A sírós szemű kisgyerek mindig kelendő árucikk volt, de mióta behatolók hada özönlötte el az országot, elképesztő keletje lett. Bárhová nézek, ott pityereg.
„Nem találja játék mackóját az afgán csöppség, s kis szájacskája lefelé görbül, miközben papája áttolja a GYODA dróton.” „A kis szír csecsemő első szava a következő volt, amikor meglátta magyar szerveket: Szeretlek.” „A pakisztáni kisfiú elveszítette Röszkénél a telefonját, de miután a MIGSZOL emberei adtak neki újat, mosolygó szelfit küldött haza a családjának."
A sajtó tele van effélékkel, mert ezzel el lehet paravánozni, hogy az afgán csöppség illegálisan jött, a szír kisgyerek huszonkét fős retyerutyájának ellátása annyiba kerül, mint amennyit egy magyar család negyed század alatt kap az államtól, pedig Arany János nyelvét beszélik, minden ősük magyar, védték ezt a földet, s védeni is fogják, ellentétben a kis szír ártatlan csecsemővel.
„Keresztényi szeretet”. Ezzel jönnek, amikor önvédelmi reflexeink blokkolására szólítanak fel, de sokan még a nemzeti oldal naivjai közül is erre a vonatra ülnek, s ellágyulnak attól, hogy a kis Mohamed virágot rajzolt a Nyugati várótermében.
Ott, ahol semmi keresnivalója, és ottlétével azt sietteti, hogy a kis Szabó Marika nemsokára a lábát ne merje a pályaudvarra tenni, s száz év múlva egyetlen magyar gyerek se legyen, aki nem, hogy virágot rajzoljon - egyáltalán létezzen.
A legnagyobb tragédiák ott kezdődnek, amikor az ember tévesen ismeri fel saját korlátait. A légynek az a dolga, hogy a tányéromra szálljon, és beleegyen a reggelimbe. Nekem az a dolgom, hogy elzavarjam, s ha nem megy, agyoncsapjam. Az ember nem Isten, és nem Krisztus. Nekünk nem feladatunk mindenkit szeretni, mert nem lehet, és nem is várható el tőlünk. Ellenben az öngyilkosság a főbenjáró bűnök közé tartozik. Ha késsel történik, ha koplalással, ha krisztusi szerepben tetszelegve, önmagunk feladatait és lehetőségeit teljes mértékben félreértelmezve.
