Lójogok

(Viski János 1891-1961) festménye)

Sosem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy mai legyen egy adott sajtótermék. Mindig úgy gondoltam, hogy ha valami szenzációs esemény történik a világban, úgyis fülébe jut az embernek, ami meg nem bír egy napot várni az elavulással, hát az nem is érdemes arra, hogy az ember koptassa miatta a szemét. Mindezt azért írom le elöljáróban, mert előre is elnézést kérek az olvasótól, amiért nem mai hír mozgatta meg a fantáziámat.

Olvasom a pár hetes újságban, hogy a magyar hagyományőrző huszárok nagy bajba kerültek Svédországban, mert nem akarták elhinni, hogy a nyugati ember teljesen életképtelen. Nem, a hír természetesen nem így jelent meg a különféle nyomtatott és elektronikus portálokon, de a lényege ez volt. Hogy az avatatlanok is képben legyenek, idézem a pontos forrást: „Magyar huszárokat tartóztattak le állatkínzásért Svédországban, Amal városában – írja a svéd Nyheter24. A helyi rendőrök nem akartak hinni a fülüknek, amikor azzal riasztották őket, hogy három 1600-as évekbeli viseletbe öltözött huszár jelent meg a város határában, riasztóan rossz állapotban lévő lovakkal. A huszárruha mögött két magyar férfi és egy nő volt, akik a magyar hadsereg PR-akcióját hajtották végre, lovakkal utaztak egészen odáig, a terv pedig az lett volna, hogy Finnországon és a Baltikumon keresztül hazajönnek. A lovak a hosszú úton teljesen lesoványodtak, patáik elkoptak, hólyagosak lettek. A helyszínre érkező állatorvos szerint legalább két hónapig pihenniük kell.” A magyar fél persze kikérte magának, és mivel itt, Közép-Európában még van némi maradéka a normalitásnak, Hende Csaba honvédelmi miniszter röviden így reagált a sajtó érdeklődésére: „Hülyeség az egész, csak nem képzeli, hogy a magyar huszár a saját lovát kínozza?”

Igen. Mi nem képzeljük. Ott, a fejlettség földjén ellenben igen. Ott nem az élet számít, hanem az úgynevezett „jogok”. Amelyek megilletnek bárkit. Bárkit, aki valamilyen szempontból a régi, reakciós, haladásmentes kor szerinti hierarchiában alul van. Másképp ezt nemigen lehet értelmezni. Tehát a nőnek jogai vannak a férfi rovására, a gyereknek a felnőtt nő rovására, az állatnak az ember rovására. A ló jogai. És az ombudsman hajában a tetűnek vannak-e jogai? – engem ez érdekel elsősorban.

Azt is mondja az ombudsman, hogy a ló „soványnak tűnt”. Jó, mucsai szellemben halkan érdeklődnék, és mi lenne, ha az az elnyomott ló szekeret húzna? Mert abban is le lehet fogyni. Az már állatkínzás? És, gondolom, ostort se lehet alkalmazni, mert az meg nem demokratikus.

Majd halkan azt kell mondani: Ló úr, szíveskedjen indulni! Akarom mondani, dehogyis. Az úr, az hímnemet jelöl. S ki tudja, ő minek vallja magát? Majd ő eldönti, ha felnő. Meg ha majd végre értjük az állatok nyelvét. Addig is feltételezzük az ellenkezőjét annak, ami első ránézésre adja magát, akkor a kirekesztés és a szélsőség kizárt.

Megjegyzem, ennek az egész „állati jogok” hisztériának a mozgatórugója holmi végsőkig túlzott és rosszul értelmezett vegetarianizmus. Extrém buddhizmus valójában, vallás, buddhista tudat nélkül. Bár, ha belegondolunk, voltaképp miért szenvedjen a karalábé?

Tehát összegezzük még egyszer, mi is történt jelen esetben: a politikailag korrekt utópiában az embertől elveszik a jogos tulajdonát, vagyontárgyát, és korlátozzák a mozgásában, mert a lónak jogai vannak.

Egy másik hír: „Az USA igazságügyi minisztériuma pert indított egy texasi város rendőrsége ellen, mert az a felvételi teszteken fizikai felméréseket végeztetett a jelentkezőkkel.” Igen kérem, ez nem vicc. Az adott város rendőrsége nem végeztethet állóképességi vagy erőnléti teszteket, hiszen az „a férfiaknak kedvez” a nőkkel szemben, tehát diszkriminatív. Az igazságügyi minisztérium a helyzet orvoslására azt javasolja, hogy „vegyenek fel utólag nőket a fizikai teszteken megbukottak közül, akik kapjanak visszamenőlegesen fizetést és előléptetéseket”.

Én ellenben úgy érzem, ez még kevés. Egyszersmind kötelezni kell a bűnözőket is, ha nőnemű rendőr üldözi őket – a jogszabály által rögzített arányban –, akkor lassabban meneküljenek. Nőnemű bűnelkövetőket üldöző férfi rendőr esetében ugyanez a helyzet, de itt azonnal felmerül a molesztálás „tényálladéka” is.

A liberalizmus nem más, mint az élet felszámolása.