2019. július 30., kedd

A fanzinokról és az undergroundról

Gondolatok a 90-es évek eleji magyarországi fanzinkultúráról
Az első részben az anarchista / szélsőbalos kiadványokkal kapcsolatban, míg a 2. részben az akkori magyar punk / underground lapok két fő fejlődési irányvonalával, a Második Látás és a Genyó Szívó Disztroly iskolával kapcsolatban látható pár töprengéstöredék és visszaemlékezés.




2019. május 24., péntek

Makóra minaret



Mindig ámuldozok, hogy van, aki tényleg nem érti, hogy miért nem akarnak az emberek nyakukra olyanokat, akik nem ők, és mást képviselnek.
Benne vagyok pár zenei csoportban a true metáltól a new wave-ig, és sorra látom, hogy jönnek az "elég a kirekesztésből", nem kell idegengyűlölet, fogadd be stb. szövegek, majd amikor erre érkeznek a válaszreakciók, mindig megjegyzik, hogy "ebben a csoportban nincs helye ennek meg annak". "Ez a csoport nem erről szól". "Aki nem tartja be a csoport szabályait, azt kitesszük".

Tehát azt természetesnek tartják, hogy egy egyszerű facebook csoportba az menjen, aki azt a zenét szereti, tisztelettel közelít a műfajhoz vagy egy klub múltjához, és nem akarja megváltoztatni, de képtelenek megérteni, hogy ott kint, a valódi életben is az emberek azt szeretnék, hogy ne változzon meg a kultúra, tiszteljék a múltat, és ne jöjjön bárki jöttment.

Magától értetődő számukra, hogy a prog rock csoportba ne posztoljanak Modern Talkingot, de azt már nem értik, hogy valaki miért nem akar Makóra minaretet...

2019. február 20., szerda

Az internet előtt...



Sokszor halljuk azt a nézetet, hogy az internet kinyitotta, kitágította a világot.
Szerintem ez nem így van.
Az internet nem kinyitja a világot, hanem épphogy beszűkíti.

Az interneten a hasonló gondolkodású emberek közösségeket hoznak létre, és ott kimoderálják a másként gondolkodókat, a más nézeten lévőket. Új ingerek épp ezért nem érik őket. Beszűkülnek. És el is hiszik, hogy ők a többség.
Emiatt nem találkoznak új gondolatokkal, új információkkal, nem kell erőfeszítéseket tenniük, sőt, a saját, már megszokott eszméiket is egyre egyszerűbben, egyre hanyagabbul, pongyolán és leegyszerűsítve fogalmazzák meg, mert úgyis mindenki tudja az ő közösségükben, és voltaképp már saját maguk is unják.
Hogyne unnák? Évek-évtizedek óta mondják, írják ugyanazt ugyanúgy. Csak a nevek cserélődnek, meg a hivatkozási aktuális adatok. (Az ellenvéleményből – ha egyáltalán találkoznak is vele – mindig a primitív megfogalmazásút osztják meg, hogy tudják igazolni, lám, „ők” mennyire hülyék.) És mivel ebben a valóságban élnek, minden ellenkező nézet dühöt vált ki belőlük, azonnali hárítást.

Az elgondolkodás, a belegondolás, a mérlegelés puszta felvetése is önmaguk előtt kudarcként, vereségként jelenik meg. Ezt pedig a tudat ösztönszerűen hárítja. S mivel valami okot önmagunk előtt is keresni kell, hogy egy másik nézőpontot miért nem vagyunk hajlandók pusztán végiggondolni is, így a másik nézeten lévőt címkékkel látjuk el. Leggyakoribb címke, mely kiváltja azt, hogy semmiképp ne kelljen megkísérelnünk sem a belegondolást a „birka”, illetve az „agymosott”.

A net előtt a másik véleménnyel mindenképp találkoztál. Most elvétve, s ha ez mégis megtörténik, úgy rögtön felmész a közösségi médiára, ahol elpanaszolod, hogy találkoztál ellenkező nézetekkel, mire meg is kapod a gyors segítséget, és tucatnyian sietnek köréd, s nyugtatnak meg, hogy az az illető, aki azokat mondta, egy agymosott birka, akinek a gondolataival nem kell foglalkozni és neked van igazad.

(Nagy Oszkár /1893-1965/ festménye)

2019. január 15., kedd

Turkálás a pincében



Az emberben - egy bizonyos kor fölött - egyszer csak óhatatlan megszületik a vágy, hogy a pincében belekukkantson az egyik dobozba, ami másik két doboz mögé esett ezelőtt sok-sok évvel, s mindig, amikor felvillant a lehetősége, hogy megtudja, vajh, mi is lehet benne, csak legyintett, a fiatalság felelőtlenségével, s azt dörmögte miközben a pince nagy vasajtaját zárta: "Majd eccer...."
 

S az idő lám eljött. Mert mindennek eljő az ideje...

Szóval ma belenéztem, nyögve előhalásztam, és kiturkáltam. Íme, többek közt ez volt.
Egy Exploited póló a legendás Hunky Punkyból, (majd a Hunky Punky történetét egyszer meg kell írnom valamelyik Rebellió ciklushoz köthető elbeszélésben), egy biztosítótű - egy igazi lázadónak nem kell magyarázni a jelentőség, az igazi lázadó csak bólint, ha szóba kerül, s ezt dörmögi: "Én tudom!" -, egy golyóstoll a 80-as évekből (nem fog), s a lényeg: Egy eredeti Kisangyal gitárpengető, amit még maga Bánki farigcsált körömollóval egy matchbox pálya feldarabolásakor. Egy eredeti Bánki által vagdosott Kisangyal gitárpengető! (mutatom)
 

Hát így telik egy kedd délelőtt Rákospalotán. Így bizony...

2018. november 17., szombat

Tipikus magyar




 „Tipikus magyar”. Ezt dünnyögi az össszes libsi, amikor lát egy alapvetően emberi hibát, vagy gyarlóságot. Odafurakszik valaki a sor elejére. „Tipikus magyar”. Nem húzza le vendégségben a WC-t. „Ezt tipikus magyar mentalitás.” Nem hozza vissza a kölcsönkért könyvet. Bepróbálkozik a barátnődnél. Meglóg fizetés nélkül a panzióból. Szürcsölve isssza a levest. Árleszállításkor tolakszik az elektinikus vackok boltjában.
„Tipikus magyar!” Mintha a Black Friday nevű baromságot nem nyugatról hozták volna be, és mintha a csámcsogásnak bármi köze lenne a Kárpát Medencéhez, a magyar lelkiséghez, vagy bármihez. Mintha egy cseh nem hetvenkedne, és az olasz nem rázná öklét vezetés közben, ha valaki eléje vág.

„Tipikus magyar!” mondja az agymosott, miközben a tényt is tagadja, hogy van nemzeti karakter és identitás. A huszáruniformisban rohamozás nem magyar, a csakazértis asztalra csapás nem magyar, az anekdotára épülő novellaszerkezet nem magyar, de a csámcsogás a menzán igen. Az „Tipikus magyar!”

És persze ők jobban tudják mindig, hogy mi a magyar. Például Tóta W. Árpád:
„Árpád fejedelem sem állította hadbíróság elé az Európát végigfosztogató vitézeit, hanem kitüntette őket. A rablást, gyújtogatást és erőszakot – "kalandozást" – pedig nem jogi határozatok állították le, hanem az augsburgi csata. Ott az történt, hogy a büdös magyar migránsok ugyan váltig állították, hogy ők bűncselekmény hiányában, sőt mellőzésével dúlják éppen a falvakat és kolostorokat. Ám az európai lovagok telibe szarták az ő játékszabályaikat és illiberális világképüket, és seggtől szájig beléjük állították a pallost.”

Na, elmondom mi a tipikus magyar. Amikor a nagy háborúban a hátunkba orvul betörő oláh sereget rommá vertük, 1918-ban, a Bukaresti békében Romániától mindössze egy vékony határmenti sávot csatoltunk a magyar impériumhoz. Hogy a hágókon a horda ne tudjon a hátunkba törni.

Na, ez a balek tisztességesség, és szerénység. Ez a tipikusan magyar!
Meg az a példamutató türelem, hogy az ilyeneket nem rugdaljuk ki az országból, s tűrjük, hogy irkálhassanak.

(Illusztráció: Réti István /1872-1945/ festménye)

(A Magyar Demokrata 2018 / 46. számában megjelent írás szerkesztett változata)

2018. október 16., kedd

Hűtlenség


A hűség fogalmát sokan nem értik. Részben ezért is nem tartják be.

Miféle hűséget képvisel például az az ember, aki „Vesszen Trianon!” háttérképpel szidja a szlovákiai magyart, mert szlovák iskolába járatja gyerekét, közben meg kimegy Németországba dolgozni? De mivel ezt a fogalmat leginkább a férfi-nő viszonyrendszerben mérik, érdemes a Face­bookot böngészni. A hűség sorozatos megsértésének kincsesbányáira bukkanhat, aki ráér és unatkozik. Mesés egymás melletti elbeszélésekre és a fogalom csodás meg nem értésére bukkanhat a gyűjtő. (Mellesleg, a net nélküli világban is megvolt ez. Ha valaki folyton a szomszéd vagy a férje legjobb barátja véleményét szajkózza a társával szemben, az hűtlenség. Árulás. És valahol megcsalás is. Nem kell ehhez lefeküdni senkivel.)

Legelemibb hűtlenség a lájk. Fickó lájkolgatja a „Húsos tinilányok” című oldalt, és ha párja ideges, így szól: „De ez csak lájk.” És nem érti. De a nő sem, aki meg rommá lájkolja egy vicces, jó fej férfi oldalát. Ha a vicces, jó fej fickó nője beköveti és agyonlájkolja egy másik jó fej, vicces, fickó oldalát – az hűtlenség. (Legfőképp akkor, ha az idegen hím ugyanabba a kategóriába esik. Ha az autóversenyző nője rajongva követ egy másik autóversenyzőt.)

Ez ugyanis nem más, mint nyálcsorgatás az idegen hímre. Ahogy a nőnek a feneke, a férfinak a teljesítménye a nemiségének a része. Ha a nő lájkolgatja az idegen férfi dicsőségét, az azt jelenti, hogy „elolvadok a hímségedtől”. Ez ugyanaz, mintha a férfi bekövetné Zsuzsit, aki pucsít, ki van festve és vigyorog. Ott ő a Zsuzsi nőiességétől ájul el. Mindkettő árulás, főleg mivel nyílt, és a feleség barátnői is látják, hogy a Zoli a héten mindennap rálájkolt Zsuzsi pucsítására, a férfi haverjai meg nézik, hogy a nője napi szinten élvez egy másik férfi kisugárzásától.

„Nem tetszik a fickó, csak azért lájkolom, mert vicces!” – mondja a nő, és tán még maga is elhiszi. Míg férje, aki követi a „Húsos tinilányok” oldalt, legbelül azért tudja, hogy amit csinál, az hűtlenség.

(Kontuly Béla /1904-1983/ festménye)

2018. október 5., péntek

Magyar papírpénzek


Szerintem piszok jól néznek ki a magyar papírpénzek. (Nekem mondjuk az I. Mátyás a kedvencem.) Jó rájuk nézni. Minőségi munka mind, tartás van bennük. Méltóság.
Igazság szerint én csak egyet hiányolok. Nincs dátum.
Oda kéne szépen írni a Szent István alá: 997-1038.
Mert nem mindegy. Idejön valami történelmet nem ismerő nyugati turista, valami műállamból, mint Belgium, vagy Hollandia, és esetleg azt hiszi, hogy egy XIX. századi kis balkáni fejedelmecske látható ott, mint mondjuk egy Hohenzollern-Sigmaringen Mihály.
Pedig bizony, hogy nem!

2018. szeptember 26., szerda

Az olvasás éjszakája

Aki még nem szervezett szombat estére programot, az most már ne is törje a fejét feleslegesen.
29-én, szombaton, "az olvasás éjszakája" keretében a Budavári Polgári Szalonban - 1011, Budapest, Fő u. 28. - 20 órától Szőnyi Kingával beszélgetek politikáról, irodalomról, a kulturkampfról, a munkásságomról, meg úgy mindenféléről általában.
Felolvasás is lesz, és ebből adódóan móka és kacagás - ahogy az egy Pozsonyi-felolvasóesten általában szokás.
Tehát szombat, Budavári Polgári Szalon, 20 óra.
(A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött - lásd képünkön)


2018. július 16., hétfő

Csak kilógni lehet a sorból



Rendhagyó beszélgetés Pozsonyi Ádám író, művész, hadvezérrel a korszellemről és a korszerűtlenségről, a felforgató jobboldaliságról és a teret vesztett baloldalról, az élet alapvető törvényeiről és arról, hogy "a nagy humanista jelszavak is valójában csak tankok és hadosztályok."

Interjú a 888-on.
https://888.hu/article-pozsonyi-adam-csak-kilogni-lehet-a-sorbol