Rózsaablak

 (Wilhelm Langer (1859-1900) akvarellje)

Van egy tizenhét éves lányismerősöm, aki – bármily hihetetlen – normális. Ezt nem én állítom, ő maga mondja. És ebben benne rejtezik a burkolt kijelentés, hogy a többi hasonlókorú nem az. (Az illető mellesleg a Középkori spanyol nevezetű blogot szerkeszti, érdemes belenézni.)

Mivel az állítás nem tőlem származik, nem szükséges az illő mentegetőzés-köröket lefutnom, inkább idézem egy észrevételét: „Amin mi tizenhárom évesen még felháborodtunk, azon a maiak már röhögnek”. S erre mit szóljak én – jegyzem meg -, a negyvenegy évemmel. Aki szemmel követte azt a folyamatos lefelé csúszást, amit az elmúlt húsz év szabadelvűsége, oktatási reformjai, kereskedelmi tévéi, melegfelvonulásai, női magazinjai romboltak az egymást váltó generációk tartásán, úgyhogy most már elértük azt a szintet, hogy egy tizenéves lányt a száz év előtti erkölcsi normák szerint - a falu lelkes helyeslése közben - a saját apja verte volna agyon vasvillával züllött élete miatt.

A generációk lefelé csúszása, meg a folyamatos és egyre gyorsuló korcsosulás mellesleg onnan jutott eszembe, hogy a hétvégén tridenti rítusú szentmisén voltunk – itt találkoztam a tizenhét éves „normális” lánnyal is -, és a templom falán szemembe ötlött egy felirat. (A szertartás, melyben rám a legnagyobb hatást az a hihetetlen középkori miliő gyakorolta, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia területén zajlott, és a lefelé csúszás folyamatához még hozzátenném, hogy legjobb tudomásom szerint az egyház keretein belül is harcokat kell folytatni, hogy egyáltalán bemutathassák ezt a tradicionalista, és a régi, normális, haladásmentes világot idéző liturgiát.)

Gyurcsány takarodj! Ez volt odafirkálva a falra. Ahogy kiléptünk, szemembe ötlött. A templom oldalán egy régi falrész, rózsaablakkal, lehet hatszáz éves, és erre jön a proli, és firkál. Rá, a középkorra. A múltra. A történelemre. A pillanat apró mocskait. Majd hazamegy, és magát jobboldalinak hiszi. Gyurcsány takarodj! Hol van már az a hülye? De a rózsaablak áll, és kitart. Legalábbis reménykedhetünk.