Mert a közönséges szó eldurvítja a lelket és békétlenségnek forrása.
A minap a villamoson egy utastársának egy sovány, kalapos úr például ezt mondta:
- A Havas Henrik az kérem egy gennycsomó. Egy mocskos patkány. Egy gané. Ahogy kitátja azt a flegma pofáját, a bele is kifordul tőle az embernek. Komolyan mondom, néha öklendezem.
Letettem kezemből az újságot és keresztülfurakodtam a tömegen.
– Ez illetlen beszéd, kérem – kocogtattam meg a vállát. – Kultúrember ilyet nem mond. „Mocskos patkány” – csóváltam meg a fejem szemrehányóan. - Ne haragudjon uram, de ez nem hangzik túl szépen. „Kifogásolható tisztaságú rágcsáló” Ez már mindjárt más. Ezt kéne Önnek mondania. De mondhatja például ezt is: „Szőrös kis állatka, kinek bundája a használatban bepiszkolódott.” Ez emberibb és kedvesebb a fülnek. És – bár igazán nem akarom kijavítgatni, meg a kákán is csomót keresés idegesítő szokása is távol álljon tőlem – ez a „flegma pofája” kitétel, hát tudja, ez sem hangzott valami elegánsan, nem beszélve arról a szörnyűségről, hogy „gané”. - Higgye el barátom – csóváltam meg ismét a fejem. - Ez durva.
- Mondja például a következőt: „Túl nyugodt arckifejezésű”, illetve „Az anyagcsere során felhalmozódott salakanyag”.
- Ízlelgesse csak! – Bíztattam. – Bátran. Mondja csak utánam! Ugye, mily szép? Ugye, mily csengő és üde? Az Ön által kiejtett mondat tehát helyesen így hangzik: „A Havas Henrik az egy hatalmas adag, felhalmozódott sebváladék. Egy szőrös kis állatka, kinek bundája a használatban bepiszkolódott. A Havas Henrik nem más, mint az anyagcsere során felhalmozódott salakanyag, s ahogy verbális kommunikációba kezd azzal a túl nyugodt arckifejezésű ábrázatával, hát az emésztőrendszere is túlcsordul az embernek. Komolyan mondom, rögvest felszínre hozom a tápcsatornámba került, megemésztetlen napi szénhidrátmennyiségemet.” Ugye, hogy mindjárt más?
Azzal udvariasan megemeltem a kalapom, s leszálltam a járműről.
Kész szerencse, hogy léteznek még a nyelvnek és a tiszta, világos beszédnek oly állhatatos, lelkes őrzői, mint én.
Nem is tudom, mi lenne nélkülünk.
(Margitay Tihamér (1859-1922) festménye)
Ádám! Öleljelek kebelemre, még töb ilyet szeretnék hallani: „Az anyagcsere során felhalmozódott salakanyag”
VálaszTörlésŐszintén mondom sok hasonló fordulatodat szőttem már beszédembe, a hallgatóság teljes megelégedettségére (ezzel Előled elorozva a dicsőséget).
Legmelegebb (nem félreértendően persze) barátsággal üdvözölve,
András
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésTőlem is csak egy ölelés és gratuláció.
VálaszTörlésKöszönöm mindkettőjüknek!
TörlésMint mindig! :-D A Mester megint megcsillogtatta azt a képességét, ami miatt annyia közel áll a szívünkhöz.
VálaszTörlésKöszönöm!
Csaba
Pozsonyi úr,végtelen hálával gondolok magára,hogy ilyen jól meg tudja fogalmazni azt az életérzést,ami rendszeresen orrbaveri a normalitáshoz ragaszkodó kisembert,akinek magamat is tartom. Ebben a kicsavart és megeröszakolt agyú-nyelvü-gondolkodású világban már a felismerés is nagy lépést jelent. Ön ezekben a felismerésekben és azok szentségtörö kimondásában nagy mester. Èn évekkel ezelött prófétámmá avattam Önt,mikor azt az aranymondását olvastam: "Ami új,az rossz".
VálaszTörlésIsten segítse munkájában,sokunk épülésére.
Telea Ilona, Köln