Miért is utálja a libsi sajtó a metált? Mert rühelli. Egy Narancs, Index vagy Wan2, ha a metálról van szó, csak gúnyosan felröhög. Merthogy a rocker pózol... No, igen - mellesleg a letargikus anti-póz is póz –, ám pózai (általában) pozitív dolgok. Hősiesség, férfierő, kitartás, anyaföld. Amiket a libsik ki akarnak irtani, s ezért “más”, önpusztító pózokat tömnek a kretén ifjúság fejébe: lemondás, nihil, üresség stb. (lásd: goa, dark és egyebek)
A gond csak az, hogy a metál a pozitív sémákat igen gyakran bénán, a libsik meg az önfeladást ügyesen és szellemesen tálalják.
Nos, a Kalapács zenekar új lemeze a pozitív értékeket jól tálalja.
Egy Wass Albert idézettel indul az új album, s a hangütés az egész művet végigkíséri. A szlogenek hallatán – ősi juss, turul, vér szava, kard, Attila öröke, becsület, hűség, vitézség - minden PC-bajnok előreláthatólag porokat szed majd be.
De a lemez – mely a hun-magyar mondakört dolgozza fel - nemcsak ezért jó. Tényleg remek kis dalok (Heavy metál, hát persze, mi más?, ám külön érdem, hogy gyakran nyúl vissza a hard rock gyökerekhez, sőt, a P. Mobil-féle “Honfoglalás” miliő felidézése is sűrűn tetten érhető), emlékezetes refrének, s a minőséget meg hitelességet még a vendégként közreműködő Vikidál Gyula is fokozza.
A dalok szövegét ezúttal maga Kalapács József írta, s noha a csapat ezelőtt sem a szövegvilágbeli igénytelenségről volt híres, ezt a megoldást javasolnám a jövőben is. Kiválóak.
A magyar rocktörténet egyik legjobb albuma született most meg. És ezt teljes komolysággal mondom.
Kalapács: Mítosz CD / Hammer, 2008
(A kritika rövidített verziója megjelent a Demokrata 2008, október 22. számában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése