2017. december 3., vasárnap

Megjelent a Kard ki kard!




"Ez a kis kötetke zömmel az elmúlt évben született rövidebb írásaimat tartalmazza, bár akad, ami pár évvel korábbi.
Nem válogattam külön a humoros, szatirikus, és a „komoly” hangvételű írásokat. (Bár a humoros nem ellentéte a komolynak. A komoly ellentéte a komolytalan.)
Jó ez így egybe.
Található a válogatásban öt Keskeny-novella is. Ezek közül mindössze kettő, a „Családlátogatás” és a „Zacskó” játszódik jelen időben - mármint ami a Keskeny Károly élete és kora eredeti jelen ideje -, a többi a regény cselekménye után évekkel, vagy évtizedekkel később történik.
Ejtenék még pár szót az „Ördög új neve”, az „Egy zenekar dicstelen vége”, és a „Kapituláció a fiúvécében”c. novellákról. Ezek az írások a „Történetek a Mutter-klubból” ciklus részei - hasonlóan a már korábban megjelent „Az igazságtalanságok éjszakája”, és a „Békekötés a félemeleten” címűekhez -, melyek mind a Rebellió regény helyszínein és szereplői közt játszódnak, s terveim szerint, ha majd kellő számú összegyűlik belőlük, keretbe foglalom, és önálló kötetbe rendezem őket.
Igazság szerint mind a Keskeny, mind a Mutter-klubos novellák úgy élvezhetőek igazán, ha az ember az eredeti regényeket ismeri. (Sőt, még a „Várok” c. kis egyperces novella is a Keskeny Károly univerzumban játszódik.) Ettől függetlenül bízom benne, hogy örömet okoznak az olvasásukkal. Természetesen áll ez a kötet többi írására is."

A kötet előszava

2017. november 26., vasárnap

Praktikus javaslat

A következőn gondolkodtam - ami sok tekintetben orvosolná a magyar kultúra betegségeit.
El kell érni, hogy a beszélt nyelvben az avantgárd egyet jelentsen a leragadt, megújulni képtelen, önismétlő formalista unalommal.
Beszédfordulat javaslatok:
"Maga olyan begyöpösödött agyú, mint egy avantgárd festő" Vagy: "Vén hülye alternatív". Esetleg: "közhelyes, mint egy avantgárd művész".
A nagyobb hatás kedvéért illusztrációként mutogathatunk hozzá valami hasonló vackot...



(Anna Margit hírneves "festő" mázolmánya. Értéke kb. sok millió)

2017. november 4., szombat

Bátor nők




„Szerintetek kik Magyarország legbátrabb női? – Most te is jelölhetsz valakit a SzuperWMN-díjra!” Ez olvasható egy felhívásban.
Mit jelent bátornak lenni egy olyan országban, ahol csöndben maradni, „szerényen meghúzódni”, „botránymentesnek” lenni, „a magad dolgával törődni”, nem kitűnni a legnagyobb erények közé sorolhatók? Ahol a minisztériumok élén per pillanat 0, azaz nulla nőt találsz? Ahol a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai között kétszer annyi László nevű tudós van, mint nő. ”
Ezt mondjuk nem ellenőriztem le, de nem tudom, ki tehet arról, hogy egyes hölgyek a külsejükkel törődnek, és nem a fizikával vagy a történelemmel? Nem tudok olyan törvényről, amely tiltaná a nőnemű állampolgárokat a tudományos fokozatok elérésétől.

Nem hinném, hogy az akadémia akkor végez jó munkát, ha most öt évig nem vesznek fel tagságukba férfit, akármekkora munkássága is van, mert most nőket kell. Az igazi egyenlőség abból áll, hogy nyitva a terep. Az nem egyenlőség, hogy előnyöket kell adni.
Az összes balos utópia az emberi természet megkerülésére játszik. A nők többsége nem azért nem megy férfi területre, mert szellemileg nem alkalmas, hanem mert lelkileg és biológiailag másfelé viszik hajlamai. A társadalomnak vannak íratlan szabályai, amit mindenki tud, de nem foglalunk törvénybe. A közösség szempontjából pedig egyedül az a lényeg, hogy valami működjön. És mindig is úgy működött, hogy a férfi utat tör nyílt terepen (a társadalomban), és a nő a finomhangoló.

De kérdeznék valamit. Bátorság kell-e annak a túléléséhez, hogy egy ösztönös rúgó mozdulatért ellened fordul a munkahelyed, a magyar és világsajtó, halálosan megfenyegetnek a muszlimok, a botrányba belehal az anyósod, a férjed nem tudja befejezni az egyetemet, és ha ez nem volna elég, a sok „igazi” nő még megkérdőjelezi a nőiességedet is? Mert gondolom László Petra nem lesz a jelöltek között, csak valami nyilvánosan szoptató anya, meg valaki, akit a férje nem „korlátoz”, és azzal megy színházba, akivel akar.

(Liezen-Mayer Sándor /1839-1898/ festménye)

2017. október 14., szombat

A szépségről




Festészeti oldalakat nézek. „Eladó festmény - alkotó portál”. Az egyik közösségi oldal csoportja, ahová mindenki a saját maga által pingált műveit teszi ki. „Eladó festményeim”.
Eleve az indulatot nem értem. Az érzést. Józsi bácsi miért fest, miért nem horgászik? Vagy Ibolyka? Vagy rendben, Ibolyka otthon van a gyerekkel, és ráér. A sorozatokat meg unja. De Ibolyka, ha fest, miért adja el? Kér érte ötezer forintot? Azzal mit csinál?
Miért nem teszi el a képet, mutatja meg később a gyereknek és akkor mindenki örül? Miért hiszi magát művésznek, és legfőképp miért akar ezzel keresni? Ráadásul ennyit. Ha vállal otthoni munkát, többet keres.

Nem értem.

Ibolyka képe csiricsáré. Rikító színek, édibédi. Nehéz eldönteni, hogy a pofátlan avantgárd krikszkraksz, vagy a rózsaszín flamingó (akril, 40 X 60 cm) a rosszabb.
Egy másik anyuka nőt fest. Szép nőt. Gyönyörűt. Mindegyik anyuka szép nőt fest itt, de mindegyik Lajos bácsi és gimnazista fiúcska is. Átlagembert nem fest senki soha. 
Persze, értem én. Az átlagember megformálásához átlagon felüliség kell. Ellenben az átlagember mindig hőst akar ábrázolni, meg gyönyörű nőt. Mint, amikor a tehetségtelen költő a várnai csatáról, Mohácsról, meg Pákozdról ír ezer versszakos verset, s azt hiszi, ha nagyszerű a téma, ha hatalmas, és magasztos, majd nagyszerű és magasztos lesz alkotása is.

Az átlagembernek nem való az átlag. Sem megformálni, sem megérteni nem tudja. Tisztelni se. Az átlagember a nagyság feltűnő jegyeit tiszteli. A híres színészt is az autója, a pénze meg hírneve miatt tiszteli. Nem a nagysága miatt. Ha elbocsátják, és villamoskocsival jár, már nem tiszteli. Még bele is rúg. Mert, amíg nagy ember volt nem tehette, és különben is, átverte, mert ő azt hitte nagy ember, közben meg itt nyomja a leszállásjelző gombját a 4-es 6-oson.

Knopp Imrének van egy vászna. Magyar nemesasszonyt ábrázol. Nem szép a nő. De ahogy a haján megtörik a fény, ahogy a fejét tartja, ahogy az egész meg van formálva, ha sokat nézed, széppé válik. Lehet, Ibolyka ezt nem venné észre. 
Azt hiszem, az átlagembert nemcsak megformálni, hanem meglátni benne a szépet is némi átlagon felüliség szükségeltetik.

(Knopp Imre /1867-1945/ festménye)

2017. szeptember 26., kedd

A közös költség védelmében


Régóta mondom, hogy a modern képzőművészetet be kéne tiltani.
Megyek le reggel tejért, s látom, valami haladó szellemű önkifejezés-rajongó összefirkálta a liftet.
Nevezhetnénk sima vandalizmusnak is, de én tudom, hogy az illető valójában Hencze Tamás kortárs festő munkássága előtt borult le, s próbálta utánozni.
Ha az ilyen baromságokat a galériák és kritikusok nem tekintenék értéknek, s nem áraznák sok százezerre, eszébe sem jutna az illetőnek.
Dobáljuk a Henczéket, Gyarmathy Tihamérokat, Kokas Ignáczokat és Deim Pálokat a kukába!
Pentelei Molnár Jánost viszonylag nehéz a liftbe firkálni, s így mennyi közös költséget megspórolna a társasház!

 (Egy eredeti Hencze)

2017. szeptember 6., szerda

Oh, Yeah!




Téblábolok a boltban a süteményes részlegnél, amikor egyszer csak megszólít egy néni. Nénit írtam, pedig tudom, hogy ebben van némi tiszteletlenség, és a tenyerem viszket, amikor hallom, hogy idős embereket bácsiznak, meg néniznek, lévén ebben mindig van valami leereszkedés, haverkodás - ezt a szót is ki kéne irtani a közbeszédből, nem magyar -, de ide most nem illik más. Ha egy idős nő kendőben, virágos otthonkában, gurulós kocsit húzva matat a leértékelt áruk közt, az sajnos néni.

- Lehetséges, hogy ez a torta kétszáz forint? - szólít meg. Már elszoktam attól, hogy idegenektől a köszönést elvárjam, így nem fortyantam fel az illemszabályok megsértése miatt. Megnéztem a kezében tartott tárgyat. Sárga fecni az oldalára ragasztva. Ezernégyszáz áthúzva, alatta hétszáz.
- Nem, kezicsókolom. - mondom neki udvariasan. - Hétszáz, nem kettő. Tessék csak megnézni figyelmesen. A néni közel hajol, motyog, majd felém fordul.
- Tényleg. Megvenném ennyiért is - folytatja csevegve - de nem tudom, az unokámnak vajon ízlik-e?
- Ebben sajnos nem tudok segíteni - mondom, s nem teszem szóvá, hogy amennyiben kettőszáz forint lenne, honnan lehetne tudni, hogy ízlik-e az unokának? Vagy az már a „teljesen mindegy, legfeljebb kidobjuk” kategória?
- Sok sikert a válogatáshoz - mondom, s indulnék tovább, mire ennyit mond: „Köszcsike.”
- Tessék? - fordulok meg.
- Csak azt mondtam köszcsike - oktat, mint holmi zöldfülűt. - Megköszöntem.
- Ja, értem - így én. - Van erre egy kifejezés. Köszönöm. Olyan szép a magyar nyelv, ne gyalázzuk feleslegesen.
 Nénike sértődötten elfordult, s ügetett tovább, gurulós szatyorral, virágos szoknyában, sütemény nélkül.

Én meg azon töprengtem a pénztár előtti sorban várakozván, hogy borzasztó a világ. Egy hetven körüli néni nem tud beszélni, s én oktatom a tiszta beszédre.
S még valami. 
Eszembe villant, még az is jobb lett volna, s az is több elégedettséget váltott volna ki, s közelebb állt volna a normalitáshoz, ha mindössze ennyit mond: Oh, yeah!

(illusztráció: Rottmann  Mozart (1874-1960))

2017. augusztus 12., szombat

Hasraesés

 
Az idegenség előtti hasraesésen gondolkodom...
Látom egy oldalon - valami reakcziós, katolikus felület -, hogy "jaj, a francia lovagi szellem". "A katedrálisok". A büszke és dicső francia kastélyok" "A mittudoménmilyen idegen király..." stb.
Vajon mi a különbség a között, hogy valaki a katedrálisok, a királyok és páncélok miatt esik hasra egy idegen kultúra előtt, vagy amiatt, hogy "Ó, a Szajna part"... "Ó, a francia szimbolisták". "Az igazi művészet és haladó szellem". "Párizs az én Bakonyom..."

(töprengek...)

2017. július 17., hétfő

Értetlenkedés


Én igazság szerint nem értem az LMBTQstb mozgalmat, meg ezt a pride dolgot.(remélem jól ejtem ki a  szót, bár nincs semmi értelme.)
Azt mondja a tévében egy homokos úr, hogy ők a jogegyenlőségért harcolnak.
Érthetetlen számomra ez a jogi egyenlőség mánia. De hát egyenlő, nem? A buzi éppúgy felszállhat a buszra, sorban állhat a postán, örökölhet ingatlant, szerezhet jogosítványt, és ha betör valahová, pont annyi évet kap, mint egy normális ember. Egyszerűen nem értem, hogy mit akarnak...

(Az  alábbi poszt a szerző facebook oldalán volt olvasható, de eltávolították, mert "az alábbi bejegyzés nem felel meg a facebook közösségi alapelveinek".)

2017. július 6., csütörtök

Feng Shui




Életvitelünk kialakításában legfontosabb dolog a harmónia, s ez alól otthonunk sem képezhet kivételt. Az anyagok és színek kellő elrendezése - a Feng Shui - erre kiválóan alkalmas. A korszellembarát otthon ma már szinte elképzelhetetlen a Feng Shui alkalmazása nélkül. 
Tekintsük át, tehát a főbb tudnivalókat!
Varázsvesszőnkkel legelőször is mérjük ki a lakás mentális középpontját. Oda a kor szellemének megfelelő illusztrációt akasszunk - mintegy utalva ezzel is a jelen transzcendens áramlataira.
Benito Mussolini arcképe például nem alkalmas erre a célra. Javasoljuk helyette inkább Cohn Bendit, 68-as anarchista és buzeráns pedofil ízléses portréját.
Mindig ügyeljünk a részletekre! Nem mindegy, hogy a falfelületen mit és hová helyezünk el.
Nem szerencsés dolog, pl. a "Kertész Imre átveszi a Nobel-díjat" című olajfestményt közvetlenül a „Kovarcz Emil megtekinti a nagyváradi gettót” című megsárgult újságkivágás mellé rajzszögezni. Ez káros feszültségeket okozhat otthonunk aurájában.
Helyezzünk külön hangsúlyt a tárgyak és az anyagok kellő harmóniájára!
A DVD-játszó alá például mindig helyezzünk csipketerítőt. A vászon és a mű­anyag tudniillik remekül harmonizál, s ez elősegíti a pozitív gondolatok kiteljesedését.
Ha mondjuk az Európai Unió, a haladás, a demokrácia vagy a terrorizmus elleni harc ötlik fel tudatunkban, érintsük meg kezünkkel a mellettünk álló fikuszt, hogy a nemes ideák hatására fellépő lelkesedés keltette bioenergia átáramoljék a növénybe.
Figyeljük meg, pár héten belül milyen pazar dzsungellé válik így otthonunk. Napi pár perc korszellembarát gondolat, s máris kizöldül lakásunk. (E módszerrel mellesleg komoly összeget takaríthatunk meg, mert nem kell venni új virágföldet, meg mindenféle méregdrága tápsót.)
Vigyázat! A politikailag nem korrekt nézetek károsan befolyásolják a körülöttünk áramló energiamezőt! Az idegengyűlölet, klerikalizmus, rasszizmus vagy a kirekesztés szülte gondolatok akár hetekkel is visszavethetik növényeinket a fejlődésben.
Elalvás előtt - hogy a teljes nyugalom állapotába kerüljünk - nem árt, ha kissé relaxálunk. Vegyünk egy mély lélegzetet, majd kezdjük el ismételgetni magunkban az alábbi rövid kis mondókát: "Az idegen szép! Az idegen jó! Az idegen szép! Az idegen jó!". 

(Benkhard Ágost (1882-1961) festménye)