2018. április 2., hétfő

Áprilisi Book Haul videó!


A "Book Haul" ma egy felettébb felkapott dolog.
A youtube videomegosztón egy seregnyi lelkes "Imádok olvasni" és "Szeretem a könyveket" ifjú és még annál is ifjabb -általában lány, vagy néha-néha egy-egy"inkább lány, mint fiú" - osztja meg a közösségi élettel a könyvekkel (könyvnek látszó tárgyakkal) kapcsolatos beszerzési élményeit.
Egy ideje nézegetem ezeket a vidókat, s elhatároztam, ideje a normalitásnak is bekapcsolódni ebbe az őrületbe.
Nos, itt az én áprilisi könyves videóm!

(Aki megnézte, nyomjon szépen egy lájkot, és iratkozzon fel a csatornára. Mert ez így helyes!)

2018. március 7., szerda

Sorosozás


Átmentem Kareszhez. Régi cimbora. Régi radikális. De mostanában furcsán viselkedik.
A polcon matatva kezembe került egy kazetta. Még a MIÉP adta ki kb. 20 éve.
- Neked ez még megvan? - mutatom neki.
- Ó, ez király! - ragyog fel. - Rajta van a kedvenc nótám a Waszlaviktól. "Soros, Sarlós, sok a pénzed / De nem kérek én belőle /Vigyék inkább a Szentföldre / S váltsák ott fel becsületre!" - énekli lelkesen.
- Jól megmondta Sorosnak, annak a zsocskos midónak! Annak a rohadék üzletembernek, aki országok felett próbál befolyást gyakorolni. Amikor hallgattam, éreztem, hogy szét tudnám rúgni az egész bandát. Régi szép idők. Ezt kéne most is!
- Hogyhogy? - kérdem.
- Hát nem látod? Folyton ez az agymosó propaganda. Ez a Sorosozás! Ez megy a csapból is! Szidják ezt a segítőkész üzletembert, ahelyett, hogy hálásak lennénk a pénzéért. Szét tudnám rúgni ezt az egész bandát!
Elbúcsúztam. 

Gondoltam, nem várom meg, amíg megkínál mustáros kávéval, vagy beteszi a kabátom a hűtőbe...

(Illusztráció: Biai-Föglein István (1905-1974) festménye)

2018. február 15., csütörtök

Abszolútum




Keressük a tökéletest. Mert az ember már csak ilyen. Ha akarom vallási alapon, ha akarom materialista szinten. Holott az emberi történelem - vagy akár a művészet - a tökéletlenség története. A tudomány mindig leírja: „Jelen tudásunk szerint”.
A fajok fennmaradása, alkalmazkodása gyakorlatilag úgy történik, hogy a sejtreprodukció során nem mindegyik ismétlési folyamat sikerül tökéletesen. Ezt hívják úgy: mutáció. Ha ez nem lenne, az évmilliók alatt megváltozott körülményeket nem tudná követni az élő szervezet.

A művészet is a tökéletlenséget ábrázolja. A csodabogár tudóst, aki ahelyett, hogy minden nap elvégezné a munkáját szorgosan, mint munkatársai, titokban valami fura dolgot keres a laboratóriumban. Vagy a hivatalnokot, aki gyakran álldogál a templomkert bejáratánál, és valami különös dolgot csinál hajnalonként. Vagy az embert, aki láthatatlanná vált. A hőst, aki egyedül szállt szembe a százszoros túlerővel, pedig értelmetlennek tűnt, és egészséges lelkű ember nem tesz ilyesmit. Háry Gyula városképein az ember elámul azokon a fura vöröses kéményeken, pedig egy kémény nem így néz ki.

A tökéletes kémény bizony érdektelen. Mint ahogy az a kémény is, ami már nem is hasonlít kéményre. Ami már annyira tökéletlen, hogy nem is emlékeztet a tökéletesre, az azért érdektelen, mert elvesztette a viszonyítási alapot, így nem kelt feszültséget, és meg sem döbbenünk a tökéletlenségen. Ez a modern művészet.

Sokan hajszolják az abszolútumot. Hirdetik is. 
Magam is ismerek ilyen embereket. Ilyenkor mindig gyanakszom. A hibátlanság felmutatása gyanús. Nem emberi. Nem kapcsolódik az élethez. Épp ezért hazug. 
A mindenkit hangosan megértő liberális, a minden szabályt hangosan betartó katolikus. 
Az ilyet kerülöm. Ha valakit megismerek, keresem mindig a kis hibákat. Mert ha kis hibát találok, valószínűleg nincs nagyobb baj. Mert jegyezzük meg, ha valaki nagyon humanista, világmegváltó, szabálykövetőnek hirdeti magát, az mindig gazember.

illusztráció: Háry Gyula (1864-1946) festménye

2018. január 31., szerda

Tépelődés

Olvasom a 444 nevezetű, népi demokratikus oldalon, hogy háborognak azon, hogy a görögök háborognak, mert valami filmben a trójai háborút nigg... akarom mondani agysebészek játsszák.
És ez milyen előítéletesség, mert miért ne lehetne Akhilleusz agysebész?
Hm.. Na most ha Zeusz, Jupiter és Thor simán lehet agysebész a 444 szerint, vajon a Sorstalanságot is játszhatnák-e atomtudósok és génsebész specialisták?

(Töprengek...)



(Simon Maris /1873-1935/ festménye )

2017. december 20., szerda

Pokolba az ideológiákkal!



A művészet feladata, hogy visszaadjon, visszapótoljon a világból oly dolgokat, amik már kivesztek. Ezért nem tekintem művészetnek azt, ami a rútat, az ocsmányt, az aljast állítja középpontba, ahogy a mai művészet zömmel teszi. A művészetnek a jó felé kell vinni, fel kell emelni, katarzist kell adni - de megszenvedett felemelkedést – mondta a Demokratának Pozsonyi Ádám író, publicista, akivel Kard ki kard! című új kötete kapcsán beszélgettünk.


- Sok műfajú íróként melyik műfajt tartja irodalmi hagyományunk legmagyarabbjának?
- Talán a novellát, ami a mi irodalmunkban a XIX. században nyerte el végső formáját, s ami a legközelebb áll az anekdota műfajához. Mikszáthnál figyelhetjük ezt meg legjobban, kinek a regényei is egyfajta hosszú lére eresztett anekdoták. Voltaképp Krúdy regényei sem mások. A német vagy francia novella nem ilyen. Nekem nem is tetszik. Idegen. Thomas Mannt konkrétan képtelen vagyok olvasni. Ezt a műfajt fejlesztette tökélyre Kosztolányi, aki annyit tett hozzá, hogy néha az anekdotikus cselekmény csak a fejben van. Legbelül. Számomra ő a magyar novellisztika csúcsa. Meghaladni nem nagyon lehet, és felesleges is. Vannak dolgok, amik elérték a fejlődés végpontját. Ahogy például a női magassarkú cipő, ami a 60-as évekre érte el a tökéletességet, s azóta ahányszor hozzányúltak, csak gond volt belőle, vagy egy rock album hosszúsága. Egy rock lemez 30-45 perc. A 70-80 perces lemezek értelmezhetetlenek.
- Könyvei szereplői mind különös figurák, valahol a valóság és a fikció határán. Ők az írói fantázia szülöttei, vagy a valóságból vett alakok?
- Minden figurámnak tudom a kedvenc ételét, a nyakbőségét, és az utcát, ahol lakik.  Képletesen persze. Szomszéd úrral együtt söröztem a ’80-as években, Boros úr, az örök agglegény, mellettem ült a szerkesztőségben, Mihály úr, a DÜSZ (Demokrácia Üldözötteinek Szövetsége) elnöke unottan elém tette egy kocsmában a sört, Teréz, a Honleányok hímző egyletéből pedig egy volt szerelmem, aki remélem, kiheverte azóta a szakításunkat. Ön is minden bizonnyal azért kedveli a Mutter klubos történeteket, amint azt beszélgetésünk előtt megjegyezte, mert élő figurák. Csak naiv, és a művészet porcelánboltjában elefántként mozgó ember hiheti, hogy az író csak úgy kitalálja szereplőit. A valóságon persze alakítok, színezek, olykor eltolom az abszurditásig. De mindennek van megfelelője az életből, és ez nem is lehet másként. Krúdy Zsuzsa írja apjáról szóló könyvében, hogy hányszor panaszkodtak ismerősei, amiért beleírta őket valami regénybe, s hogy arra kérik, legalább ábrázolja őket bajusz nélkül, vagy legyenek délcegebbek. Mikszáthot pörrel fenyegették gróf Pongrátz leszármazottai, akik szintén nem értették az irodalom és az élet kapcsolatát. Engem egy ismerősöm a nyílt utcán támadott meg, mert felismerni vélte önmagát az egyik írásomban. Erről szól az új kötetben a Cukrászlány szerelme című történet.
- Ön szerint mi az irodalom, vagy tágabban a művészet szerepe, feladata?
- Göre Gábor mint filozófus című kötetemben írom, hogy a művészet egyfajta pótcselekvés. Egy tökéletes társadalomban nincs szükség művészetre. De hát se a társadalom nem tökéletes, se az ember. A művészet feladata, hogy visszaadjon, visszapótoljon a világból oly dolgokat, amik már kivesztek. Ezért nem tekintem művészetnek azt, ami a rútat, az ocsmányt, az aljast állítja középpontba, ahogy a mai művészet: színház, festészet, irodalom zömmel teszi. A művészetnek a jó felé kell vinni, fel kell emelni, katarzist kell adni - de megszenvedett felemelkedést. Ehhez szükség van a rosszra is. Ingyen nem adnak semmit. Az ölünkbe hullott szépség, a könnyen jött diadalt az ember nem becsüli. Mindennek ára van. Ezért nem tekintem művészetnek például a középkor festészetét se. Az gyakorlatilag ideologikus tacepao. Egy bizánci ikon még nem az emberről szó, a mai kortárs festészet meg már nem az emberről szól. Az egyikkel azért nem lehet mit kezdeni, mert az ember feletti szinttel foglalkozik, a mai mocsok meg az ember alattival.
- Vannak-e irodalmi követői, olyan fiatal szerzők, akik hasonló megközelítésből írnak? Ha úgy tetszik, kialakul-e egyfajta Pozsonyi-iskola, hasonlóan Keskeny Károly és tanítványai köréhez?
- Remélem, nem. Túl sok esetben látom, hogy olyan dolgok, amiket én 15-20 éve kimondtam, vagy hangoztattam, mint egyfajta magányos őrült, most tévényilatkozatokban, meg interjúk felvezető szövegeiben bukkannak elő, s mások zsebelik be érte a sikert, tapsot, elismerést. Nagyon nem szeretném, ha ez az irodalmi dolgaimmal is megtörténne.
- Köteteit saját rajzai illusztrálják. Ez szükségmegoldás, vagy ez a saját kezű, látszólag könnyeden megrajzolt, de nagyon kifejező vizuális megjelenítés teszi teljes értékűvé az írásokat?
- Eredetileg képzőművésznek indultam, de a kisképzőn, ahogy korunkban általános, nem a tehetséget nézték. A kettes matek osztályzatomba kötött bele az igazgató. „A rajzot majd beleverjük a diákokba, de a számtannal senki ne bukdácsoljon itt”. Amíg élek nem felejtem el. Évtizedekig nem foglalkoztam ezzel, aztán valamelyik kötetem borítójához rajzoltam valamit, és oly jó lett, hogy a könyv belső illusztrációit is megrajzoltam. Bízom benne, hogy ezek a rám jellemző grafikák és a rám jellemző írások együtt adnak egy élményt. Sokan szeretik ezeket a rajzokat. Egy festő ismerősöm, Torjay Valter az új kötet kapcsán írta, hogy „jobb, mint Sajdik”, és Dluhopolszky László, a karikaturista is elismerően nyilatkozott. Kicsit olyanok lettek ezek, mint a Švejk esetében a Lada-illusztrációk. Más rajzokkal már el sem tudjuk képzelni őket.
- Írásaiban visszatérően karikíroza az ideologikus megközelítéseket, ugyanakkor az ideológiák végigkísérik az emberiség történelmét. Mit gondol erről a témáról?
- Amikor a gimnáziumba jártam, volt egy tantárgy. Világnézetünk alapjai - így hívták. Én akkor, ott egy életre megutáltam az ideológusokat. Az ideológiákban gondolkodó ember nem a valóságot nézi, hanem annak egyfajta megszűrt változatát. Az ideológiai megszállottnak nem barátai vannak, hanem elvtársai. Persze nekem is van világnézetem, de nálam mindig első az ember. Művészként nem is tehetek mást. A lelki mozgatórugókat, az embert keresem a tettek mögött. Az ideológiailag fertőzött ellenben nem úgy közelíti meg, hogy valaki ostoba, elvtelen, vagy hiú, pusztán az ideológiai ellenfelet látja a hibák mögött. Érdekes dolog ez. Kifejezetten gyűlölöm az ideológiai megszállottságot, ám legismertebb figurám, Keskeny Károly a modern ideológiák ellen küzd, a leragadtság, reakciósság ideológiáját hangoztatva. Ám a történetekben emberek vannak, és minden mögött megtaláljuk a lelki mozgatórugót. Itt is azt érzem kicsit, mint a bizánci ikon, és a posztmodern mocsok kapcsán. Ha semmiféle ideológia nincs egy műben, akkor nem a valóságról szól, ha viszont túl sok van benne, akkor nem művészet.
Ágoston Balázs
(A Demokrata, 2017 / 51-52 számában megjelent interjú vágatlan verziója.
fotó: Vermes Tibor) 

(A kötet megrendelhető a pozsonyiadamandras@gmail.com címen)

2017. december 3., vasárnap

Megjelent a Kard ki kard!




"Ez a kis kötetke zömmel az elmúlt évben született rövidebb írásaimat tartalmazza, bár akad, ami pár évvel korábbi.
Nem válogattam külön a humoros, szatirikus, és a „komoly” hangvételű írásokat. (Bár a humoros nem ellentéte a komolynak. A komoly ellentéte a komolytalan.)
Jó ez így egybe.
Található a válogatásban öt Keskeny-novella is. Ezek közül mindössze kettő, a „Családlátogatás” és a „Zacskó” játszódik jelen időben - mármint ami a Keskeny Károly élete és kora eredeti jelen ideje -, a többi a regény cselekménye után évekkel, vagy évtizedekkel később történik.
Ejtenék még pár szót az „Ördög új neve”, az „Egy zenekar dicstelen vége”, és a „Kapituláció a fiúvécében”c. novellákról. Ezek az írások a „Történetek a Mutter-klubból” ciklus részei - hasonlóan a már korábban megjelent „Az igazságtalanságok éjszakája”, és a „Békekötés a félemeleten” címűekhez -, melyek mind a Rebellió regény helyszínein és szereplői közt játszódnak, s terveim szerint, ha majd kellő számú összegyűlik belőlük, keretbe foglalom, és önálló kötetbe rendezem őket.
Igazság szerint mind a Keskeny, mind a Mutter-klubos novellák úgy élvezhetőek igazán, ha az ember az eredeti regényeket ismeri. (Sőt, még a „Várok” c. kis egyperces novella is a Keskeny Károly univerzumban játszódik.) Ettől függetlenül bízom benne, hogy örömet okoznak az olvasásukkal. Természetesen áll ez a kötet többi írására is."

A kötet előszava

 (Megrendelhető a pozsonyiadamandras@gmail.com címen)

2017. november 26., vasárnap

Praktikus javaslat

A következőn gondolkodtam - ami sok tekintetben orvosolná a magyar kultúra betegségeit.
El kell érni, hogy a beszélt nyelvben az avantgárd egyet jelentsen a leragadt, megújulni képtelen, önismétlő formalista unalommal.
Beszédfordulat javaslatok:
"Maga olyan begyöpösödött agyú, mint egy avantgárd festő" Vagy: "Vén hülye alternatív". Esetleg: "közhelyes, mint egy avantgárd művész".
A nagyobb hatás kedvéért illusztrációként mutogathatunk hozzá valami hasonló vackot...



(Anna Margit hírneves "festő" mázolmánya. Értéke kb. sok millió)

2017. november 4., szombat

Bátor nők




„Szerintetek kik Magyarország legbátrabb női? – Most te is jelölhetsz valakit a SzuperWMN-díjra!” Ez olvasható egy felhívásban.
Mit jelent bátornak lenni egy olyan országban, ahol csöndben maradni, „szerényen meghúzódni”, „botránymentesnek” lenni, „a magad dolgával törődni”, nem kitűnni a legnagyobb erények közé sorolhatók? Ahol a minisztériumok élén per pillanat 0, azaz nulla nőt találsz? Ahol a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai között kétszer annyi László nevű tudós van, mint nő. ”
Ezt mondjuk nem ellenőriztem le, de nem tudom, ki tehet arról, hogy egyes hölgyek a külsejükkel törődnek, és nem a fizikával vagy a történelemmel? Nem tudok olyan törvényről, amely tiltaná a nőnemű állampolgárokat a tudományos fokozatok elérésétől.

Nem hinném, hogy az akadémia akkor végez jó munkát, ha most öt évig nem vesznek fel tagságukba férfit, akármekkora munkássága is van, mert most nőket kell. Az igazi egyenlőség abból áll, hogy nyitva a terep. Az nem egyenlőség, hogy előnyöket kell adni.
Az összes balos utópia az emberi természet megkerülésére játszik. A nők többsége nem azért nem megy férfi területre, mert szellemileg nem alkalmas, hanem mert lelkileg és biológiailag másfelé viszik hajlamai. A társadalomnak vannak íratlan szabályai, amit mindenki tud, de nem foglalunk törvénybe. A közösség szempontjából pedig egyedül az a lényeg, hogy valami működjön. És mindig is úgy működött, hogy a férfi utat tör nyílt terepen (a társadalomban), és a nő a finomhangoló.

De kérdeznék valamit. Bátorság kell-e annak a túléléséhez, hogy egy ösztönös rúgó mozdulatért ellened fordul a munkahelyed, a magyar és világsajtó, halálosan megfenyegetnek a muszlimok, a botrányba belehal az anyósod, a férjed nem tudja befejezni az egyetemet, és ha ez nem volna elég, a sok „igazi” nő még megkérdőjelezi a nőiességedet is? Mert gondolom László Petra nem lesz a jelöltek között, csak valami nyilvánosan szoptató anya, meg valaki, akit a férje nem „korlátoz”, és azzal megy színházba, akivel akar.

(Liezen-Mayer Sándor /1839-1898/ festménye)

2017. október 14., szombat

A szépségről




Festészeti oldalakat nézek. „Eladó festmény - alkotó portál”. Az egyik közösségi oldal csoportja, ahová mindenki a saját maga által pingált műveit teszi ki. „Eladó festményeim”.
Eleve az indulatot nem értem. Az érzést. Józsi bácsi miért fest, miért nem horgászik? Vagy Ibolyka? Vagy rendben, Ibolyka otthon van a gyerekkel, és ráér. A sorozatokat meg unja. De Ibolyka, ha fest, miért adja el? Kér érte ötezer forintot? Azzal mit csinál?
Miért nem teszi el a képet, mutatja meg később a gyereknek és akkor mindenki örül? Miért hiszi magát művésznek, és legfőképp miért akar ezzel keresni? Ráadásul ennyit. Ha vállal otthoni munkát, többet keres.

Nem értem.

Ibolyka képe csiricsáré. Rikító színek, édibédi. Nehéz eldönteni, hogy a pofátlan avantgárd krikszkraksz, vagy a rózsaszín flamingó (akril, 40 X 60 cm) a rosszabb.
Egy másik anyuka nőt fest. Szép nőt. Gyönyörűt. Mindegyik anyuka szép nőt fest itt, de mindegyik Lajos bácsi és gimnazista fiúcska is. Átlagembert nem fest senki soha. 
Persze, értem én. Az átlagember megformálásához átlagon felüliség kell. Ellenben az átlagember mindig hőst akar ábrázolni, meg gyönyörű nőt. Mint, amikor a tehetségtelen költő a várnai csatáról, Mohácsról, meg Pákozdról ír ezer versszakos verset, s azt hiszi, ha nagyszerű a téma, ha hatalmas, és magasztos, majd nagyszerű és magasztos lesz alkotása is.

Az átlagembernek nem való az átlag. Sem megformálni, sem megérteni nem tudja. Tisztelni se. Az átlagember a nagyság feltűnő jegyeit tiszteli. A híres színészt is az autója, a pénze meg hírneve miatt tiszteli. Nem a nagysága miatt. Ha elbocsátják, és villamoskocsival jár, már nem tiszteli. Még bele is rúg. Mert, amíg nagy ember volt nem tehette, és különben is, átverte, mert ő azt hitte nagy ember, közben meg itt nyomja a leszállásjelző gombját a 4-es 6-oson.

Knopp Imrének van egy vászna. Magyar nemesasszonyt ábrázol. Nem szép a nő. De ahogy a haján megtörik a fény, ahogy a fejét tartja, ahogy az egész meg van formálva, ha sokat nézed, széppé válik. Lehet, Ibolyka ezt nem venné észre. 
Azt hiszem, az átlagembert nemcsak megformálni, hanem meglátni benne a szépet is némi átlagon felüliség szükségeltetik.

(Knopp Imre /1867-1945/ festménye)