Számvetés

Nem állíthatom, hogy nem bosszantó, de kétségkívül érdekes látni, ahogy az ember gondolatai, ötletei népmesei elemekké válnak, elkezdenek közszájon forogni – vagy konkrétan lopják őket –, anélkül, hogy az eredetét sejtenének, vagy megemlítenék.

Itt van mindjárt a „libsi” kitétel. 15 éve kezdtem alkalmazni a Demokratában, s azóta általános kifejezés lett. Nem tudom bizonyítani, de előttem senkitől nem láttam.
Az „Unni azért szabad?” (mármint a holokausztot) már jóval konkrétabb. Manapság mémekben terjed, Duna-parti kitett cipők társaságában, szerzőségi feltüntetés nélkül, holott az „Unni azért szabad?” címet viselő egyperces novellámból származik. Kötetben megjelent a „Jönnek a kispolgárok” (2005) . ill. a „Keskeny Károly élete és kora” (2012) c. munkákban, de rövidítve lejött a Demokratában is vagy jó 14 éve. Fel lehet túrni a könyvtárakat.
Legnagyobb karriert befutott gondolatomból Ákos profitált publicitást és lemezeladást. A „Ma a konzervativizmus a lázadás” filozófiát először a Wanted magazinban fejtettem ki közel 20 éve. Akkor a kutya nem beszélt ilyesmiről. Később még visszatértem rá a Magyar Fórumban, részleteztem több Demokrata interjúban is, legalább 15-16 évvel ezelőtt, de senki nem csinált belőlük országos botrányt – eladást pláne nem.

Azt hiszem örök törvények ezek. Valamit tompítani kell, időt kivárni, fogyaszthatóvá tenni, aztán hajrá.
Sem túl korán jönni nem jó, sem túl későn...