2017. március 6., hétfő

A szabálykövetésről




Mind a túlzottan szabálykövető, mind a túlságosan szabados ember voltaképp a  tehetségtől fél, az emberi nagyságtól, azt gyűlöli.
A tehetség ugyanis korlátokat tör át, de ugyanakkor törvényt is szab, ösvényt vág és szabályt alkot.
A fantáziátlan, tehetségtelen ember pedig vagy betű szinten követi a szabályokat, vagy semmi szabályt nem tart be, de mindkettő mögött a saját unalmas jelentéktelensége áll.
Épp ezért a túlzottan szabálykövetés és a semmi szabályt be nem tartás voltaképp egy és ugyanaz. A szellem halála.

(Illusztráció:  Litteczky Endre /1880-1953/ )

2017. február 27., hétfő

Pozsonyi Ádám új felolvasóestje


Pozsonyi Ádám új felolvasóestje, régi és eddig még ismeretlen írásokkal
2017. március 3. 18  óra.
Polgári Mulató. 1053. Kossuth Lajos utcza 17.

2017. február 20., hétfő

Reggeli kalandok


No, akkor bemutatom, miért is buta a bolsi!
Tagja voltam a facebookon a zuglói Hajós Alfréd iskola csoportjának. Ide jártam, és betettek. De nem ez az érdekes.
Nemrég felfedeztem, hogy valaki lelkesen osztja a hírfolyamban az ATV cikkeit, és uszítja a népet.
Felszólítottam - mint kultúrember - hogy fejezze be, mert nem óhajtok kommunista propagandát nézni az oldalon. (Én se linkelgetem be az általános iskolás csoportba, hogy mit gondolt Tormay Cecile a bolsevikokról, mert nem oda való.)
Erre az illető - kiderült, ő ott holmi admin, szerintem pártitkárnak képzelte magát - hopp, már ki is zárt a csoportból.
De még ez sem a legérdekesebb!
Hanem még utána - miután kizárt - látom az értesítésben, hogy "Éva Domokosné Román" hozzászólt a megjegyzésemhez.
Domokos elvtársnő! Ha törli a tagságom, s utána okoskodik, már nem tudom elolvasni! Tetszik érteni? Vagy a logikát nem oktatták a pártfőiskolán?
(ennyit mai kalandjaimból...)


(Illusztráció:  Edvi Illés Aladár /1870-1958/ )

2017. február 18., szombat

Progresszó





"Progresszív".
Sokat hallom mostanában ezt a kifejezést.
Festményre, prózára, zenére is alkalmazzák. Olykor még ideológiára is..
Megnéztem az ebbe a nézetrendszerbe sorolt képeket, prózairodalmi szövegeket, a zajzenéket, az ideológiai megközelítést, s kikövetkeztettem, hogy progresszívvá attól válik valami, ha nem tisztességesen, becsülettel, hanem hibásan, felibe-harmadába teszünk, vagy kontár módra végzünk el valamit.
A progresszív regényben nincs cselekmény, a progresszív festményen nem látszik semmi értelmes, vagy csak vázlatosan, odavetve, a zenében hangszer helyett hordókat csépelnek, s a politikus azt mondja, hogy ha én a saját fajtámat jobban szeretem, mint a jöttment idegent, akkor rossz vagyok.
Ha odaégetem a rántást, nem húzom le a WC-t, rosszul szerelem meg a villanykapcsolót, és lukas cipőben megyek színházba, akkor már progresszív vagyok?

2017. január 28., szombat

Az örök emberi





Azon gondolkodtam a hétvégén, miért van az,  hogy a kultúra  rovat, minden sajtóterméknél valahol hátul, a futottak még kategóriában foglal helyet?
Van a lapban, mert a szerkesztőbizottságnak úgy rémlik, hogy illik olyat, meg hát komoly lapoknál mindig is volt, melyben jelentőségteljes dolgokat mondottak el komoly fizimiskájú urak, de ez a szelet igazából senkit nem érdekel, és így mindig megbíznak valami leggyengébb láncszemet, akit a belföld, külföld, gazdaság, sőt nem ritkán a sport témakörében nem tudnak használni, s a nyakába varrják a kultúra rovatot. Úgy is néz ki mindenhol.
Nehéz eldönteni, hogy a formák ürültek ki, amikkel egykor fontos dolgokat lehetett elmondani, vagy pedig korunk alkalmatlan arra, hogy bárkit is érdekeljenek holmi fontos dolgok.
Azt már megszokhatta az ember, hogy a ballib lapoknál kultúra címszó alatt a Sziget fesztivál dagonyázását értik, rap-énekesek legfrissebb albumát, vagy homokos rendezők multikulturális szeánszait, de sajnos a magukat jobboldalinak, nemzetinek beállító lapoknál sem más a helyzet. Nem pusztán az a gond, hogy ugyanúgy a bomlasztást jelképező és képviselő, nemzetközi selejtet reklámozzák, hanem maga az értéktelenség hirdetése. Az értékhez való hozzáállás beteges volta. Mert – szerény véleményem szerint - egy jobboldali lap nem attól jobboldali, hogy egy jobboldali párt holdudvarához tartozó rendezővel hoz le interjút, aki mellesleg ugyanúgy egy amerikai zsidó családellenes darabját állítja színre, vagy, hogy hasábjain egy budai újgazdag idióta - jobb dolga nem lévén - a Szent Korona Tanról eszkábál össze rap-oratóriumot.
Értéket kéne átadni, értéket, semmi mást, csak hát ki van lúgozva az emberek agya, és érték gyanánt mindig eladási példányszámot, sikerlistán elért helyezést, ráköltött milliárdokat, vagy nemzetközi hírű szereplőgárdát értenek. Még az elvileg jobboldaliak is. És az ember, ha kinyit egy (úgymond) jobboldali lapot, ugyanazt a trendi mocskot kapja arcába, mint a ballib lapoknál, csak esetleg a rendező, a színházigazgató vagy a forgalmazó cég a mi kutyánk kölykének a cimborája.
Netes lapoknál még durvább a helyzet. Ott szépen Copy-paste eljárással beillesztenek pár hírecskét, amik szintén ugyanúgy, ugyanabban a formátumban, ugyanazzal a káros szellemiséggel folynak a csapból is mindenhonnan, és le van tudva a kultúra. Igen, nekünk van olyan rovatunk.
Vannak az ún. keresztény lapok. A helyzet semmivel sem jobb azoknál sem. Bár az ember naivan azt hinné, az ellenkezője igaz, de sajnos értékekre ott sem kíváncsiak. Meg az értékek felvállalására sem. Főleg nem a hangos felvállalására. „Meg ne sértsünk senkit!” Ez a jelszó mindenütt, és piszkosul vigyáznak, nehogy bűnt képen töröljék, nehogy kemény mondat papírra vettessék, netán a sátán megsértődjön, és valami fene ökomenikus nyáladzásban úgy megfelelnek mindenkinek, hogy voltaképp nem mondanak semmit. Üzenet, érték nincs, annak felvállalása se. 
Isten nem aktuális.
De ez van mindenhol. Az aktualitásért lihegnek. Akarják, óhajtják, szinte könyörögnek az azonnal elavulásért, pedig egy újszülöttnek minden vicc új, és mindig újra és újra el kéne mondani, mert generációk nincsenek tisztában a magyar irodalom legnagyobbjaival. És igen, régen írták, ötven, száz vagy lehet, hogy kétszáz éve, de sajnos nagyobb, jobb és fontosabb, mint az új Ákos-album vagy a divatos rendező legújabb válása.
Vannak bizonyos dolgok, amik már elérték a fejlődés végpontjait. Nem kedvencem a progresszív rock – azért jövök ezzel a példával, mert így akinek Lovik Károly egy semmi, tán az is megérti, miről beszélek – de a lényeget elmondták ’68 és ’’72 közt. Biztos készítenek korunkban is bonyolult és virtuóz zenéket, hamis hangokkal vagy pedig harmóniákkal a köbön, de a Van Der Graaf Generator, a Yes, vagy a King Crimson úgyis elmondta, már ami e téren elmondható. Hozzátenni nemigen lehet. Vagy lehet, de az alapok ismerete nélkül billeg az egész tákolmány.
Mert ami örök és egyetemes, annak nincs aktualitása, ami meg egy hónap alatt avul, arról beszélni sem érdemes.

(Illusztráció: Kontuly Béla / 1904-1983/ festménye)

2017. január 9., hétfő

Mutogatás




Már a busz ablakából felfigyeltem a jelenségre, aztán amint hazaértem, rákerestem a neten. „Észbontók – műveletlenségi vetélkedő”. Valami ilyesmit reklámoztak. (Az ablakból csak a címet láttam, meg, azt, hogy „Az elefánt nem egy emlősállat”.)
„Új évaddal jelentkezik az egyik tévécsatornán az Észbontók szeptember közepétől. Ex-villalakó, playmate és a meztelen reality show egyik szereplője is feltűnik majd a hazai fejlesztésű "műveletlenségi" vetélkedőben.” Ezt már otthon dobta ki a gép, s valamelyik hülyéknek gyártott netes felületen találtam. 

Elsőre nem volt világos. Mi az, hogy „playmate”? Meg mi az, hogy „reality show”? És miért meztelen? És miféle villa? 

Egy ismerősöm aztán felvilágosított, hogy a playmate az egy foglalkozás. A reality showt is magyarázta egy ideig, de feladtuk. A meztelent értettem, csak így nem volt értelme. 
Mondjuk a playmate fogalmának se. Azt hittem a szakma az olyasmi, hogy parkettázó, bányász, asztalos, orvos. Le vagyok maradva.
A műveletlenségi vetélkedőt hamar felfogtam, mármint a jelentését. Azt volt nehéz megértenem, hogy az ilyesmit képernyőre viszik. Tehát, ha jól vettem ki, összeszednek egy rakás hülyét, akik ostobaságokat beszélnek, s azt sugározzák a tömegnek, aki ezen jót nevet. És akkor műkörmös Gizi, meg szkander tetkós Béla lenézheti a szőke Icát, amiért nem tudja, hogy Belgium egy ország, és elégedetten dőlhet hátra, s neki nem kell tudnia, hogy belga nép nem is létezik.

Valami cikkben olvastam nemrég egy felháborodást a sötét középkorról, hogy micsoda elnyomás volt, mert a testi nyomorultakat, szellemileg retardáltakat vásárban mutogatták, belépődíjat szedve, s a csőcselék röhögött.
Hihetetlen! Szörnyűséges világ.
Hopp, abban a szörnyű világban volt még egy híres attrakció. A szakállas nő. Azt is mutogatták. Pénzért. Ahogy ma.
De akkor legalább még a miniszter nem fogott vele kezet.

(illusztráció: Nagy Tibor festménye)

2016. december 8., csütörtök

Felolvasóest és könyvbemutató


Pozsonyi Ádám felolvasóestje, valamint "Rebellió" c. kötetének bemutatója.
2016. december 15. 18  óra.
Polgári Mulató. 1053. Kossuth Lajos utcza 17.

2016. november 17., csütörtök

Megjelent a Rebellió!


Barátaim, olvasóim és más derék emberek!
Megjelent első regényem, a "Rebellió", második, javított, átdolgozott kiadása.
Sokat dolgoztam rajta, mert bár az alapötlet kiváló volt - egy abszurd, szatirikus regény, mely a 80-as évek pesti undergroundjában játszódik -, rengeteg felesleges rész is belékerült az első kiadásba anno 2009-ben -  nem beszélve arról, hogy tördelési hiba folytán az egyik fejezetből két teljes bekezdés egyszerűen kimaradt.
No, de a munka mindig elnyeri gyümölcsét. Javítottam, szerkesztettem, új részekkel bővítettem, a feleslegest pedig töröltem. Leadás előtt aztán átolvastam, s önkéntelenül csettintettem a nyelvemmel.
"Hát, ez piszok jó!" Ez csúszott ki a számon, s nem szívtam vissza.
Miért is tettem volna? Ami igaz, az igaz.
Kedvcsinálónak közzéteszem a borítóját.

Eb ura fakó és hinnye!
(rendelés és érdeklődés: pozsonyiadamandras@gmail.com)


"Minden fellépés után bizakodva indultunk hazafelé. Másnap reggel aztán bekapcsoltuk a tévét, és legnagyobb ámulatunkra ugyanaz a híradó ment, mint tegnap.
Elhaladtunk az újságos előtt, és még mindig ott virított a Népszabadság fejlécén: „A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi lapja”.
Nem értettük a dolgot.
Megírtuk a „Sötét hatalom korszaka” című dalunkat, a próbán elő is adtuk, s biztosak voltunk benne, ez majd végleg betesz „ezeknek”. Ám amikor a rádió reggeli kommentátora így kezdte mondókáját: „Bányász Rezső elvtárs a vasas szakszervezetek második kongresszusán kijelentette…”, Szomszéd sírógörcsöt kapott. Úgy kellett megvigasztalnom."

(Ébredő kétségek)
 
Pozsonyi Ádám (1969) regénye ravasz könyv. A felszínen egy abszurd és szürreális elemekkel tűzdelt történet, mely a 80-as évek pesti undergroundjában játszódik. Az első magyar punk-regény. Ám ha mélyebbre ásunk, a szerző az un. „lázadás” és a különféle szubkultúrák valódi arcát mutatja be, és a mai modern ember életképtelenségéről mond ítéletet.