Bátor nők

„Szerintetek kik Magyarország legbátrabb női? – Most te is jelölhetsz valakit a SzuperWMN-díjra!” Ez olvasható egy felhívásban.

„Mit jelent bátornak lenni egy olyan országban, ahol csöndben maradni, „szerényen meghúzódni”, „botránymentesnek” lenni, „a magad dolgával törődni”, nem kitűnni a legnagyobb erények közé sorolhatók? Ahol a minisztériumok élén per pillanat 0, azaz nulla nőt találsz? Ahol a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai között kétszer annyi László nevű tudós van, mint nő. ”
Ezt mondjuk nem ellenőriztem le, de nem tudom, ki tehet arról, hogy egyes hölgyek a külsejükkel törődnek, és nem a fizikával vagy a történelemmel? Nem tudok olyan törvényről, amely tiltaná a nőnemű állampolgárokat a tudományos fokozatok elérésétől.

Nem hinném, hogy az akadémia akkor végez jó munkát, ha most öt évig nem vesznek fel tagságukba férfit, akármekkora munkássága is van, mert most nőket kell. Az igazi egyenlőség abból áll, hogy nyitva a terep. Az nem egyenlőség, hogy előnyöket kell adni.

Az összes balos utópia az emberi természet megkerülésére játszik. A nők többsége nem azért nem megy férfi területre, mert szellemileg nem alkalmas, hanem mert lelkileg és biológiailag másfelé viszik hajlamai. A társadalomnak vannak íratlan szabályai, amit mindenki tud, de nem foglalunk törvénybe. A közösség szempontjából pedig egyedül az a lényeg, hogy valami működjön. És mindig is úgy működött, hogy a férfi utat tör nyílt terepen (a társadalomban), és a nő a finomhangoló.

De kérdeznék valamit. Bátorság kell-e annak a túléléséhez, hogy egy ösztönös rúgó mozdulatért ellened fordul a munkahelyed, a magyar és világsajtó, halálosan megfenyegetnek a muszlimok, a botrányba belehal az anyósod, a férjed nem tudja befejezni az egyetemet, és ha ez nem volna elég, a sok „igazi” nő még megkérdőjelezi a nőiességedet is? Mert gondolom László Petra nem lesz a jelöltek között, csak valami nyilvánosan szoptató anya, meg valaki, akit a férje nem „korlátoz”, és azzal megy színházba, akivel akar.

(Liezen-Mayer Sándor /1839-1898/ festménye)

A közös költség védelmében

Régóta mondom, hogy a modern képzőművészetet be kéne tiltani.
Megyek le reggel tejért, s látom, valami haladó szellemű önkifejezés-rajongó összefirkálta a liftet.
Nevezhetnénk sima vandalizmusnak is, de én tudom, hogy az illető valójában Hencze Tamás kortárs festő munkássága előtt borult le, s próbálta utánozni.
Ha az ilyen baromságokat a galériák és kritikusok nem tekintenék értéknek, s nem áraznák sok százezerre, eszébe sem jutna az illetőnek.
Dobáljuk a Henczéket, Gyarmathy Tihamérokat, Kokas Ignáczokat és Deim Pálokat a kukába!
Pentelei Molnár Jánost viszonylag nehéz a liftbe firkálni, s így mennyi közös költséget megspórolna a társasház!

 (Egy eredeti Hencze)

Hasraesés

 
Az idegenség előtti hasraesésen gondolkodom...
Látom egy oldalon - valami reakcziós, katolikus felület -, hogy "jaj, a francia lovagi szellem". "A katedrálisok". A büszke és dicső francia kastélyok" "A mittudoménmilyen idegen király..." stb.
Vajon mi a különbség a között, hogy valaki a katedrálisok, a királyok és páncélok miatt esik hasra egy idegen kultúra előtt, vagy amiatt, hogy "Ó, a Szajna part"... "Ó, a francia szimbolisták". "Az igazi művészet és haladó szellem". "Párizs az én Bakonyom..."

(töprengek...)

Felkelés

Ma ismét láttam egy posztban az alábbi fölszólítást: „Ébredj fel!” . És ott volt mellette, hogy „kelj fel, és tegyél végre valamit!”
Valami társadalmi háborgás volt a kifakadás a médiával, politikával, hatalommal, információval kapcsolatban, mellyel - hihetetlen - de visszaélnek.
Nézegettem ezeket a szavakat, nézegettem, majd elképzeltem, hogy az illető, aki ezt posztolta, utána elengedte a caps lock gombot, felkelt a székből, majd büszkén „felébredve” elindult, s kivitte a konyhába a kávés bögrét….

)Illusztráció: Udvary Pál /1900-1987/ festménye)

A szabálykövetésről

Mind a túlzottan szabálykövető, mind a túlságosan szabados ember voltaképp a  tehetségtől fél, az emberi nagyságtól, azt gyűlöli.
A tehetség ugyanis korlátokat tör át, de ugyanakkor törvényt is szab, ösvényt vág és szabályt alkot.
A fantáziátlan, tehetségtelen ember pedig vagy betű szinten követi a szabályokat, vagy semmi szabályt nem tart be, de mindkettő mögött a saját unalmas jelentéktelensége áll.
Épp ezért a túlzottan szabálykövetés és a semmi szabályt be nem tartás voltaképp egy és ugyanaz. A szellem halála.

(Illusztráció:  Litteczky Endre /1880-1953/ )

Pozsonyi Ádám új felolvasóestje

Pozsonyi Ádám új felolvasóestje, régi és eddig még ismeretlen írásokkal
2017. március 3. 18  óra.
Polgári Mulató. 1053. Kossuth Lajos utcza 17.

Reggeli kalandok

No, akkor bemutatom, miért is buta a bolsi!
Tagja voltam a facebookon a zuglói Hajós Alfréd iskola csoportjának. Ide jártam, és betettek. De nem ez az érdekes.
Nemrég felfedeztem, hogy valaki lelkesen osztja a hírfolyamban az ATV cikkeit, és uszítja a népet.
Felszólítottam - mint kultúrember - hogy fejezze be, mert nem óhajtok kommunista propagandát nézni az oldalon. (Én se linkelgetem be az általános iskolás csoportba, hogy mit gondolt Tormay Cecile a bolsevikokról, mert nem oda való.)
Erre az illető - kiderült, ő ott holmi admin, szerintem pártitkárnak képzelte magát - hopp, már ki is zárt a csoportból.
De még ez sem a legérdekesebb!

Hanem még utána - miután kizárt - látom az értesítésben, hogy "Éva Domokosné Román" hozzászólt a megjegyzésemhez.
Domokos elvtársnő! Ha törli a tagságom, s utána okoskodik, már nem tudom elolvasni! Tetszik érteni? Vagy a logikát nem oktatták a pártfőiskolán?
(ennyit mai kalandjaimból...)

(Illusztráció:  Edvi Illés Aladár /1870-1958/ )

Progresszó

"Progresszív".

Sokat hallom mostanában ezt a kifejezést.
Festményre, prózára, zenére is alkalmazzák. Olykor még ideológiára is..
Megnéztem az ebbe a nézetrendszerbe sorolt képeket, prózairodalmi szövegeket, a zajzenéket, az ideológiai megközelítést, s kikövetkeztettem, hogy progresszívvá attól válik valami, ha nem tisztességesen, becsülettel, hanem hibásan, felibe-harmadába teszünk, vagy kontár módra végzünk el valamit.
A progresszív regényben nincs cselekmény, a progresszív festményen nem látszik semmi értelmes, vagy csak vázlatosan, odavetve, a zenében hangszer helyett hordókat csépelnek, s a politikus azt mondja, hogy ha én a saját fajtámat jobban szeretem, mint a jöttment idegent, akkor rossz vagyok.
Ha odaégetem a rántást, nem húzom le a WC-t, rosszul szerelem meg a villanykapcsolót, és lukas cipőben megyek színházba, akkor már progresszív vagyok?

Az örök emberi

Azon gondolkodtam a hétvégén, miért van az,  hogy a kultúra  rovat, minden sajtóterméknél valahol hátul, a futottak még kategóriában foglal helyet?

Van a lapban, mert a szerkesztőbizottságnak úgy rémlik, hogy illik olyat, meg hát komoly lapoknál mindig is volt, melyben jelentőségteljes dolgokat mondottak el komoly fizimiskájú urak, de ez a szelet igazából senkit nem érdekel, és így mindig megbíznak valami leggyengébb láncszemet, akit a belföld, külföld, gazdaság, sőt nem ritkán a sport témakörében nem tudnak használni, s a nyakába varrják a kultúra rovatot. Úgy is néz ki mindenhol.

Nehéz eldönteni, hogy a formák ürültek ki, amikkel egykor fontos dolgokat lehetett elmondani, vagy pedig korunk alkalmatlan arra, hogy bárkit is érdekeljenek holmi fontos dolgok.

Azt már megszokhatta az ember, hogy a ballib lapoknál kultúra címszó alatt a Sziget fesztivál dagonyázását értik, rap-énekesek legfrissebb albumát, vagy homokos rendezők multikulturális szeánszait, de sajnos a magukat jobboldalinak, nemzetinek beállító lapoknál sem más a helyzet. Nem pusztán az a gond, hogy ugyanúgy a bomlasztást jelképező és képviselő, nemzetközi selejtet reklámozzák, hanem maga az értéktelenség hirdetése. Az értékhez való hozzáállás beteges volta. Mert – szerény véleményem szerint - egy jobboldali lap nem attól jobboldali, hogy egy jobboldali párt holdudvarához tartozó rendezővel hoz le interjút, aki mellesleg ugyanúgy egy amerikai zsidó családellenes darabját állítja színre, vagy, hogy hasábjain egy budai újgazdag idióta - jobb dolga nem lévén - a Szent Korona Tanról eszkábál össze rap-oratóriumot.

Értéket kéne átadni, értéket, semmi mást, csak hát ki van lúgozva az emberek agya, és érték gyanánt mindig eladási példányszámot, sikerlistán elért helyezést, ráköltött milliárdokat, vagy nemzetközi hírű szereplőgárdát értenek. Még az elvileg jobboldaliak is. És az ember, ha kinyit egy (úgymond) jobboldali lapot, ugyanazt a trendi mocskot kapja arcába, mint a ballib lapoknál, csak esetleg a rendező, a színházigazgató vagy a forgalmazó cég a mi kutyánk kölykének a cimborája.

Netes lapoknál még durvább a helyzet. Ott szépen Copy-paste eljárással beillesztenek pár hírecskét, amik szintén ugyanúgy, ugyanabban a formátumban, ugyanazzal a káros szellemiséggel folynak a csapból is mindenhonnan, és le van tudva a kultúra. Igen, nekünk van olyan rovatunk.

Vannak az ún. keresztény lapok. A helyzet semmivel sem jobb azoknál sem. Bár az ember naivan azt hinné, az ellenkezője igaz, de sajnos értékekre ott sem kíváncsiak. Meg az értékek felvállalására sem. Főleg nem a hangos felvállalására. „Meg ne sértsünk senkit!” Ez a jelszó mindenütt, és piszkosul vigyáznak, nehogy bűnt képen töröljék, nehogy kemény mondat papírra vettessék, netán a sátán megsértődjön, és valami fene ökomenikus nyáladzásban úgy megfelelnek mindenkinek, hogy voltaképp nem mondanak semmit. Üzenet, érték nincs, annak felvállalása se. 
Isten nem aktuális.

De ez van mindenhol. Az aktualitásért lihegnek. Akarják, óhajtják, szinte könyörögnek az azonnal elavulásért, pedig egy újszülöttnek minden vicc új, és mindig újra és újra el kéne mondani, mert generációk nincsenek tisztában a magyar irodalom legnagyobbjaival. És igen, régen írták, ötven, száz vagy lehet, hogy kétszáz éve, de sajnos nagyobb, jobb és fontosabb, mint az új Ákos-album vagy a divatos rendező legújabb válása.

Vannak bizonyos dolgok, amik már elérték a fejlődés végpontjait. Nem kedvencem a progresszív rock – azért jövök ezzel a példával, mert így akinek Lovik Károly egy semmi, tán az is megérti, miről beszélek – de a lényeget elmondták ’68 és ’’72 közt. Biztos készítenek korunkban is bonyolult és virtuóz zenéket, hamis hangokkal vagy pedig harmóniákkal a köbön, de a Van Der Graaf Generator, a Yes, vagy a King Crimson úgyis elmondta, már ami e téren elmondható. Hozzátenni nemigen lehet. Vagy lehet, de az alapok ismerete nélkül billeg az egész tákolmány.

Mert ami örök és egyetemes, annak nincs aktualitása, ami meg egy hónap alatt avul, arról beszélni sem érdemes.

(Illusztráció: Kontuly Béla / 1904-1983/ festménye)