2019. július 30., kedd

A fanzinokról és az undergroundról

Gondolatok a 90-es évek eleji magyarországi fanzinkultúráról
Az első részben az anarchista / szélsőbalos kiadványokkal kapcsolatban, míg a 2. részben az akkori magyar punk / underground lapok két fő fejlődési irányvonalával, a Második Látás és a Genyó Szívó Disztroly iskolával kapcsolatban látható pár töprengéstöredék és visszaemlékezés.




2019. január 15., kedd

Turkálás a pincében



Az emberben - egy bizonyos kor fölött - egyszer csak óhatatlan megszületik a vágy, hogy a pincében belekukkantson az egyik dobozba, ami másik két doboz mögé esett ezelőtt sok-sok évvel, s mindig, amikor felvillant a lehetősége, hogy megtudja, vajh, mi is lehet benne, csak legyintett, a fiatalság felelőtlenségével, s azt dörmögte miközben a pince nagy vasajtaját zárta: "Majd eccer...."
 

S az idő lám eljött. Mert mindennek eljő az ideje...

Szóval ma belenéztem, nyögve előhalásztam, és kiturkáltam. Íme, többek közt ez volt.
Egy Exploited póló a legendás Hunky Punkyból, (majd a Hunky Punky történetét egyszer meg kell írnom valamelyik Rebellió ciklushoz köthető elbeszélésben), egy biztosítótű - egy igazi lázadónak nem kell magyarázni a jelentőség, az igazi lázadó csak bólint, ha szóba kerül, s ezt dörmögi: "Én tudom!" -, egy golyóstoll a 80-as évekből (nem fog), s a lényeg: Egy eredeti Kisangyal gitárpengető, amit még maga Bánki farigcsált körömollóval egy matchbox pálya feldarabolásakor. Egy eredeti Bánki által vagdosott Kisangyal gitárpengető! (mutatom)
 

Hát így telik egy kedd délelőtt Rákospalotán. Így bizony...

2018. november 17., szombat

Tipikus magyar




 „Tipikus magyar”. Ezt dünnyögi az össszes libsi, amikor lát egy alapvetően emberi hibát, vagy gyarlóságot. Odafurakszik valaki a sor elejére. „Tipikus magyar”. Nem húzza le vendégségben a WC-t. „Ezt tipikus magyar mentalitás.” Nem hozza vissza a kölcsönkért könyvet. Bepróbálkozik a barátnődnél. Meglóg fizetés nélkül a panzióból. Szürcsölve isssza a levest. Árleszállításkor tolakszik az elektinikus vackok boltjában.
„Tipikus magyar!” Mintha a Black Friday nevű baromságot nem nyugatról hozták volna be, és mintha a csámcsogásnak bármi köze lenne a Kárpát Medencéhez, a magyar lelkiséghez, vagy bármihez. Mintha egy cseh nem hetvenkedne, és az olasz nem rázná öklét vezetés közben, ha valaki eléje vág.

„Tipikus magyar!” mondja az agymosott, miközben a tényt is tagadja, hogy van nemzeti karakter és identitás. A huszáruniformisban rohamozás nem magyar, a csakazértis asztalra csapás nem magyar, az anekdotára épülő novellaszerkezet nem magyar, de a csámcsogás a menzán igen. Az „Tipikus magyar!”

És persze ők jobban tudják mindig, hogy mi a magyar. Például Tóta W. Árpád:
„Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – "kalandozást" – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost.”

Na, elmondom mi a tipikus magyar. Amikor a nagy háborúban a hátunkba orvul betörő oláh sereget rommá vertük, 1918-ban, a Bukaresti békében Romániától mindössze egy vékony határmenti sávot csatoltunk a magyar impériumhoz. Hogy a hágókon a horda ne tudjon a hátunkba törni.

Na, ez a balek tisztességesség, és szerénység. Ez a tipikusan magyar!
Meg az a példamutató türelem, hogy az ilyeneket nem rugdaljuk ki az országból, s tűrjük, hogy irkálhassanak.

(Illusztráció: Réti István /1872-1945/ festménye)

(A Magyar Demokrata 2018 / 46. számában megjelent írás szerkesztett változata)

2018. október 16., kedd

Hűtlenség


A hűség fogalmát sokan nem értik. Részben ezért is nem tartják be.

Miféle hűséget képvisel például az az ember, aki „Vesszen Trianon!” háttérképpel szidja a szlovákiai magyart, mert szlovák iskolába járatja gyerekét, közben meg kimegy Németországba dolgozni? De mivel ezt a fogalmat leginkább a férfi-nő viszonyrendszerben mérik, érdemes a Face­bookot böngészni. A hűség sorozatos megsértésének kincsesbányáira bukkanhat, aki ráér és unatkozik. Mesés egymás melletti elbeszélésekre és a fogalom csodás meg nem értésére bukkanhat a gyűjtő. (Mellesleg, a net nélküli világban is megvolt ez. Ha valaki folyton a szomszéd vagy a férje legjobb barátja véleményét szajkózza a társával szemben, az hűtlenség. Árulás. És valahol megcsalás is. Nem kell ehhez lefeküdni senkivel.)

Legelemibb hűtlenség a lájk. Fickó lájkolgatja a „Húsos tinilányok” című oldalt, és ha párja ideges, így szól: „De ez csak lájk.” És nem érti. De a nő sem, aki meg rommá lájkolja egy vicces, jó fej férfi oldalát. Ha a vicces, jó fej fickó nője beköveti és agyonlájkolja egy másik jó fej, vicces, fickó oldalát – az hűtlenség. (Legfőképp akkor, ha az idegen hím ugyanabba a kategóriába esik. Ha az autóversenyző nője rajongva követ egy másik autóversenyzőt.)

Ez ugyanis nem más, mint nyálcsorgatás az idegen hímre. Ahogy a nőnek a feneke, a férfinak a teljesítménye a nemiségének a része. Ha a nő lájkolgatja az idegen férfi dicsőségét, az azt jelenti, hogy „elolvadok a hímségedtől”. Ez ugyanaz, mintha a férfi bekövetné Zsuzsit, aki pucsít, ki van festve és vigyorog. Ott ő a Zsuzsi nőiességétől ájul el. Mindkettő árulás, főleg mivel nyílt, és a feleség barátnői is látják, hogy a Zoli a héten mindennap rálájkolt Zsuzsi pucsítására, a férfi haverjai meg nézik, hogy a nője napi szinten élvez egy másik férfi kisugárzásától.

„Nem tetszik a fickó, csak azért lájkolom, mert vicces!” – mondja a nő, és tán még maga is elhiszi. Míg férje, aki követi a „Húsos tinilányok” oldalt, legbelül azért tudja, hogy amit csinál, az hűtlenség.

(Kontuly Béla /1904-1983/ festménye)

2018. október 5., péntek

Magyar papírpénzek


Szerintem piszok jól néznek ki a magyar papírpénzek. (Nekem mondjuk az I. Mátyás a kedvencem.) Jó rájuk nézni. Minőségi munka mind, tartás van bennük. Méltóság.
Igazság szerint én csak egyet hiányolok. Nincs dátum.
Oda kéne szépen írni a Szent István alá: 997-1038.
Mert nem mindegy. Idejön valami történelmet nem ismerő nyugati turista, valami műállamból, mint Belgium, vagy Hollandia, és esetleg azt hiszi, hogy egy XIX. századi kis balkáni fejedelmecske látható ott, mint mondjuk egy Hohenzollern-Sigmaringen Mihály.
Pedig bizony, hogy nem!

2018. július 16., hétfő

Csak kilógni lehet a sorból



Rendhagyó beszélgetés Pozsonyi Ádám író, művész, hadvezérrel a korszellemről és a korszerűtlenségről, a felforgató jobboldaliságról és a teret vesztett baloldalról, az élet alapvető törvényeiről és arról, hogy "a nagy humanista jelszavak is valójában csak tankok és hadosztályok."

Interjú a 888-on.
https://888.hu/article-pozsonyi-adam-csak-kilogni-lehet-a-sorbol

2018. május 17., csütörtök

Változott-e bármit a művészet?



Előttünk egy kép. Kék alapra kent vászonra egy fehér csík van pingálva. Kikiáltási ár tízmillió dollár. Háboroghatnánk, de ez még semmi! Ez még csak a tehetségtelenség, pofátlanság és a dögunalom. Ám van itt más is.
Miló Moiré svájci festőnő és performer a düsseldorfi művészeti vásáron egy múzeum előtt, a nyílt utcán – természetesen meztelenül – festékkel töltött tojásokat nyomott fel a vaginájába, amiket aztán rápottyantott egy vászonra. Egy New York-i elmebeteg, Andres Serrano a megváltó testét kapcsolta össze emberi vizelettel, egy pucér férfi - valami orosz - a fenekére és nemi szervére ken festéket, és azzal mázol a vászonra.
Folytathatnám, de minek. Aki akar, rákereshet sok ilyen baromságra - ahogy korunkban mondják: Gugli a barátod.

Hová jutott a képzőművészet? - szörnyülködnek sokan. - Vége a művészetnek!
Van, ki sóhajtozik, van, ki fejét csóválja, más meg legyint, majd ásít. Az ember eljutott a végső pontig - mondják -, innen már nincs hová, beköszöntött a nihil stb. stb.
Ezek hangzatos mondatok. Jól lehet harsogni egy társaságban, némi Laibachot, vagy Einstürzende Neubautent hallgatva, cigarettánkat elnyomva. Majd több napos borostánkat vakargatva félretoljuk a Nietzsche-kötetet, és spirituálisan bámulhatunk a kiüresedett jelenbe, elmélkedhetünk az „alászállásról” - ez metafizikai tradicionalista klisé -, észre sem véve, hogy az utolsó barátunk, aki eddig kitartott mellettünk és hallgatta motyogásunkat, már az is felkelt az asztaltól, s hazaballagott aludni, közben hajnal lett, és kint csiripelnek a madarak.

A madarakat nem érdekli az alászállás, a végső óra, a kiüresedés, meg a Nietsche kötet sem, az Eistürzende Neubautentől elriad, és inkább teszi dolgát. Fészket rak, szaporodik, csiripel. És az életellenes baromságokat nem csak, hogy nem tünteti ki figyelmével, de nem is harcol ellene.
S nem pusztán azért, mert ő egy madár.
Elsősorban azért, mert a spirituális nyüglődések éppúgy életellenesek, mint a gender ideológia, az egyenlőség meséje, vagy a multikulti. és ahogy a madarat nem érdekli, azt az embert sem, aki a létező valóságban él.

Ismert tény: a bomlasztó eszmék - és mellesleg a tehetségtelen emberek sikere - csak úgy tudnak ideig-óráig fennmaradni, ha támogatást kapnak. Általában valami ellenséges, vagy ellenérdekelt hatalomtól. Ahogy Lenint átdobták a németek az oroszokhoz, vagy, ahogy a honi haladó felforgatók folyton nyugatról várják a segítséget, s oda rohangálnak. Mert e segítség nélkül az az elmebaj, hogy az embernek tizenhat neme van, és majd ő eldönti, nem tudna fennmaradni. Mert a pénzügyi és médiaháttér nélkül az átlagember ezen csak röhög.
Igazság szerint még ekkora hátér mellett is röhög - mármint azokban az országokban, ahol ezért nem visz el a rendőr. Nyugaton - ahonnan a haladók a hátteret várják - van, ahol már elvisz. És itt már olykor az átlagember is elhiszi az életellenes baromságokat. Ám ehhez évszázadnyi nyomás kellett. Ha ez megszűnik, egy generáció, és minden visszaáll a helyes vágányra. Mert a természet törvényeivel nem lehet szembemenni. Ahogy a szabadeséssel se. Fenn tud maradni a levegőben a felemelt tárgy, dacolni tud, de mihelyt elengedi a tartó kéz - az erő - rögtön visszaáll a normalitás, és a tárgy lezuhan koppanva a parkettára.

Mi köze mindennek a művészethez?
A művészetben ugyanez van. Erővel tartanak fenn egy állapotot, erővel dacolnak a természet törvényeivel, de mihelyt a „kéz” elengedi a folyamatokat, minden visszaáll a normális kerékvágásba.
Változott-e bármit a művészet? Nem! Ahogy az ember sem változott. Az ingerküszöböt kicsit feltolták, de ez pusztán aránykülönbség. Kosztolányi érthető ma is, éppúgy, mint Moliere. És a több ezer éves drámák lelki folyamatai is a mai ember lelki folyamatait tükrözik vissza.
S mivel az ember nem változott, a művészet sem.
Ja, hogy az utcán vaginájából festékpatron kilökő nő, meg a kék alapon fehér csík?
Mindez ma azért sorolható a művészet kategóriába, mert ott áll mögötte a galéria, az újság, a tévétársaság, a kritika, és a szakma. Mindez együtt a kéz, mely dacol a természet törvényével. Ezek miatt marad a levegőben.
Mihelyt a háttér megszűnik, a kék alapon fehér csík, meg a kivizelt festékpatron azonnal megszűnik művészet lenni, ahogy a tárgy is koppanva hull a kövezetre.
Egy galériában dolgozó ismerősöm mondja: A no name virágcsendélet - ha szép - eladható. A kortárs krikszkraksz csak akkor, ha „név”. Ha mögötte áll az a bizonyos erő. Ha akárki csinálja, ötven forintot nem ér.
A szépség ellenben bárkitől piacképes.

Megismétlem. A művészet semmit nem változott, az változott, hogy mit tekintünk művészetnek. Ama bizonyos erőket kell kiebrudalni, és máris halljuk a koppanást, ahogy a természet örök törvényei beteljesednek az életellenes baromságok felett.
Mert ki a művész? Művész az, ki olyat tud, amit te nem. Aki nálad magasabb rendűt képvisel. Ha egy festményt kiteszel a falra, voltaképp oltárra helyezed. „Leborulsz előtte”. Ahogy a templomban is. Leborulni csak a nálad magasabb rendű felett lehet. Te nem vagy Jézus. Sem a csodák, sem a végtelen szeretet terén. Ezekre te nem vagy képes. A templomban ezért leborulsz, és fejet hajtasz.
Kovács Feri előtt, aki elmondott egy közepes viccet, nem borulsz le.
Edvi Illés Aladár képeit, vagy Kosztolányi novelláit sem tudod megcsinálni. Mindez feletted áll. Ezért falra teszed, és könyvtáradban őrzöd.
A kék alapon fehér csíkot bárki odamázolja. Beteges dolog tisztelni.
Az utcai vizelés pedig szimpla büntetőjogi kérdés. Közszemérem sértésért normális világban nem társadalmi elismerés, hanem bírság és elzárás dukál.

(Kovács Mihály / 1819-1892/ Önarckép c. festménye)

2018. április 2., hétfő

Áprilisi Book Haul videó!


A "Book Haul" ma egy felettébb felkapott dolog.
A youtube videomegosztón egy seregnyi lelkes "Imádok olvasni" és "Szeretem a könyveket" ifjú és még annál is ifjabb -általában lány, vagy néha-néha egy-egy"inkább lány, mint fiú" - osztja meg a közösségi élettel a könyvekkel (könyvnek látszó tárgyakkal) kapcsolatos beszerzési élményeit.
Egy ideje nézegetem ezeket a vidókat, s elhatároztam, ideje a normalitásnak is bekapcsolódni ebbe az őrületbe.
Nos, itt az én áprilisi könyves videóm!

(Aki megnézte, nyomjon szépen egy lájkot, és iratkozzon fel a csatornára. Mert ez így helyes!)

2018. március 7., szerda

Sorosozás


Átmentem Kareszhez. Régi cimbora. Régi radikális. De mostanában furcsán viselkedik.
A polcon matatva kezembe került egy kazetta. Még a MIÉP adta ki kb. 20 éve.
- Neked ez még megvan? - mutatom neki.
- Ó, ez király! - ragyog fel. - Rajta van a kedvenc nótám a Waszlaviktól. "Soros, Sarlós, sok a pénzed / De nem kérek én belőle /Vigyék inkább a Szentföldre / S váltsák ott fel becsületre!" - énekli lelkesen.
- Jól megmondta Sorosnak, annak a zsocskos midónak! Annak a rohadék üzletembernek, aki országok felett próbál befolyást gyakorolni. Amikor hallgattam, éreztem, hogy szét tudnám rúgni az egész bandát. Régi szép idők. Ezt kéne most is!
- Hogyhogy? - kérdem.
- Hát nem látod? Folyton ez az agymosó propaganda. Ez a Sorosozás! Ez megy a csapból is! Szidják ezt a segítőkész üzletembert, ahelyett, hogy hálásak lennénk a pénzéért. Szét tudnám rúgni ezt az egész bandát!
Elbúcsúztam. 

Gondoltam, nem várom meg, amíg megkínál mustáros kávéval, vagy beteszi a kabátom a hűtőbe...

(Illusztráció: Biai-Föglein István (1905-1974) festménye)