2011. december 22., csütörtök

Dicsfény

(Berkes Antal (1874-1938) festménye)

Mióta az Indexen felvi­rágzott a „Pozsonyi Ádám, a magyar újság­írás szégyene" topic, egyre több tisztelet övez. Nem viccelek. Minden bizonnyal er­re az is rátesz, hogy az antiszemitizmus. hu ismét idézgetni kezdett. A városban jár­tomban-keltemben mindenhol érzem a tisztelet, a megbecsülés, s az irántam ér­zett szeretet jeleit.

Mosolygós öregurak emelik meg előttem kalapjuk, sétálgató anyukák állnak meg gyermekükkel, s mi­kor elhaladok mellettük sétapálcámmal kopogva, kezemben egy régi Cholnoky-kö­tettel, kinyújtott ujjal mutatnak rám, majd így szólnak: „Látod, kicsim? Itt az a bácsi, aki karlevágással akarta jutalmazni Tamás Gáspár Miklóst. Nagyon rendes ember. Köszönj szépen neki."
A hentes a minap, mikor kértem 25 deka tarját, rátett még egy vastag szeletet, majd cinkosán rám ka­csintott. „Ezért nem kell fizetnie, ennyivel tartoztam az egymillió fős munkatábor ki-ötléséért."

A BKV egyik ellenőre egyene­sen támogat. Már régóta feltűnt - ez úgy két éve lehetett -, hogy valami szimpátia van a dologban, mert midőn egyszer nem volt nálam bérlet, a szemem közé nézett, s így szólt: „Maga nem a Polgár Zsolt. Tu­dom. De mindegy, menjen." Pár héttel ké­sőbb már ezt mondta: „Menjen a második kocsiba. Oda nem szállok fel egy darabig. Siessen!" Később ez odáig fajult, hogy mi­dőn a Hősök tere előtt megkocogtatta a vállam - háttal álltam neki -, már ő volt za­varban. - „Elnézést" - szólt, miután felis­mert. - Nem tesz semmit - motyogtam za­vartan, s arrébb mentem egy fülkével. Vé­gül is fő a tisztesség.

Nemrég tör­tént, hogy valami ifjú gyakornokkal szállt fel, s ha jól értelmeztem a helyzetet, a szakma rejtelmeibe próbálta beavatni őt. Az kellő lelkesedéssel esett a feladat meg­oldásának, s arcára zord kifejezést öltve hozzám lépett: Jegyeket, bérleteket!" Mi­re támogatóm vadul átviharzott a légtéren, s így szólt: „Azt hagyd!" Félek, ha megjelenik a Harcra fel! c. új kötetem, az utcára nem léphetek ki, mert az emberek rajongásukban szabá­lyosan agyonnyomnak. Hej, nehéz a huma­nista élete. Nehéz, bizony.