Várrom

 (Nádler Róbert (1858-1938) festménye)

Kedves hölgyismerősömtől kaptam levelet – nem holmi elektronikus módon, postán keresztül, ahogy az dukál -, s szeretetteljes gesztusként mellékelt a sorokhoz néhány apróságot. Néhány pénzérmét, aprót, ám, szépet. Nem, semmi egetverően értékes vagy ritka példány nem lapult a boríték mélyén, bár az érték nem mindig egyértelmű mértékegység. Kinek, mi, hol és mikor, ugyebár. 
Pár apró címletű szlovák fémpénzről beszélek itt - egy, öt, és tíz koronás érme, meg egy vörösréz feles éremdarab.

Meg kell hagyni, szépek. Szebbek, mint pannóniai megfelelői. Jobban képviselik a magyar pénzverés ősi hagyományait, jobban utalnak rá, az ezerszáz éves múltra, mint az itteniek. Ezek magyar pénzek. Az ember csak erre tud gondolni, ha kezébe veszi. Az egykoronás hátlapja a magyar állami címer, illetve az a része, ami az Árpádok pénzverésén már megfigyelhető – hármas halom, kettőskereszt -, ill. az előlapon Mária a gyermek Jézussal.

A Boldogasszony motívum jó hatszáz éves hungarus hagyomány, Mátyás aranyforintján már szerepel, s a Patrona Hungariae felirattal övezett szimbólum végigvonul a teljes magyar pénzverésen, s ott virít minden dénár, tallér, krajcár és aranyforint hátlapján, egész a késő Habsburgokig.

Az ötkoronáson egy középkori lovag, lóháton, kezében kopja. Kicsi, és elnagyolt, mint egy magyar dénár a XIII. századból, még a hangulata is egyezik, s a tíz koronás a legszebb talán: kereszt, egyenetlen, mintha fából ácsolták volna, s benne a szentháromság motívum. Hátlapon persze címerpajzs, benne a kettőskereszt és hármas halom. A félkoronás előlapján pedig egy sziklaorom látszik, rajta várrom. Valamely ősi, rég kihalt magyar nemesi családé lehetett egykoron. Abáké? Csákoké? Vagy tán a Hunyadiaké? Szép példányok ezek. Egyszerűek, és tiszták. És sokat mesélnek az embernek. Ó, nagyon is sokat.

Én persze megértem őket. Nincs más hagyományuk, csak a miénk. Hát őrzik.
Őrzik, védik, és követik – helyettünk is.
Vajh, mi miért nem vigyázzuk értékeinket? Engem igazság szerint csak ez érdekel.

Darabszám

 (Skutecky Döme (1850-1921): Piac Besztercebányán)

Mint köztudott, én csak a régi hírekben hiszek. A napi - mármint a napi hír - sosem aktuális. Sosem friss. Pont azért, mert napi. Eltelik kis idő – kisebb kalibereknél pár hét, esetleg pár hónap, nagyobbaknál pár röpke évszázad -, s kiderül a viszony az örökkévalósághoz. És lám, máris aktuálissá, frissé válik a régi, az ócska, az elavult hírcsokor.

Bauer Tamás nyilatkozta pár hónapja a HVG-nek: “ideje szakítani a nézettel, mely szerint Trianon igazságtalan volt”. Ezért egy normális országban megjegyzem kerékbetörés jár, mint ahogy Izraelben is hasonló járna az alábbi mondatért: “Ideje szakítani a nézettel, miszerint a holocaust igazságtalan volt”. De a lényeg most nem ez, hanem az okoskodás, amivel uszító, szélsőséges nézeteit próbálja aládúcolni. A hivatkozási alap itt a gond, az alapállás, abban van a zsákutca, a méreg, a totális félresiklás, mégpedig azért, mert ezt az agybajt sok jó szándékú nemzeti közgondolkodó is átveszi.

A történelmi Magyarország területén 1920-ban ennyi és ennyi magyar élt. Erre hivatkoznak mindig. Erre, a darabszámra. Ezzel mentegetik ezt a gyalázatot. No, akkor nézzük. Ön, kedves olvasó, örökölt egy lakás. Négy szoba, konyha és erkély. Abban egyedül él, vagy becses nejével. Egyszer csak becsönget a szomszéd, mondván csőtörés volt náluk, hadd aludjanak önnél egy éjszaka. Ő – mármint a szomszéd - és a négy apró csemete. Ön rendes, és megengedi ezt. Majd reggel a szomszéd – s a négy pereputty - nemhogy nem megy el, hanem kijelenti, a fél lakás mostantól övé, ezennel elveszi, mert, ha megszámoljuk, ő itt a négy gyerekkel most már többen vannak, mint Ön, a tulajdonos. Normális ez?

Jó szüleim könyvtárából maradt rám egy vaskos, porlepte kötet. “A Pesti Hírlap lexikona, a mindennapi élet és az összes ismeretek kézikönyve, 1937”. Idézek egy sort. “Kassa. Város a Hernád folyó mellett, Abaúj-Torna vármegye székhelye, 70 237 lakos. Jelenleg cseh megszállás alatt.”

No, igen. Egy csipetnyi friss hír. Egy deka normalitás. Egy pillanat örökkévalóság.