(Csallóközi Farkas Lőrinc (1898-1966) festménye)
Ha az ember combjának belső felén kinő egy szemölcs, az még – lássuk be – messze van a halhatatlanságtól. A dicsőségtől. A babérkoszorúkat nem ezért osztogatják. Meg a lovas szobrokat se. Ezzel jobb, ha mindjárt az elején szembenézünk. Ceasar, Napóleon, de még Rákosi Mátyás sem biztos, hogy efféléről álmodozott, amikor este vánkosára hajtotta megfáradt homlokát. Nem, ez még nem az olajág, a megdicsőülés, bármekkora is lett légyen az a fránya kinövés. Nos, én sem ehhez hasonló dicsfényről álmodoztam, amikor egy reggel arra ébredtem némi álmos tűnődés kíséretében, hogy bizony ott van. Ott éktelenkedik. A combomon.
A tizennegyedik kerületi SZTK árnyas, fás, barátságos zöldövezetben fekszik, ezzel nincs is semmi baj, örül az ember, ha odautazván kitekinget a busznak ablakán, de az már árnyaltabbá teszi a képet, hogy a bőrgyógyászatot összevonták a nemi betegségeket kivizsgáló részleggel. Bőr- és nemibeteg-gondozó, ez a pontos és szakszerű titulus, és a kliensről, aki ott csücsül felhős mélabúval, első ránézésre nem állapítható meg, hogy kelés nőtt a hónalján, vagy pedig trippere van.
Hunyadi Mátyásnak lovas szobra van Kolozsvárott, és ezt minden bizonnyal nemcsak haditetteivel, bölcs uralkodásával, hanem trükkös, ravasz fellépésével, okosságával is kiérdemelte, lévén álruhában járt-kelt a nép között, és igyekezett glóriáját egyszerű paraszti gúnyával elpalástolni.
Üldögélek én is a sarokban, szerényen, halkan és csendesen, mint aki épp csak véletlenül erre járt, itt voltaképp semmi dolga sincs, csak ezek a fehérre mázolt padok oly hívogatóan világítottak a folyosó félhomályában, hogy kényszert érzett egy kis boldog üldögélésre, kéjes helyet foglalásra, míg sürgős teendői távol nem szólítják innen, ki tudja hová.
– Üdvözlöm Pozsonyi úr! – így egy hang közvetlen mellettem. Odafordítom fejem, idős polgártárs arca tekint rám. – Imádom az írásait. Maga egy zseni!
Nos, dicsfénynek dicsfény, ez kétségtelen, de azért – gyanítom – a lovas szobrokat nem az ilyesmiért adományozzák.
