Hetero

 (Nyilasy Sándor  (1873-1934) festménye)

A melegfelvonulás mellett én még betiltanám többek közt a heteroszexuális kitétel alkalmazását is. (A meleg jelző alkalmazását nem kell, azt a gyakorlatban, a valós életben úgysem alkalmazza senki, hiába is erőltetik). Mert sértő rám nézve. Hazug. Erőltetett. A rend és a valóság megerőszakolása. Mert egy normális világban ilyen szó nincs. Az ilyesmire nem találnak kis szavakat. S nem is alakul ki magától. Heteroszexuális! Én igazából nem is értem. Mert ugye az életben – tehát nem az íróasztal mellett, a filozófiai okoskodások tárházának meg a behúzott függönyök elzártságának fogságában – csak arról beszélünk, csak azt vesszük észre, ahol hiány van. Amikor valami gond adódik. Mint a természetben is és az életben is. A szervezet teszi a dolgát, a maga halk, csendes módján, s normális esetben nem is lehet észrevenni.

- Fáj a fogam! – e szókkal toppan be az ember barátjához, s panaszkodik. – Nem fáj a fogam! – ezzel senki nem zaklatja ismerőseit. Senkit nem is érdekel. – Képzeld Jenő, nem fogod elhinni, de a gerincem mellett, ott oldalt, közvetlenül a szivarzsebem fölött semmi az égvilágon nem szúr! Ha ezzel csöngetjük meg volt osztálytársunkat éjjel fél tizenkettőkor, úgy igen keresetlen szavakat kapunk cserébe.

- Ott egy lábatlan ember! – mondja az ártatlan gyermek, a gyerekekre jellemző érzéketlen tapintatlansággal. De azt nem mondja soha: Nézd már, ott egy lábas ember! Mutogatni a hiányt, az abnormálist szokás. Sőt, egyáltalán megnevezni is.

Heteroszexuális? Az mi? Nem értem. A melegfelvonulás abnormális. Maga a testi-lelki állapot. Ezért van rá kifejezés. Homokos, buzeráns, újabban „meleg”.
Ellenben mi az, hogy hetero? De súlyosan beteg (modern) a ferdeséggel, a hiánnyal való hencegés is. A felvonulósdi. Régen az ember a bicepszét mutogatta a vurstliban, nem a keléses hónalját.