A Szerzőről

Író, publicista (1969 -)
Több heti és napilapban megjelentek írásai (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Magyar Demokrata) Novelláit közölte az Irodalmi jelen és a Hitel folyóirat. A Demokratában önálló rovata van Korszellem néven.




"Ha van, ha volt az érett, befejezett életművekben komoly, igen figyelemre méltó korfestő, dokumentatív szerepe a visszatérő figuráknak: külön öröm, ünneplésre méltó esemény, ha egy alig 45 éves mai magyar íróban fedezhetünk föl hasonló igényt, törekvést és több mint ígéretes megvalósítást. Ráadásul Pozsonyi Ádám a maga Keskeny Károlyával vélhetően megalkotta a rendszerváltozás utáni évtizedek igazi nagy magyar archetípus-karakterét is, játékos iróniával, kicsit abszurdoid módon ugyan, ám rokonszenves valóságérzékkel és eszmei tisztánlátással.
Esti Kornél, Szindbád, a korai Moldova H. Kovácsa vagy éppen Nehézfiú abban tökéletesen megegyeznek, hogy valamennyiük extremitása, varázslatos társadalmon-területen kívülisége elsődlegesen nem társadalmi, hanem emberi, morális-lélektani természetű. Különlegességüket, egyedi figura-mivoltukat elsősorban ennek – és nem történelmi-szociológiai kormeghatározottságuknak köszönhetik. A maga módján Nehézfiú éppúgy kortalan és idők feletti, mint Szindbád vagy Esti Kornél. Sőt, anekdotikusságában és sokszor igen eredeti humorával még H. Kovács is a kültelki kocsmák és szotyival teleszórt régi stadionok örök, időtlen alakja, minden érdemi historikus-messianisztikus attitűd nélkül, akárcsak a többiek. Igazából inkább többé, mint kevésbé apolitikus pasasok valamennyien, költők-írók és/vagy úriemberek, netán fröccsöket és pörkölteket kedvelő magyar polgárok. Keskeny Károly alighanem a magyar irodalomban a legelső, merőben eszmei alapú Örök Társadalmon (értsd: a decens köz-elfogadottságon, a mindenkori PC-n) Kívüli figura, született „hivatásos reakciós”, így és ekként ködlovag. Antiszemitának-nacionalistának-fasisztának kikiáltott alak, aki ellene van a feminizmusnak és a globalizációnak, nemkülönben a liberalizmus jelenkori változatainak és az ún. posztmodern hablaty-handabandázásnak, példának okáért. (Nem ismerős, barátaim?)
Pozsonyi Ádám Keskeny Károly élete és kora (2012) című munkájával sem többet, sem kevesebbet nem tett, mint – mai magyar Mrożekként vagy éppen Karinthyként, kicsit műfajt is teremtve – hősének kalandozásaival az ijesztően jelenkori-valóságos magyarhoni lét tolongva egymás után sorakozó, nagy kérdésköreit helyezte nagyító alá. Úgy, hogy közben a különc féle szellemi-morális mentőövvé válik – kapaszkodóvá a bátorság, a haza, ember- és nemzettársaink iránti felelősség, a tisztességes világkép: a hagyományos értékekben hívő, gondolkodó emberi lény csatatereinek ingoványában. Az pedig, hogy ez az ideál humoros, időnként szürreális vagy frivol kalandozások során juttatja érvényre önmagát, korunk bűne. Korjelenség, ha úgy tetszik. Mert Keskeny Károly imígyen kommentálja, midőn barátja egy kötekedő ismeretlenre hívja fel a figyelmét. „Én senkit nem láttam az előbb. Nem volt itt senki emberfia.” Hiszen – „a mai ember voltaképpen nincs. A lelket hivatalosan nem ismerik el, de igazából a testet se. A gének, tehát az ősök szerepét pedig egyenesen tagadják.
Szerintük nincs férfi és nincs nő. Nincsenek fajok. Nincs nemzeti karakter. Nincs sovány és kövér. Nincs semminek jellege. Úgy gondolják, elég, ha rámutatnak valakire: politikailag korrekt, vagy szélsőséges, és ezzel az illető le is van tudva. Voltaképpen nincsenek emberek. Egyedül vagyunk.
Felszállnak a tömött villamosra, próbálnak helyet keresni. „Rajtunk kívül nincs senki – szólt halkan Keskeny Károly. – Borzasztó, borzasztó ez a magány.”
Ilyen víziókból születik az irodalom. Ma, itt, Magyarországon."

Domonkos László, HITEL, 2016. február


"Még mindig hiszünk egy lehetséges szép új világban, pedig a haladás érdekében elkövetett aljasságok már annyi csalódást okoztak. Szinte egész értelmiségünk, azon belül mai irodalmunk is, lelkes hódolója valamelyik globális megváltó ideológiának, globális népbutító naiv tanmesének. A mindenkori hatalom pedig lassan már mindenkit bedarál, megvesz. És egyre olcsóbban. Valóságtudatunk azonossá vált a média által sugallt világképpel. Már rég nem gondolkodunk, csak szánkba tett véleményeket harsogunk vissza. A mai világ mindenek feletti abszurditása kívánt valóságként jelenik meg számunkra. Már átformáltak minket, már jól is érezzük magunkat új kényszerzubbonyunkban. Ezért jó a lelkiismeretünk. Íróink is szép sorban és rendben letáboroztak egyik-másik, de lényegileg azonos szempontú szekértábor mellett, s annak védelme alatt, illetve annak érdekében gondolkodnak, írnak. De egyre inkább csak heherésznek. Az elmúlt száz évben egyre gyorsabb ütemben “tökéletesedő” világunkban, a magukat rosszul érző írók száma ijesztő mértékben megcsappant. Mára szinte a nullával vált egyenlővé. A magyar írótársadalom is már csak a formán vitatkozik, de a lényeget illetően nem hajlandó többre az udvari bolond szerepénél. Hiszen annak felelősség nélkül “mindent szabad”, és “bátorságáért” mindenkori ura még busásan meg is fizeti. Az élet, a maga tiszta, nyers, de egyben szép valósága már csak alig valakiket inspirál. A vértelen irodalom önmagába fordulva, önmagával játszik, onanizál. Már csak szövegek vannak és plakátfestések. Utána pedig mindenki várja a banki átutalást.
Pozsonyi Ádám életének eddigi 37 éve az őszinteségről, a gondolkodás bátorságáról szól. Publicistaként éppen úgy, mint szépíróként nem görbe tükröt tart elénk, csak nekünk már a normális tükör tűnik görbének. A normalitás hat abszurdként. Ez voltaképp munkássága fő üzenete is.
A groteszket a maga tisztaságában talán ma ő képviseli egyedül irodalmunkban. Közismert alteregója, Keskeny Károly - az utolsó hazai ködlovag és hivatásos reakciós – figurájának megteremtésével sikerült megalkotnia valami olyat, ami már nagyon hiányzott korunk selejtes szépprózájából.
Jó mesterektől tanult. Chesterton, Hasek, Mrozek, Mikszáth, Kosztolányi voltak példaképei. De közel állnak hozzá a XIX-XX. Század fordulójának hazai ködlovagjai (a Cholnokyak, Lovik) is. Nála a szó és tett azonossága még alapvető. Apor Péter kifejezésével élve, nem kér a “nájmódik”-ból, noha nem is visszavágyódásról van szó esetében. Példaként idézi a múltbeli helyzeteket, szokásokat, történéseket. Tudja, hogy nincs vissza, csak előre, de éppen az egyre rohamosabb elbutulás, korcsosulás miatt, sokszor kifejezetten kihívóan, szinte kérkedően, a szó legnemesebb értelmében mer reakciós lenni."

Bognár József utószava Pozsonyi Ádám Jönnek a kispolgárok c. kötetéhez. (2006)


"Pozsonyi Ádám a jelenlegi magyar próza egyik méltánytalanul mellőzött szereplője, pedig az egyik legérdekesebb és legértékesebb szatíra- és groteszkszerző. Ha jól olvassuk sorait, van benne egy csipet szomorúság mindig, valahol a sorok közé elrejtve, bár ő maga sosem sajnáltatja magát, vagy a kort, amelyben él. Ezért nem is tehet mást: kineveti és nevetségessé teszi a hivatalos irodalmat (is) és azt az embertelen és érték nélküli kort, amelyben élünk."
 

Dr. Nagy Csaba Attila, 2012


Dluhopolszky László karikatúrája 2002-ből