2016. február 15., hétfő

Nincs keret

Modern kiállításon jártam. Néha megengedek magamnak efféle kilengéseket. Ismerni kell az ellenséget. A román hadsereg katonai titkait sem árt tudni, vagy a migránsok új behatolási útvonalterveit. Éppígy szeretek képben lenni, merrefelé tart korunkban a festészetnek hazudott szellemi környezetszennyezés.
Miért nincs a modern festményeken keret? Ezen töprengtem, amíg a pacák, csíkok, értelmetlen foltok halmazát mustrálgattam, mint elmeorvos, a fura hagymázas tévképzetek tárlatát.

Ők – az alkotók, illetve az ezeket lelkesen propagáló szaktekintélyek - ezt persze ilyesmikkel indokolják, mint „bátorság”, „progresszió”,  „új utak”, holott ma pacákat  kenni egy vászonra, annyira új, annyira izgalmas, hogy hozzá képest a legutolsó vásári giccsfestő által odakent macska gombolyaggal, maga a minőség és tehetség világítótornya.

Miért nincs keret? Mert a kortárs mázolmányokon nincs. Csak úgy odaszögelik a fehér falra, melyet kár így elcsúfítani. A meszelést végző munkások annyi időt fordítottak rá, hogy ne legyen pecsétes a fal. Fehér falra ilyesmit akasztani azt jelenti, hogy semmibe vesszük a munkát végző magyar emberek erőfeszítéseit. Megvetem az ilyet!

No, de mi is voltaképp a keret? A keret elválasztja a falat a csodától. Itt az ablak, itt a tapéta, és ez itt a csoda. Mint amikor a diák aláhúzza a tankönyv szöveghalmazában, zöld szövegkiemelővel, hogy itt a bölcsesség, a tudás, a lényeg. Itt a minőség. Itt a fal, és itt a csoda. A fehér falat te is tudod talán, de egy Edvi Illés Aladárhoz tehetség kell. Blondelbe de rögtön!

De a modern festészetben nincs minőség. Nincs csoda. Az ott szemben a tesco szemétlerakata, itt mellettünk egy légy szétkenődve a falon, és ez itt Deim Pál műve. Nincs semmi különbség. Épp ezért keret sincs.
Minek is? Hogy festene, ha a diák tankönyvében a zöld aláhúzós csík értékesebb lenne, mint maga a mondat, amit aláhúzott.
A csík többet érne, mint, maga a  mondat. A semmit húzzuk alá? Ugyan!
Ezért nincs a modern festményekhez keret.


 Edvi Illés Aladár (1870-1958): vízpart


Deim  Pál: Ritmus

4 megjegyzés:

  1. degonoszvaaaaagy...
    (és ez a szegény Deim legalább OSB lapból, saját kezűleg kivágott darabra szabad kézzel, akrilfestékkel pingálta azt a csudakék csudaritmust?)

    VálaszTörlés
  2. Az nem tudható biztosan. Csak az biztos, hogy "Kossuth-díjas és többszörös életmű-díjas művész."

    VálaszTörlés
  3. Valakik veszi a Deim féle szarokat ?? Nem inkább életművész dijat kellett volna kapnia ? A legrosszabb a világon ha a szorgalom a tehetségtelenséggel párosul.

    No meg a Nemes Jeles aki oda sz@rik ahonnan nemrég szintén Kossuth dijat kapott. Gerinces pofa. Aztán a Pukli. A baj az, ha szélesebb a vállnál az arc. Az ilyen féléken rajta van a szellemi ( mosatlan ) alsó.

    Ádám, Te nem jó helyen állsz azért nincs Kossuth dijad.

    VálaszTörlés
  4. Ádám! annyira örülök, hogy nem vagyok egyedül. Tavaly Debrecenben jártam, a Munkácsy trilógia miatt. (családdal!) Ha már ott vagyunk, megnézzük a kortárs kiállítást is - gondoltam én! - . Ott még ezen a művön is túltesz! Megfolyt szinesre festett "sima ajtófrontok" (így neveztem ezeket az "alkotásokat), stb. ökörségek! Most is maradok az IGAZI festőknél. Van egy szindarab, az a címe: Művészet. No ez mind ilyen.

    VálaszTörlés