(Gaál Ferenc (1891-1956) festménye)
Hétvégén a budai várban jártam. Ez nálam nagy szó, mert – mint köztudott – ritkán mozdulok ki a könyvtárszobámból, ahol is legnemesebb kéjérzeteim egyike a fölös, haladó szellemű limlom selejtezése. De a nőnemű olyan, hogy sosem hagyja a férfit alkotni, töprengni, elvonulni. Nem érti miért is kiváló program szombat délután Kafkán kacarászni, Sartre-t tépkedni elégedett arccal, Hemingwayt a szemetesbe dobni.
– „Én ezt a sok vackot be sem szereztem volna” - mondja. – „Inkább olvassa Jókait, abból nem lehet baj. Vagy ott az, mit legutóbb hoztam, a boszorkányégetések üdvös voltáról. Az erkölcsös és világosságra nevel. Induljunk!”
„Az Úri utcába indulok, az öcsémhez.” Major Tamás evvel fogadja jó Sinkovics Imrét a Tizedes meg a többiek című, korszakos műben. „Nem mész sehová. Az Úri utca lövöldözés miatt zárva” Sinkovics imígyen felel a bolsevik érzelmű, ám tehetséges színésznek, s benyomul a házba, arrébb tolva őt a patinás ajtószegletből. Nos, épp ily veretes ajtókkal és kopogtatókkal van teli az egész negyed. Középkorból itt maradt, ősi templommaradványok, súlyos kandeláberek, félezer éves házak, táblák és sarokkövek. Ezeket – felteszem - mindenki tudja, nem hiszem, hogy újat mondanék vele, de ami a leginkább elgondolkoztató, az emberek is holmi másik korból ottmaradt muzeális tárgyaknak tűnnek. Panoptikumi díszleteknek. A megállóban polgárok állnak. Polgárok, piercingek, tetoválások, és trágár beszédkultúra nélkül. A buszmegálló táblája firkálás mentes. Sehol egy grafitti, egy elhajított szemét. A népek köszönnek, sétálnak, és újságot olvasnak. Az ember szinte el sem hiszi, hogy Budapesten ilyen is létezik.
Aztán le a Moszkva térre, s az első benyomás egy beszélgetésrészlet, mit egy részeg világpolgár egy hasonló beállítottságú hajléktalanhoz intéz ordítva: „Gizda köcsög!” Keleti pályaudvar, Blaha Lujza-tér, Nyugati és környéke – a sort még hosszan lehetne citálni. Oly gyönyörű lenne, oly mesébe illő, csak a lakosság egy részét kéne internálni. Mert egyedül az van útban, a falak még úgy ahogy állnak.
