Bocsánat

(Budai Sándor (1891-1973)  festménye) 

Az akarat diadala. Szívem szerint ezt a címet adtam volna ennek az írásnak, de ez – fájdalom - lehetetlen. Ad egy, a rovat terjedelmét figyelembe véve nem lehet ily hosszú címeket adományozni. (Ha kiférne, én, ej be megcifráznám, ej, be megcsavarintanám, jó magyarosan). Ad kettő, mai PC-diktatúránkban a fentebbi cím kissé félreérthető, lévén ugye volt az a film, (Hogy azzal voltaképp mi a baj, máig se értem). Az apropó amúgy, melynek hatására tollat ragadtam (a lapzártán kívül ugye, de ígérem, ez most már az utolsó zárójel) egy borús esti hangulat volt. Ültem a díványon, s míg dr. Réthy László Corpus Nummorum Hungariae című művét lapozgattam, fél füllel a rádióból szűrődő ostobaságokra is elpocsékoltam figyelmem. Olyasmit hadart a bemondó – ezek mind beszédhibásak, ma már semmiféle korlátozás nincs, aki akar, bemond – hogy a ’68-as prágai bevonulás kapcsán bocsánatot kért valaki a magyarság nevében.

Bocsánatot kértünk. Ahogy Újvidékért is. (a szerbek, ugye nem) Bocsánatot. A csehektől, meg tótoktól, kik elrabolták országunk jelentős részét, ott maradt véreinket jogfosztották, üldözték, kitelepítették. Múltunkat gyalázták, gyalázzák és hamisítják. S ahol még ma is érvényben van a fajtánkat üldöző Benes-dekrétum. Mi meg itt bocsánatot kérünk. És ők?

Közben meg eme numizmatikai klasszikust tanulmányozom, s árad belőle egy letűnt kor miliője. Egy tovatűnt gondolkozásmód és életerő.

Károly Róbert az első denárját 1301-ben verette. III. Endre még élt! Károly partra szállt Dalmáciában – 11 éves akkor - , s noha mindössze egyetlen tartományúr sorakozik mögé, ő már rögzíti trónigényét és pénzt veret. (S nem bocsánatot kér). S még hosszú évek telnek, lefut Vencel kora, majd Ottó is (Ottó ezüstdénárja szerfölött ritka!), mire a trón közelébe jut. S mint tudjuk, még innen sem fáklyásmenet, mert ott vannak az Abák, Borsák, Csák Máté s a Németújváryak. De egyvalamire figyelt mindössze: a saját érdekére.

Úgyhogy én itt most lehajtott fővel bocsánatot kérek a felvidéki magyaroktól, hogy ’68-ban, áruló módon egyáltalán kijöttünk onnan.