

Pozsonyi Ádám ezennel megragadja az alkalmat és tudatja olvasóival, hogy új videoklip forgatásába kezdett. Noha zenekara, a Tekintetes Úr régóta mérsékelten mutat aktivitást, régi vágya volt a klasszikus "Rendet!" című nóta megfilmesítése.

Az eredetileg 1999-ben íródott,és 2000-ben megjelent dal, bár keken tíz éves, sajnos - vagy hál' Istennek - ma is aktuális, így minden bizonnyal örömet fog okozni a kellemes muzsika és a politikailag korrekt gondolatok szerelmeseinek.A klip megszerkesztésében Kovács Péter (Csikar) úr, illetve a Földalatti KHE segédkezik

Aki esetleg nem ismerné eme klasszikust, annak álljon itt a mú legfőbb gondolata és ideológiai vezérfonala:"Zsandárt közterekre, kalodát és bitót / Botozással teremtünk majd européer nívót!"

Tiltják

2010-07-13T09:57:00.000-07:00

No, akkor csak nekigyürkőzök ennek a dolognak. Mert látom, nagyon hallgat róla mindenki. Egy nagy kuss van, bármerre nézek.

A parlament 2010, február 22-én, a 2010-es országgyűlési választások előtti utolsó ülésnapon, szavazásra bocsátotta, majd elfogadta, az úgynevezett Holocaust-tagadás büntethetőségéről szóló tervezet. Mert, ugye az Unió számos tagállamában ez már kriminalisztikai tétel – Ausztriában például húsz évet kaphat ezért valaki, míg egy gyilkosságért, mondjuk csak hatot -, és hát nehogy már lemaradjunk valami jó dologról.

A szocialista-liberális parlamenti többségtől az ember nem is várna mást, de az ellenzéki Fideszt képviselő Répássy Róbert érvelése is tévutakon jár. Én konkrétan a következőt tartom életveszélyesnek: „helyes, ha tiltják, de akkor tiltsák be a kommunizmus bűneinek tagadását, vagy relativizálását is.”

A holocaust, a XX. századi európai történelem egyik eseménye. Hasonlóan az I. világháborúhoz, az örmények likvidálásához, az ukrán éhínséghez, vagy Trianonhoz.
Nem az a lényeg, hogy a nemzeti vagy a nemzetközi szocializmus ténykedése követelt több áldozatot, hanem az, hogy egy szabad világban egy történelmi eseményről én azt gondolok, amit akarok. Egy történelmi tényről hadd legyen meg a saját véleményem. Maximum hülyeséget beszélek. De ahhoz is jogom van. Ellenkező esetben diktatúráról beszélünk. Pont.

Tetszik ez a relativizálás is. A gyakorlatban ezt hogy gondolják? És majd ki dönti el? Családunk egy tagjával történt, hogy '53-ban, Sztálin halálakor a párttitkár kiakasztott egy gyászkeretes képet, s megkérdezte: Elvtárs, ez így nem áll ferdén? Mire a válasz: annak már mindegy. És ebből per lett. Bírósági. Ez is relativizálás? Ez lenne a jövő? Bár azt is demokráciának hívták, csak oda volt biggyesztve, „népi”.

Ja, és ha nem akarják, hogy kételkedjem valamiben, nem kéne kiírni vastag betűkkel: Tilos vizsgálódni! Tilos megkérdőjelezni! Tilos szóba hozni! Tilos beszélni is róla!

(Az írás még az előtt született, hogy a köztársasági elnök - aki mellesleg ezzel a lépésével végleg leszerepelt előttem - aláírta a törvényt).

Göre Gábor - ismét!

2010-07-13T09:54:00.000-07:00

Egy kiváló írás a Göre Gábor mint filozófusról, illetve a Göre Gábor mint filozófus kapcsán:

http://magankozvelemeny.freeblog.hu/archives/2010/02/15/Gore_Gabor_mint_filozofus_Hogyan_pukkasszunk_liberalisokat_-_2/

A gyűlölet kommandója - készülő új regény!

2010-07-13T09:48:00.000-07:00

Pozsonyi Ádám ezúton értesíti tisztelt olvasóit, hogy új regény megírásába kezdett, mely "A gyűlölet kommandója" munkacímet viseli. A történet a jelen Magyarországában játszódik, és ihlet gyanánt bizonyos szempontból - kár lenne tagadni - az elmúlt időszak történései is szerepet játszottak.

Kísérlet egy tarthatatlan állapot megszüntetésére

2010-07-13T09:45:00.000-07:00

Volt egy kis fölös időm, s arra gondoltam, nem egy állapot, hogy a korábbi, zenei jellegű megnyilvánulásaimból az interneten kizárólag pocsék, rosszul rögzített, élvezhetetlen felvételek találhatók. Ezen állapot megszüntetése céljából létrehoztam egy youtube fiókot, és elkezdtem felpakolászni ezt-azt.

Nem állítom, hogy az így hallható darabok mind közönségbarát felvételek lennének - megjegyzem, a közönségbarát már régen rossz -, sőt, biztos akad, aki nem is nagyon veszi észre majd a különbséget, azonban elmondhatjuk, hogy ezek a felvételek azok, amiket ÉN jónak tartok, és zömmel úgy szólalnak meg, ahogy azt eredetileg akartam. Hogy hol? Hát itt: http://www.youtube.com/user/tekintetes#p/a

Buldózer

2010-07-13T09:39:00.000-07:00

Sólyom László ünnepi beszéde sokak képzeletét megmozgatta. Címeres ökrök irkáltak róla sok ostobaságot, már amennyiben egy ilyen újévi beszédről egyáltalán érdemes irkálni, lévén mire egy efféle firkantás a nyomdából kijön, majd elfoglalja méltó helyét a krumpli héj társaságában a szemeteskuka mélyén, már a kutya nem fog emlékezni sem az ominózus beszédre, sem a nekiszegezett vad felhorkanásokra. Engem a beszéd helyett inkább Sólyom személye foglalkoztat, lévén ő talán az egyetlen a jelenleg fontos állami tisztségviselők közül, aki nem nullázta le teljesen a pozíció tekintélyét, amit épp betölt. Mert ebben a baloldal élen jár. Ösztönösen. Nem is tud más lenni. (Sokan nem értik: nincs “igazi baloldaliság”. Meg “baloldali értékek”. A baloldaliság nem más, mint az értékek pusztítása maga. A baloldali gondolkodásmód szellemi csökevény. Lelki betegség.). Ezt mindjárt 18-ban kezdték, mikor az első baloldali gazember hatalomra jutott Magyarországon.

Károlyi Mihály gróf sajnos még mindig nincs helyén a közgondolkodásban, még mindig a Kádárkori tankönyvek földet osztó, jó szándékú marhája lebeg a horizonton, no meg álldogál a szobra Budapesten. Azé a Károlyié, akinek elvbarátai a háború alatt felálltak a parlamentben, s onnan hirdették, az antanttal, az ellenséggel éreznek együtt. (Ezért normális esetben, önmagában főbe lövés jár).
Csak hogy képben legyünk. Gróf Károlyi Mihály 80 000 holddal kezdte “pályafutását”. Ezt elbaltázta hamar (a legendás fotókon a bank által elkobzott földeket osztogatta nagylelkűen), s mivel sem vagyona nincs, sem becsülete saját kasztjában – egy párbaj során Tisza kardlappal veri végig -, beáll politikusnak. Frusztrációból, kisebbségi érzésből, irigységből a ballibek csicskása lesz, azok persze futtatják, s ez a sánta, farkastorkú, torz lelkű szerencsétlen egy életen át csak árt, pusztít, destruál, s mindent elkövet, hogy tönkretegye a történelmi Magyarországot.
Majd ha a Károlyi gróf ma is álló szobrát buldózerrel takarítják el a parlament mellől, majd akkor hiszem el végleg, hogy változott valami. Majd akkor. Addig én mindig gyanakszom egy kissé.

Darabszám

2010-07-13T09:31:00.000-07:00

Mint köztudott, én csak a régi hírekben hiszek. A napi - mármint a napi hír - sosem aktuális. Sosem friss. Pont azért, mert napi. Eltelik kis idő – kisebb kalibereknél pár hét, esetleg pár hónap, nagyobbaknál pár röpke évszázad -, s kiderül a viszony az örökkévalósághoz. És lám, máris aktuálissá, frissé válik a régi, az ócska, az elavult hírcsokor.

Bauer Tamás nyilatkozta pár hónapja a HVG-nek: “ideje szakítani a nézettel, mely szerint Trianon igazságtalan volt”. Ezért egy normális országban megjegyzem kerékbetörés jár, mint ahogy Izraelben is hasonló járna az alábbi mondatért: “Ideje szakítani a nézettel, miszerint a holocaust igazságtalan volt”. De a lényeg most nem ez, hanem az okoskodás, amivel uszító, szélsőséges nézeteit próbálja aládúcolni. A hivatkozási alap itt a gond, az alapállás, abban van a zsákutca, a méreg, a totális félresiklás, mégpedig azért, mert ezt az agybajt sok jó szándékú nemzeti közgondolkodó is átveszi.

A történelmi Magyarország területén 1920-ban ennyi és ennyi magyar élt. Erre hivatkoznak mindig. Erre, a darabszámra. Ezzel mentegetik ezt a gyalázatot. No, akkor nézzük. Ön, kedves olvasó, örökölt egy lakás. Négy szoba, konyha és erkély. Abban egyedül él, vagy becses nejével. Egyszer csak becsönget a szomszéd, mondván csőtörés volt náluk, hadd aludjanak önnél egy éjszaka. Ő – mármint a szomszéd - és a négy apró csemete. Ön rendes, és megengedi ezt. Majd reggel a szomszéd – s a négy pereputty - nemhogy nem megy el, hanem kijelenti, a fél lakás mostantól övé, ezennel elveszi, mert, ha megszámoljuk, ő itt a négy gyerekkel most már többen vannak, mint Ön, a tulajdonos. Normális ez?

Jó szüleim könyvtárából maradt rám egy vaskos, porlepte kötet. “A Pesti Hírlap lexikona, a mindennapi élet és az összes ismeretek kézikönyve, 1937”. Idézek egy sort. “Kassa. Város a Hernád folyó mellett, Abaúj-Torna vármegye székhelye, 70 237 lakos. Jelenleg cseh megszállás alatt.”

No, igen. Egy csipetnyi friss hír. Egy deka normalitás. Egy pillanat örökkévalóság.

(Demokrata, 2009 december 9.)

Postaládánkból (Egy úr, aki a szólásszabadság híve)

2010-07-13T09:26:00.000-07:00

mrlucro@yahoo.com tisztelt meg becses soraival:

"Ismét ledöbbentem.. én alapvetően a szólásszabadság abszolút híve vagyok, de mikor ilyesmit olvasok gyakran elgondolkozom vajon biztos jó dolog-e az ilyen fokú szabadság? Hagyni, hogy olyan iszonyú ostoba, tanulatlan emberek mint maga össze-vissza beszéljenek kedvükre, csupán azért mert eddigi életük során butaságuk miatt kitaszította őket a társadalom és így akarnak \"visszavágni\" egyszerűen szánalmas.

És annyi baromságot mint amit maga 10 sorban leírt összesen nem olvastam még.. magénak egy zárt osztályon lenne a helye, ahol halkan dünnyögve magyarázhatna a társainak akik nyilván egyszer-egyszer összevernék egyszerűen mert nem értik amit mond, csak azt érzik hogy negatív.

kérem, nagyon kérem, ölje meg magát!"

(Úgy döntöttünk, ezentúl az érdekesebb olvasói leveleket közreadjuk. Eredeti feladó megjelöléssel, és egyetlen betű megváltoztatása nélkül. Egynémely illető irománya tanulságos, és roppant szórakoztató.)

No, akkor beszéljünk másról…

2010-07-12T07:40:00.000-07:00

Igazság szerint unom már. Jópofa dolog ez a ballib rettegéskampány, és - amellett, hogy végtelenül átlátszó, lépten-nyomon elárulják magukat, és nagyon hülyének kell lenni ahhoz, hogy az ember ne lássa egyből ennek az abszurd, mesterséges voltát -, rengeteg új hívet szerzett nekem, de nem vagyok sem politikus, sem szabadságharcos (utóbbi maximum szellemi síkon), úgyhogy vissza a lényeges dolgokhoz.

Mint pár bejegyzéssel korábban is olvasható, megjelent új kötetem, az utolsó magyar bohémregény, a Rebellió. Ezzel kapcsolatban olvasható egy beszélgetés a Barikád magazin legfrissebb számában “Ideálok lázadása” címmel. (Az interjú olvasható az Interjúk-kritikák menűpontban)

Durca (Válasz andrassew ivánnak)

2010-07-12T07:36:00.000-07:00

Van egy sértődős nagyóvodás, egy szakállas óriáscsecsemő – a neve Andrassew Iván. Írogat az Iván, betűket tesz egymás mögé, blogjában, meg a Népszabadságban is, de igazából nem szereti senki.Nehéz lehet így élni, hogy az ember nem produkál semmit. Telnek az évek, ott a polcon az a sok könyv – ezt nem pont az Ivánra értem, a magafajtájára -, díjak, plecsnik, falkatársak nyalintásai, de hát egy nagy nulla.

A most! A pillanat! A másodpercek! Ezt hajszolja ő, de jaj, már itt is az elmúlás, a nagy kaszás közelg, és jő a rút felejtés, mely borzasztóbb a személyes kis élet kialvásánál is. Lehet így létezni? S ha igen, hát hogyan?

Az Iván nagyon érzékeny ezért, sértődős, nem érti a tréfát. Mert a humorhoz távolság kell. A jelentől, a megszokottól, ne adj Isten, az elvárttól való eltávolodás. Nem megy ez az Ivánnak, de hát senki nem is várja tőle. Teljesít, szolgál, felveszi a pénzt.

Egyszer bejelölt engemet az Iván az iwiw portálon. Elfogadtam. Miért is ne? Jó keresztény vagyok. Engem úgy oktattak, hogy az alattunk lévő szinteket is megértéssel nézzük. Nem gyűlölködve. Ha ez néki örömet okoz, hogy ott lehetek az ösmerősei, a sok szürke futtatott közt. Hát had örüljön, legyen egy jó napja! Persze később töröltem, az ember ugye nem égeti magát. De ott volt az a pár csodás nap! Örök emlék.

Ám az Iván egy gyerek. S az ilyennek minden kell. Megsértődött. Azóta meg piszkál. Harcra fel! című írásomba is belékötött. Hisztizett egy sort, majd szólt az óvó néniknek. Nem haragudhatok rá. Nem hihetem, hogy Orbánozásra és választási hecckeltésre használta a nevem. Az gusztustalan lenne! Azt sem hihetem, hogy buta és nem érti. Mert aki azt az írást szó szerint veszi, nem teljesen komplett. Mintha Hasek Könyvbarátok közt című abszurdját, melyben emberbőrbe kötött könyvekről ír, a holokauszt előfutárának állítanók be. Mondom, ő csak egy durcás kisgyerek.

Ej, Iván, tudod mit? Jelölj be ismét. S nevetünk egy jót. Komolyan nem vehetem, amit tettél, mert úgy most öklendeznem kéne. De hát, egy óvodás miatt…

(2009. november)

Írják szegények, írogatják...

2010-07-12T07:28:00.000-07:00

Több cikkemben kifejtettem már, legbővebben a Göre Gábor mint filozófus c. művemben, hogy a tömeget felesleges tudománnyal, meg jogokkal összezavarni. Régen a betűvetés tudománya a kevés kiválasztottak kiváltsága volt, most minden hülyét megtanítanak rá, de szemmel láthatóan nem tudnak vele szerencsétlenek mit kezdeni.

Mióta a ballib médiaármádia látószögébe kerültem, megkeres pár szerencsétlen és megosztja velem a bizonyosságot, hogy ő hülye. Vagy gazember. Azt hiszem tíz éve jegyeztem meg valahol – tudtommal először a honi írástudók közül -, hogy aki ma Magyarországon baloldali vagy liberális, az vagy ostoba, vagy gazember.

Idézek pár kedves levelet. Mind a humanizmus és tolerancia óhajtásának lázában született.

Alkonyi Tamás úr írta ezt (tamas.alkonyi@gmail.com)

“Ön egy ostoba, tehetségtelen és abszolút jelentéktelen senki, kérem ne próbáljon más szerepben tetszelegni - önmaga előtt se. Bár a messzeségbe-tekintés a turul tövében kétségtelenül jól áll önnek, biztos értékeli is mind a havi 600 olvasója az oldalának, és annak a szennylapnak, amibe úgymond publikál. Sértés másokra nézve önmagát "publicistának" nevezni, arra fel, hogy hetente kifröcsög magából 10 mondatot egy
szennylapban.
Bár nekem van bőven vágyam ezen kívül is, de ha valami véletlen folytán egyszer egymásba botlunk az utcán, akkor a biztonság kedvéért legalább szájon fogom vágni önt! :)

Kedves levél egy, szép, túlképzett nevű úrtól. Következő regényemben a frusztrált, ám agresszív libsit, ki a humanizmus nevében “nácikat” inzultál pl. egy tömegközlekedési járművön, Alkonyi Tamásnak fogom elnevezni. :)

Zeusz@freemail.hu nevezetű írja:

“A könyvtárakban legalább a helyesírási szótárt hagyjátok meg, és olvassatok is bele, vazze! De végül is nem baj, nem kell nektek tudnotok írni. Ha már alkotni képtelenek vagytok, legalább romboltok. Az anyanyelvet is.”

Tetszik ez az anyanyelvféltés és hozzá a vazze.

Ezt nem nekem írták, de rólam. Ez egy blogbejegyzés:

"Akit meg meglátok a könyvtárban könyvet rongálni kitöröm a kezét és a szaros belénél fogom végighúzni a macskaköves úton. Hát az a hetvenlábű-büdöstalpú marsipillangó zuhanna a kibaszott szőrős turul seggetekre"

De a kedvencem az alábbi komment, amit egy bizonyos “basztid” nevű kommentelt az egyik ősrégi Pellenger videóhoz:

“Ki kéne irtani az ilyennek a családját is!
Meg aki szereti azoknak is.“

Hm… Nem tudom kihagyni, hogy idemásoljam a Rebellió című, most megjelent regényem egy részletét. A Kilakoltatva c. fejezetből, amikor szegény punkokat randalírozás miatt kihajítják a munkásszállóról. Egy ifjú rebellis jellemrajza:

“Kis Hitler – mint azt a neve is mutatja – világnézetileg nem volt teljesen kiegyensúlyozott (a politikailag korrektségről pedig még halvány fogalma sem volt), de hamar észrevette, hogy a legszebb eszméket hirdetők verik át leghamarabb, a barátságról, szeretetről és egyenlőségről szónoklóktól kapja a legtöbb övön aluli ütést, és a humanizmus és megbocsátás élharcosai döfik hátába legelőször a kést.”

A többit lásd a Rebellió című regényben….

Még, még, sokáig!

2010-07-12T07:21:00.000-07:00

Tisztelt rettegők, uszítók és egyéb "dolgát végző" hivatásos szellemi inkvizítorok. Eddig 28 ember jelentkezett, hogy az egyik levélírót idézzem "Magáról eddig nem is hallottam. De kurva jó! Hol lehet ezeket beszerezni?". Megkérném Önöket, hogy a kampányukat még sokáig folytassák, kaszálni szeretnék.:)

Kacajra fel! (A gépezet beindult.....)

2010-07-12T07:13:00.000-07:00

Ajaj, megy már a sopánkodás. Andrassew, ez a kis nímand, aki életében egy sort nem írt le, aminek köze lenne az efféle fogalmakhoz, mint "eredetiség", "egyéniség", "saját hang", adta meg a startsikolyt. Az alibi természetesen a Harcra fel! című kis remeklés, mely mellesleg alant olvasható.
Irását olvasva nem csak az derült ki hogy tehetségtelen - ezt eddig is tudtuk- , hogy ballib tányérnyaló (ez sem fene nagy újdonság), de mint íróember is leszerepelt. Mert egyértelmű, hogy szándékosan nem érti a humort és kelt hangulatot.
Pár tiszteletre méltó fórum, ahol lehet csatlakozni a sopánkodókhoz, vagy röhögni a szellemi leépülteken, és a hatalom szolgáinak teljesítményén. Érdemes megfigyelni, hogy mindenhol copy-újságírás folyik. Az andrassew kimásolt pár sort a szövegből (egyes dolgokat persze direkt kihagyva), és a többi sajtócsicska annyi fáradságot nem vett, hogy legalább ne ugyanazt és ugyanúgy idézze. Kacajra fel!
Nők Lapja Café: http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=245337
Klubrádió: http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=97652#
Mazsihisz:http://mazsihisz.hu/-harcra-fel-----konyvrongalasra-buzditanak-a-demokrataban-2201.html
Népszabadság:http://nol.hu/belfold/20091102-felhivas_a_demokrataban_konyv-_megsemmisitesre
Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége: http://www.antifasiszta.hu/hirek/243
Daily Kohn: http://dailykohn.nolblog.hu/archives/2009/11/01/Konypusztitasra_hiv_fel_a_Demokrata/
És még ez a legnormálisabb... :http://sasika61mondja.blog.hu/2009/10/31/viccnek_eleg_durva
Hopp, azóta már az ATV is teszi a dolgát: http://atv.hu/hircentrum/091102_demokrata__spiro__konrad__nadas___ezek_gyilkosaink.html
Csatlakozott az Antifasiszta Liga: http://m-a-l.hu/?p=magunkrol&lang=de
... és úgy látszik, a régi jó chartás banda összes nyúlványa igyekszik "csatlakozni az előtte szólóhoz" meg felsorakozni és elhatárolódásra buzdítani, úgyhogy a listát a továbbiakban nem bővítem. Felső határ a csillagos ég.

Harcra fel!

2010-07-12T07:10:00.000-07:00

A kultúrrendőrség felállítását én már régen szorgalmazom, de sajnos sem én, sem híveim nem kerültek olyan pozícióba, hogy érvényt tudtak volna szerezni ennek a praktikus és közhasznú kezdeményezésnek.

Mondjuk ki nyíltan, a magyar szellemi élet idegen irányítás alatt van már jó ideje, de ennyire a maradék magyar gondolat még a XX. század legsötétebb éveiben sem volt kigyomlálva a közgondolkodásból, mint napjainkban. Mivel politikai és szellemi elitünk idegen, úgy kell cselekednünk, mint hős elődeink a végvári harcok, vagy mint a Trianoni ország csonkítás idején. Példaképeink e téren is Prónay, Héjjas, vagy akár Babocsay László uramék legyenek.

Alakítsunk kis házi kommandókat. Három-négyfős csoportokban fésüljük át a könyvtárakat, és lopkodjuk ki, majd semmisítsük meg a ballib hazaárulás, és ízléstelenség fekélygócait. Ha a kicsempészés nem megoldható, tépjünk a lapokba, firkáljuk össze, szellemi mérgezésre tegyük alkalmatlanná a futtatott senkiházik mocskait, mit hazaáruló médiánk minden szinten propagál.

Ne becsüljük le ezt a feladatot. A világ sorsa szellemi síkon dől el, s nem mindegy, hogy – egyre csökkenő létszámú – fiatalságunk mivel mérgezi lelkületét. Mit ad át a következő (esetleg megszülető) generációnak.

“Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!” Ez legyen a felállítandó kis szabadcsapatok indulója, kik hősi, szent harcba indulnak a magyar szellemi élet megtisztításáért. Erkölcsi gátlásunk ne legyen. Ezek gyilkosaink, és mérgeiket ki kell iktatnunk a szervezetünkből. Ha már a “magyar” kormány, a “magyar” írószövetség, a “magyar” könyvterjesztők egyesülete ezt nem teszi meg. Mellesleg, ők is kiiktatnak minket, csak jóval nagyobb háttérrel, jóval aljasabban, és még csak nem is titkolva.

A cél az, hogyha egy magyar ember meglát egy esterházy vagy egy bacher kötetet, álmából felkelve is a szemeteskuka felé pislantson, és félig beragadt szemmel, esetleg ásítást elfojtva is egy nagy ívű elhajító mozdulatot tegyen.

Harcba barátaim, csatára, fel a szent küzdelemre!

(Demokrata, 2009. okt. 28.)

MEGJELENT! MEGJELENT! MEGJELENT!

2010-07-12T04:46:00.000-07:00

"- A WC-t meg a vasútállomást már összefirkáltuk - ismertettem az elmúlt hét eseményeit az összegyűlt tagságnak -, a tanácselnökről szóló sértegető, névtelen leveleket bedobtuk, a párttitkár vizsláját kétszer megkergettük, a számokat begyakoroltuk, a "Ma már semmi sem lehetetlen, a fegyverek védik a békét" kezdetű új számunkat félig már megírtuk, az összes szomszéd szívből utál minket. Csak - emeltem fel a mutatóujjam -a nyakas helyi lakosság nem képes értékelni továbbra sem a magyar punkmozgalom tradícióit"
Pozsonyi Ádám (1969) regénye ravasz könyv. A felszínen egy abszurd és szürreális elemekkel tűzdelt történet, mely a 80-as évek pesti undergroundjában játszódik. Az első magyar punkregény. Ám ha mélyebbre ásunk, a szerző az un. "lázadás" és a különféle szubkultúrák valódi arcát mutatja be, és egy teljes generáció, sőt, a mai modern ember életképtelenségéről mond ítéletet.
(Idézet a mű fülszövegéből)
Szereplők: Korcs Undor Nünü, Balek, Ficsúr, Szomszéd csávó, Bánki, Pénisz, Kopasz, Keskeny Károly, Sápi a házmester, Kölni, a III/ III-as punk ügynök, Ős, Óbudai Arcok, Zuglóiak, Fater klub, Mutter Klub, Kitiltások, betiltások, és persze a szerző. Játszódik: Valamikor a 80-as években - és Ma
Ahol már biztosan kapható.
Szkítia könyvhálózat, Fehérlófia könyvesbolt, Emese Álma, Wave lemzbolt, CD-pince, Mexikói úti antikvárium, PULT kft, Szittya könyvesbolt.
És persze a szerző: pozsonyiadam@freemail.hu

Atlasz

2010-07-12T04:42:00.000-07:00

A magyarok előtt Európa fejletlen. (A görögök esetleg említendők. Nem feltétlen Athén, a Kr. e V. században 5-600 polisz létezett és azon a területen volt demokrácia, amit Athén uralma alá vont, de rendre jött egy türannosz, aki véget vetett a káosznak.) Európa Rómával születik, bár a kései császárkor züllésétől a magyarok mentik meg és civilizálják (Attila).

Piti koholmányokat, mint Nagy Károly és törpe eseményeket (frankok, angolszászok stb.) nem említünk. (Nonszensz, hogy “volt” egy császár, és nincs egy régészeti lelet, nincs egy fennmaradt pénz – összehasonlításul az összes nyugati gót király pénze megvan -, és nincs egy hiteles, abból a korból származó kézirat vagy adománylevél. A Nibelung voltaképp Attila udvarának leírása. Ezt német történészek egy része is elismeri, az Artus mondakör pedig perzsa, és szarmata zsoldosok hurcolták be. Ennyit a kerek-asztal lovagjairól).

Árpád bejövetele. A magyarság terjeszti a kultúrát (kalandozások), de a barbárok nem bírják elviselni a magyarok nagyságát. (907, pozsonyi csata). Szent István csak lábjegyzet, mert a kereszténység államvallássá tétele nem elhanyagolható, ám ott a saját família kiirtása és a nyugati gyepűk feladása. Európa példaképe László. (Akkora a László-kultusz, hogy az I. keresztes-had vezetőjének őt kérik fel, ám idő előtt elhalálozik, s amikor nem sokkal később a megindult sereg az ország területére érve rabolni kezd, Kálmán király tönkreveri).

A Lajtától az Eufráteszig (III. Béla és kora). A magyarok megállítják a mongol birodalmat. (IV: Béla.) Európa gyászban (Kihal az Árpád-ház)

Európa magyar kézen (Lajos találkozik a bizánci császárral, aki főt hajt előtte). Európa fénykora. (Zsigmond elfogadja a római császári címet, és Budáról irányítja a világot). A déli harangszó. Az utolsó szakrális fejedelem (Mátyás nagysága és dicső tettei).

A többi csak post scriptum: A magyarok majdnem megverik a törököt (1526). Hadik megsarcolja Berlint (1759). A bőség és nyugalom kora a XVIII. sz. (Míg a “haladás” nyomán Hollandiában éhséglázadások törnek ki, itt a “leragadtság” miatt tejjel mézzel folyó kánaán van, az un. Pató Pál világ). Ausztria kegyelmet kér (kiegyezés). 1920, a civilizációt megcsonkítják, s a barbarizmus azóta is tombol (Kun Béla, Ceaucescu, Spiró és Fico)

Dobja ki Most!

2010-07-12T04:38:00.000-07:00

Az ember ifjúkorában azt hiszi, minden az övé lehet - mármint a férfi, mert a “gyűjtő” az mindig férfi, a nő az csak egyet akar, de azt szőröstül-bőröstül -, majd rájön, hogy reménytelen, kis idő múlva pedig így kiált fel: “Nem is baj! Kinek kell az a sok kacat? Szép az üres szoba…”

Haladó szelleműek agybaja, hogy ismerni kell a “nagyvilágot”. Fenét kell ismerni! Fajtánkat, múltunkat, kultúránkat, és legfőképp Önmagunkat kell ismerni. Ha a “Bangladesi fiatal költők antológiája” ott figyel polcunkon, azonnal dobjuk ki. De legjobb odáig el sem jutni. Ne szennyezzük auránkat. Mártsak azért se, mert többsége valóban pocsék.

1947 után szocreál szemetet nyomtak a magyarság arcába, majd a hatvanas évek végétől beindult a külföldi ballib próza szálláscsinálása. A nyűglődés, az unalom, az önfeladás, a nivellálás, a gyökértelenség piedesztálra emelése. Mindkettő teljesen idegen a magyar lelkülettől.

Azt hiszi az olvasó, ismeri a francia, az angol, a német, a spanyol, vagy az amerikai irodalmat? Fenét ismeri! Amit ismer, ami a kezéhez jutott, ami egyáltalán megjelent, az francia zsidó, angol zsidó, német zsidó, spanyol zsidó, és – legfőképp – amerikai zsidó irodalom. Van világirodalom, és van “nemzetközi irodalom”, ahogy azt Szabó Dezső fogalmazta meg.

De ismétlem, a valódi franczia irodalmat sem "illik" ismerni. Nem szégyen, de minek? Vagy, ha már ismeri a magyart - nem nádast, meg kornis mihályt, hanem Jókait, Mikszáthot, Adyt, Kosztolányit, Fekete istvánt, Tormay Cecilét, Cholnoky Viktort, Gárdonyi Gézát, Zsoldos Pétert -, akkor passzióból, fura perverzióból, ínyencségből, az összefüggések elemzése végett, vasárnap délutáni ráérésből. Luxusból.De amúgy?

Dobja ki, tépje szét, semmisüljön meg! Ne az antikváriumba, a szemetesbe.

Az elmúlt héten én az alábbi kötetektől szabadultam meg. (Egyes tételeknél pirulok is, hogy egyáltalán megvoltak, mentség rá az ifjonti mindent-begyűjtés beteges mániája).

Michel Tournier: A vörös törpe (Közepes író, közepes könyve. Rövid az élet, inkább Herczeg Ferenc)

Philiph Roth: Anatómialecke (Na neeeeeeee J )

Marguerite Duras: Az alkonzul (Az amerikai Heller Ágnes. Teljesen tehetségtelen.)

Marguerite Duras: A tér / Nyáron, este fél tizenegykor (Egyetlen percet se áldozzon rá.)

Saul Bellow: Késő bánat (közepes szerző közepes könyve)

Golding – Ripacs Martin (El kéne már hinni, hogy Golding nem fontos. Nem jó író. Rossz. Ha olvassa és hiányérzete van, nem az Ön hibája.Különben is, semmi közünk az egészhez.)

Golding: A torony (közepesen megírt szájbarágás)

Tadeusz Rozewitcz: Kirándulás a múzeumba (Azonnal a szemétbe. Szerencsére az antikvár se veszi át, úgyhogy anyagi veszteség sem lép fel. Ne pocsékolja idejét. Földszint. Szeméttároló.)

Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon

Joseph Heller – Gold a mennybe megy (Az egyik téveszme, hogy Heller jó. heller szellemes. Nem, nem az. Unalmas és érdektelen. Ráadásul ha valamihez nincs köze egy magyar embernek, akkor ez a nyűjorki belterj)

Joseph Heller – Valami történt

Joseph Heller – Képzeljétek el

Golding – Az utódok

Karinthy – Felvesznek a csecsemőklinikára (A másik irodalmi tévhit Karinthy. Vannak jó pillanatok, ez kétségtelen, de ez az életmű kb.10 százaléka. A többi, a napi kenyérért összedobott harmatgyenge karcolat, amit az idő kirostált. Szokássá vált korunkban, hogy kiadatlan műveket gyűjtsenek csokorba, amiket valamiért a szerző se akart anno kötetbe rendezni. Erre föl jön az utókor és eldönti a szerző helyett. Egy rahedli szürke önismétlés.)

Folyt. köv….

Elkészült a regény!

2010-07-12T04:26:00.000-07:00

Örömmel értesítjük a T. és NB. olvasókat, hogy végre elkészült Pozsonyi Ádám első regénye, mely a korábbi - és itt is meghirdetett - elképzelésekkel ellentétben "Rebellió" címmel olvasható. A kötet a pozsonyiadam@freemail.hu címen keresztül is rendelhető.

A szerző minderről így nyilatkozott:

"No, már épp ideje volt. Ha belegondolok, egyes részeit még a kilencvenes években vetettem papírra (Ez volt olvasható a Lenin-szobor-kötet első harmadában) egy csíkos lapokkal teli határidónaplóba - ezekkel volt amúgy a legtöbb macera, mert kész, "bemerevedett" szöveget mindig nehezebb csinosÍtani, mint újat kitalálni -, aztán évekig hozzá sem nyúltam, majd kicsit irtam hozzá 2003-ban, és a legtöbbet 2008-2009-ben. Lássuk be, ez már tovább nem volt húzható. De megérte kivárni, mind nekem, mond az olvasóknak. Valljuk be, piszok jó lett. Ha a rajzokkal is kész vagyok, megy a nyomdába. Amúgy ravasz kis könyv. Csak a felszínen és csak látszólag szól arról, ami a konkrét cselekmény. És persze majd megint utálni fognak....Hú, de még mennyien!"

Jönnek a levelek!

2010-07-12T04:19:00.000-07:00

Örömmel számolhatok be róla, hogy írják. Írogatják. Körmölik. Kapom kézhez a leveleket, ezzel az Esterházy nevű futtatott hülyével kapcsolatban. Egy kivételtől eltekintve - aki egy bölcsészhallgató idióta volt, tehát senki - mind lelkendezett, hogy, Ó, hát végre megírta valaki. Hogy ez az esterházy mennyire rossz. és, hogy ő se érti. Ha időm engedi, és nem köt le a (lassan kész stádiumba lépő), "Lázadásom története" c. regény napi 1000 karakterrel történő bővítése - valami kis irományt is firkantok eme levelekből.

Legendák (avagy létezik-e Esterházy-olvasó?)

2010-07-12T04:15:00.000-07:00

Az élet attól szép, hogy léteznek legendák. Komoly helyeken, mint például a Magyar Birodalom ilyen legendák éltek, mint a híres ál-Petőfi, aki a fegyverletétel után bolyongott a rónán, és ingyen koszton élt a vers és hazaszerető népeknél, vagy Borisz, a trónkövetelő, ki Kálmán királyunk fiának vallotta magát, és erre hivatkozva dúlta a végeket, de említhetném akár Csaba királyfit is, kit a székely azóta is vár ott a keleti gyepűn.
(Piti országokban persze csak ilyen legendák élnek, mint a Lochnessi szörny, a Téli palota ostroma, vagy a h… hú, hát, most majdnem mondtam valamit)
A mai magyar valóság egyik legendája az un. Esterházy-olvasó.
Ungváry Zsolt kollégámmal jöttünk épp az EMI-tábor sajtókerekasztaláról hazafelé, s míg a rekkenőben aszalódtunk, valamelyikőnk felvette. “Te olvastál Esterházyt? Végig bírtad olvasni? Egyáltalán találkoztál valaha is olyan emberrel, aki az Esterházyt valóban olvassa?” És rá kellett döbbennünk, hogy nem. Én kettőt kezdem el, Zsolt egynél elakadt, de se ő, se én, nem találkoztunk még élő, hús-vér illetővel, aki azt tényleg olvasná, végigolvasná, és még élvezné is. Gyakorlatilag őt nem szereti senki. (Jó lenne, ha ezt a következő Fidesz-kormány kultúrfunkcionáriusai is elhinnék, megértetnék, felfognák agyilag, és nem majd ők is ugyanazt a tíz futtatott hülyét favorizálnák, mint tették azt 1998-2002 között.)
“Az olvasó, aki szereti Esterházyt” ill. “Az olvasó, aki olvassa Esterházyt” Nem bizonyított, rejtélyes személyek, kiknek léte bizonytalan.
Azt mondják, néha felbukkan egy, könyvhéten, könyvpalotában, vesz egy kötetet, mert dicsérik, belekezd, majd a negyedik oldalnál ásít. És magát hibáztatja. Mert nem hiszi el, hogy valóban szar, és nem ő a hülye. De ha tévednék, kérem az olvasót, korrigáljon. Keressük együtt az Olvasót, ki olvassa Esterházyt! Címemre (pozsonyiadam@freemail.hu) várom a jelentkezőket, akik olvassák, élvezik, vagy már láttak egy valódi, élő, eleven Esterházy-olvasót. S ha élvezik, kérem, fejtsék ki, hogy miért. Ajándékként egy Fuharosok kötet (UZS felajánlása) kerül kisorsolásra.

Gyűjtögetés

2010-07-12T04:13:00.000-07:00

Van egy ismerősöm – derék, nemzeti arc -, ki amellett, hogy a maga kicsiny, ám nem lebecsülendő módszereivel küzd az idegen elnyomás ellen (a legenda szerint holmi népgyűlésen egyszer öt méterről kapta telibe nyálával Lendvai Ildikót, majd az őt üldöző pandúrokat fél óráig vezette tévútra a kapualjak sűrű dzsungelében), lelkes régiséggyűjtő is.
Megjegyzem, a gyűjtés szerintem fennkölt egy dolog, az ember ilyenkor magát az univerzumot akarja birtokba venni, ami persze lehetetlen, de hát az ember Istennek csak mása, nem maga a Teremető.
A Marci (mert így hívják korunk e végvári hősét) egyszer megajándékozott egy régi fotóval. Cinkos férfikacsintás keretében nyomta a markomba, “Ettől kapjál ihletet”. A papíros hátulján az alábbi szöveg, golyóstollal. “Tabán kör utcza 36 sz. ház kapuja, a Gellért hegy oldalán. A ház kiskapacitású, de igen ismert bordély volt akkoriban.”.
Nézegetem a képet, a lebontott Tabán, holmi romos kapualj, meg egy kandeláber. A kapu bejáratánál pedig a korlátra ülve egy hölgyike. Vigyorog, de ez inkább kedves, mint alpári, rajta könnyű nyári ruha, a szoknya térdmagasságban, harisnya, cipő. A frivol jelleget csak a korlátra tett láb, meg s szolid terpesz kölcsönöz. Az intézmény bedolgozója, ez egyértelmű.
Szóval nézem a képet, s csak lassan fogom fel, hogy így ma egy irodai alkalmazott nem néz ki. Ennyire szolidan. A mai gépírólánynál minimum műköröm és tűsarkú, s ha lehajol celluxért, a bugyingó vágata vörösen villan ki a csípőnadrág mögül. Ez a kis szende, ma, mint óvó néni, a szolidabbak közé tartozna, s barátnői kiröhögnék, miért nem öltözik feltűnőbben. A négyes-hatoson a lányok tizennégy évesen hordanak olyan ruhákat, mint a hatvanas évek pornójában a szado-mazo jeleneteknél. A térdig érő lakkcsizma neccharisnyával ugyanis onnan vándorolt a harmincas anyukák szokott öltözékébe, amiben a Tescoba mennek bevásárolni. Csak anno a hölgyemény valószínűleg még tudta mi, és öntudata nem verdeste a csillagos eget. Szögezzük le, tisztelet a kivételnek.
Szóval mégiscsak Goethének volt igaza: Boldogok a gyűjtők!

Sakk

2010-07-12T04:11:00.000-07:00

Mindig csodálkozom, amikor a sarcoló, lakosságot kizsigerelő intézkedések hallatán – lásd: ingatlanadó - azt sopánkodja a jobboldali média, hogy ez vagy az az intézkedés nem baloldali. Meg, hogy az “igazi baloldaliság”. Meg “baloldali értékek”. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy baloldali értékek nincsenek. A baloldal célja ugyanis, magának az értékelvűségnek a felszámolása.

A helyzet a következő. Mint tudjuk, az élet harc - fajok, kultúrák, vagy (nevezzük egyszerűbben) érdekképviseletek harca. Ebben a harcban mindenki a saját csapataival vesz részt. Mint a sakkban. (Ez a legjobb példa, maradjunk is ennél.) Gyalog, futó, huszár, bástya, királynő, király. Közrend (nép), tisztikar (nemesség, papság, polgárság), vezető réteg (főnemesség, uralkodó). Most persze egyszerűsítettem a képletet. És indul ugye a játszma, maga a nagybetűs élet.

A trükk, a baloldal trükkje a következő. Ebben a harcban, az élet harcában, az ellenfél elhiteti, bemagyarázza az én térfelem gyalogjainak, hogy az ellenség nem a vele szemben elhelyezkedő idegen (annak gyalogja stb.), hanem a saját térfelének bástyája, futója, huszárja. És az én térfelem gyalogja lassú, évszázados, véres harc árán felszámolja a királynőt, a királyt, kiiktatja a bástyát, ledönti a lovat, a futót, magyarul megszünteti a saját vezető rétegét, és én ott állok a játszmában egy sereg gyaloggal, mely alig alkalmas bármire. (Nem “elnyomásból”, a gyalog (nép, tömeg, közrend) nem elnyomásból volt ott, ahol, hanem, mert erre volt alkalmas. Aki teljesít, aki méltó rá, kaphatott nemességet, kiválhatott, a középkorban számos példa volt rá.)

Magyarul a játszma most ott tart, hogy – hála a baloldalnak, a “haladásnak” – az élet harcában ott állok tisztikar nélkül, s az ellenfél röhögve megnyeri a partit. Ehhez persze be is kell épülni. Ezért nem szeretik, ha bárki firtatja, ki a magyar.

Az ingatlanadó arra jó, hogy meggátolja, nehogy kialakulhasson vagyonnal rendelkező vezető réteg, nehogy a magyarnak lehessen lova, bástyája, futója, a prolit meg majd ők irányítják.

Remélem mindenki figyelt.

(2009. május)

Ildikó nincs!

2010-07-12T04:04:00.000-07:00

Tagadom Lendvai Ildikót. Szerintem ő nincs. Nem is volt. Meg sem történt a létezése. Egyszerűen nem hiszem el őt. Nem hiszem el, hogy ő van, hogy itt és most, és ő olyan amilyen. Lendvai Ildikó egy képtelenség. Ismételem, nem hiszek őbenne.

Elmondom, hogyan történt. Épp a “Gácsérok vonulása” című izgalmas filmet néztem a tévén – marha, aki politikai adok-kapokkal mérgezi napjait -, mikor véletlen rossz gombot nyomtam a távkapcsolón. Hirtelen Lendvai Ildikó – kinek létezése egy mese, egy fikció, szerintem őt csak úgy kitalálták – tűnt fel a képernyőn, és sipákolt. Ahogy ő szokott. Mármint a mesékben, mert mint mondottam, ő szerintem nincs.

Valami tagadásról beszélt. Ez a híres, mesebeli cenzor. Meg, hogy büntetni kéne. Mármint a tagadást. Hiába, ehhez ért. 1981-ben is tiltotta a tagadást, Tatán, a könnyűzenészek szakszervezete első tanácskozásán. Tiltotta, és retorziókat helyezett kilátásba, amennyiben valakik kételkedni merészelnek. Már nem is tudom miben, de nem is ez itt a lényeg. A lényeg a tagadás meg a tiltás. A többi az csak mese. Amúgy megvan a jegyzőkönyv, meg tudom mutatni, kiadták kétezer példányban.

Persze normális ember – mármint aki a valóságban él, az élet lüktetésében és nem holmi absztrakt realitásban, holmi hagymázas mesékben, íróasztal melléki utópiákban, jelszavakban és elmebajokban – valaminek a tagadását, illetve valamely tagadás retorziójának a fennforgását nem úgy reagálja le, hogyha valamit tilos tagadni, akkor tiltsuk egy másik valami tagadását is. Nem, normális embernek a tagadás tiltása szúrja a szemét. Egyik hülyeséggel nem egy másikat állít szembe. Nem tébollyal orvosolja a tébolyt. Nem a félresiklás területén akar első lenni.

Én tagadom Lendvai Ildikót. Nem hiszem el, hogy ő van, és pont ő beszél erről, és hogy mindig és mindenkor ezzel a baromsággal kell foglalkozni. Uram Isten! Én most Ildikó-tagadó lettem? Vagy Lendvai-tagadó? Vagy netán csak Lendvai relativizáló? Fogas kérdés, ezzel még foglalkozni kell. Utána kell járni. Hány év is jár most az ilyesmiért?

(Demokrata, 2009 május 13.)